2024. május 7., kedd

A szociális segélyből élőket is munkára kötelezik

A szerbiai kormány olyan rendeletet hozott, amelynek értelmében minden munkaképes személynek, aki szociális segélyben részesül, a jövőben dolgoznia kell vagy képeznie magát ahhoz, hogy élhessen ezzel a jogával – jelentette ki Aleksandar Vulin munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter.

(Beta fotó)

(Beta fotó)

 „A szociális segély a jövőben nem segély lesz, hanem kereset. Nem történhet meg, hogy árvíz sújtja Obrenovacot vagy Šabacot, és több ezer önkéntes érkezik segíteni, de egyetlen személy sem jön a gátakhoz védeni a várost azok közül, aki szociális segélyben részesülnek” – jelentette ki a miniszter, majd hozzátette, hogy akik elutasítják a szociális központ által rájuk kirótt munkafeladatot, azoknak először csökkentik a segély összegét, ha pedig másodszor is elutasítják, akkor megvonják tőlük a szociális juttatást.

A szociális segélyben részesülők feladatát az illetékes szociális központ fogja megszabni a helyi önkormányzattal együttműködve – részletezte Vulin, majd hozzátette, ezt megelőzően a szaktárca meghozza a szükséges szabályzatokat, a szociális központokkal és a helyi önkormányzatokkal pedig együttműködési szerződést ír alá.

A szociálpolitikai miniszter hangsúlyozta, hogy a szerb kormány nem tervezi a szociális juttatások lefaragását. „Ez azt jelenti, hogy sem a gyermekpótlék, sem a családi pótlék összege nem csökken, és hogy az önkormányzatok is minden erővel arra törekszenek, hogy ne kelljen csökkenteniük a szociális juttatások összegét” – mondta a tárcavezető.

Vulin arra is kitért, hogy a 2014-es költségvetés-módosítási tervezetben növelik a végkielégítésekre előirányzott összeget, amelyet a szerkezetátalakítás alatt levő vállalatok dolgozói igényelhetnek, ha munka nélkül maradnak.