2024. május 7., kedd

Környezetszennyezéstől tartanak a civilek

A Vádoljuk a zombori kafilériát polgári kezdeményezés képviselői sajtótájékoztatón számoltak be a döghamvasztó munkája normalizálásának érdekében végzett eddigi aktivitásukról, egyben a környezetszennyezés veszélyére utaló, aggasztó értesüléseiket is napvilágra hozták.

Kis Tibor elmondta, hogy a Proteinka állati fehérjegyár előtt tartott tiltakozást követően több mint háromezer polgár írta alá a petíciót, amivel a kafilériából kiáramló bűz ellen tiltakoznak. Danijel Mirkov arról számolt be, hogy a polgári kezdeményezés mintegy két hónappal ezelőtt szerveződött az Újszelencse és Szelencse városrészt fojtogató kellemetlen szagok miatt, ami évek óta fönnálló probléma, de még soha nem volt ennyire intenzív.

– Ez alatt a két hónap alatt számos olyan információhoz jutottunk, amelyek arra utalnak, hogy a város környezetvédelmi katasztrófa küszöbén áll. Dokumentumok jutottak birtokunkba, amelyek bizonyítják, hogy a Proteinka például 2010–2011 között közel egy évig megfelelő engedély nélkül üzemelt. Még aggasztóbb, hogy a közelmúltban tudomásunkra jutott, hogy a gyár, mivel képtelen megbirkózni a fölhalmozódott jószágtetemekkel, azokat és a régi csontlisztet, mindkettő veszélyes hulladéknak számít, a gyár mögött elhantolja, amiről megdönthetetlen fotódokumentációval rendelkezünk. Az elhullott állattetemekből készült csontliszt használatát már 2006-ban betiltották. A veszélyes hulladék elásása közvetlen veszélyt jelent, hiszen szennyezi a talajt és a földfelszín alatti vizet – mondta Mirkov, és hozzátette, az erőgépek nem a döghamvasztó tulajdonában vannak, és becslések szerint eddig 1500 köbméter körüli földet mozgattak meg.

A sajtóértekezleten számos kérdést tettek fel a Proteinka vezetésének: mióta és összesen mennyi hulladékot ástak el, forgalmazzák-e a húslisztet, hogyan gazdálkodnak azzal a jövedelemmel, amit azzal valósítanak meg, hogy átveszik a tetemeket, de nem dolgozzák föl, hanem gyakorlatilag kidobják azokat? A városi közigazgatás számára is akadtak kérdések, például, hogy milyen konkrét lépéseket tesznek a polgárok egészségének védelmében, illetve, mikor és hogyan szanálják a veszélyes hulladékkal szennyezett talajt a környezetvédelmi katasztrófa megelőzésének érdekében?

A polgári kezdeményezés követeli a Proteinka működésének leállítását és a környezetszennyezés okozóinak felelősségre vonását.

Az illetékes tartományi felügyelőség időközben újabb szabálytalanságot állapított meg a döghamvasztóban, és azok elhárítására adott utasítást.