2024. május 6., hétfő

Nemcsak élelem, hanem gyógyszer

A biotermesztést népszerűsíti a Meta Terra

A biokertek kialakítása és a bioétkeztetés népszerűsítése a fő célja a nemrégiben létrejött magyarkanizsai Meta Terra civil szervezet új, úgynevezett bioszekciójának. Halász Mónika a Meta Terra képviselőjeként elmondta, hogy a biotermesztést nemcsak a gazdák, hanem a fogyasztók körében is vonzóvá kívánják tenni.

– A bioszekció feladata, hogy segítséget, szaktanácsadást nyújtson mindazoknak, akik biotermesztéssel szeretnének foglalkozni. A környezetkímélő módon megtermelt zöldségnek, gyümölcsnek kiemelt helyet biztosítanánk a piacon, valamint a fogyasztók, elsősorban a fiatal generációk körében szeretnénk idejekorán elkezdeni a szemléletváltást. Erre szolgál a bioétkeztetés bevezetése az óvodákban vagy a komposztálás az iskolákban.

A Meta Terra szervezet ennek tükrében várja az új tagok jelentkezését, akik biogazdálkodással foglalkoznak, illetve azokat is, akik eddig még nem, de szívesen termesztenének akár otthon is környezetkímélő föltételek mellett. A szakmai oldalt illetően

Bödő Kálmán agrármérnök, a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének szerbiai alelnöke is segíti a civil szervezet munkáját.

– Szaktanácsadást és konkrét utasításokat kaphatnak ahhoz, hogy hogyan kell kialakítani olyan kerteket, ahol a megtermelt növény nemcsak élelem, hanem gyógyszer is.

Azok, akik csatlakozni szeretnének a szervezethez, megtalálják őket a Facebookon vagy a 064/249-8118-as és a 063/824-0557-es telefonszámon.