2024. május 6., hétfő

Az aradi vértanúkra és a háborúk áldozataira emlékeztek Zomborban

A városban kereken negyed százada emlékeznek meg rendszeresen az aradi vértanúkról, mégpedig mindig egy nappal az aradi emléknap előtti délutánon. Miként alkalmi beszédében F. CirklZsuzsa, a Szent György Lovagrend délvidéki nagypriorja emlékeztetett, a Magyar Polgári Kaszinó által szervezett ünnepség idővel Kegyeleti nappá teljesedett.

– Az idők során a koszorúzás Kegyeleti nappá nőtt, és már nem csak az aradi vesztőhelyen vértanú halált haltak emlékét elevenítettük fel, hanem mindazokét, akik a hazáért, a nemzetért, a szabadság eszményéért áldozták életüket, és egyszeriben velünk voltak ezen a napon az aradiak mellett a korábbi hősök, a nándorfehérváriak, Rákóczi dicső hada, meg a későbbiek is, az első és a második világháborúban hősi halált haltak, az ’56-os forradalmárok, sőt, azokat is megidéztük, akik több ezer kilométerre a szülőföldtől, a -40 Celsius-fokos orosz tél jeges leheletétől álmodták szebb világba magukat, és azokat is, akik ártatlanul, mit sem értve a felszabadulásnak titulált történésekből csak azért haltak kínhalált, mert magyarnak születtek – fejtette ki beszédében.

A tegnapi kegyeletadás a Szent Rókus-temetőben, az 1848/49-es emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, ahol F. Cirkl Zsuzsabeszédét követően nt. Orosz Attila bácskai református esperes hirdetett igét. Az emlékezők főt hajtottak az első világháborús honvédsíroknál, majd a Temetetlen halottak emlékfalánál, s ezt követően szentmisén vettek részt a Szent Kereszt templomban. A szertartást követően a múltidézők a Magyar Polgári Kaszinóban megkoszorúzták Schweidel József honvédtábornok, a zombori születésű aradi vértanú emléktábláját és az ’56-osok emléktábláját. Itt dr.Karcher Erzsébet, a Kaszinó elnöke szólt az emlékezőkhöz. Beszédében a nemzeti tanácsok időszerű megválasztására is kitért:

– Most is azt mondjuk, mint eddig minden alkalommal, döntsön ki-ki saját belátása szerint, s ahogyan minden választás előtt, az október 26-ai előtt is csak azt tudjuk üzenni a majdani győzteseknek, hogy a megmaradt és még itthon maradt magyarságnak az érdekében cselekedjenek legjobb belátásuk és legjobb képességük szerint – fogalmazott a Kaszinó elnök asszonya.

Az emlékhelyeken a koszorúzások során Magyarország képviseletében Kovács Gábor szabadkai konzul, valamint a következő intézmények, illetve szervezetek képviselői helyezték el a kegyelet virágait: Baja Város önkormányzata, Zombor Város önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács, a Rákóczi Szövetség Bajai Szervezete, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a bajai Nemzeti Fórum, a bajai Trianon Társaság, a Szent Gellért Német Egyesület, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület, a Magyar Polgári Kaszinó és a Szent György Lovagrend.

A Kegyeleti nap valamennyi helyszínén a Kaszinó Povázsán László vezette vegyes kara énekelt.

Az emléknap alkalmából a Kaszinó Műemlékvédő és Hagyományápoló Szakköre szerkesztésében nemzettörténeti kiállítás nyílt az intézmény előcsarnokában.

Bezdánban is megemlékeztek az aradi vértanúkról. Vasárnap délelőtt a szentmisét követően a könyvtár udvarában alkalmi műsorral tisztelegtek az 1848/49-es a szabadságharc neves és névtelen hőseinek emléke előtt. Nemzeti imánk, a Himnusz eléneklését követően ft.Sztrikovits János mondott fohászt, majd Kapitány Károly történelemtanár idézte föl a távoli múlt eseményeit.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bezdáni részvevőinek emlékét őrző emléktáblánál a bezdáni Helyi Közösség tanácsának, a Vajdasági Magyar Demokrata Pártnak és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének, a Vajdasági Magyar Szövetségnek és Zombor Város önkormányzatának képviselői koszorúztak.

A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.