2024. május 9., csütörtök

„A tehetséges gyerek mögött tudatos szülő áll”

Díjakat kaptak a szabadkai Népkör MMK Ex Libris pályázatának nyertesei

Az Interetno fesztiválhoz kapcsolódóan, mintegy annak záróakkordjaként került sor a VI. Ex Libris képzőművészeti pályázat díjkiosztójára, egyben a tárlat megnyitására a Szabadegyetemen. Boros György, a Népkör képzőművészeti szakosztályának vezetője arról számolt be, hogy az idei téma a hagyományápolás volt, a pályázatra pedig megközelítőleg háromszáz munka érkezett, tizenegy országból és huszonhét intézetből. A beérkezett alkotásokat a Gyurkovics Hunor grafikusművész, Molnár Imre képzőművészeti pedagógus és Molnár Csikós Virág vizuális művész alkotta zsűri bírálta el. Az egybegyűlteket dr. Takács Márta, a Népkör MMK elnöke üdvözölte, külön hangsúlyozva a tehetséggondozás fontosságát:

– Köszönet jár Boros Györgynek az odaadó munkájáért a képzőművészet oktatása terén, a gyerekeknek a kitartásért, a pedagógusoknak, amiért a mai gyorsan változó világunkban – amelyet az elidegenedés jellemez –, szabadidejüket a gyerekek tehetséggondozására fordítják. Köszönet jár azoknak a szülőknek is, akik nem hagyják veszni gyerekük tehetségét, hiszen a tehetséges gyerek mögött tudatos szülő áll – hallottuk Takács Mártától.

A szabadkai önkormányzat nevében Ágoston Pribilla Valéria, a polgármester művelődési tanácsadója szólt a nyertesekhez és a közönséghez. Mint mondta, az ex libris esetében a műfaj hanyatlásáról beszélhetünk, ezért is fontos, hogy már a gyerekek megismerjék, hiszen hosszú múltra visszatekintő képzőművészeti műfajról van szó. Az eseményen a szabadkai Népkör MMK népdalénekesei léptek fel.