2024. május 8., szerda

A Kreml ukrajnai „emberei” Porosenko megbuktatásán dolgoznak?!

Ilarionov szerint Putyin semmilyen körülmények között sem hagy fel Ukrajna destabilizálásával

Destruktív tevékenység folytatását, a törvényhozási munka akadályozását, végül pedig Petro Porosenko elnök megbuktatását kapták feladatul a Moszkvához hű ukrajnai politikusok, akik a vasárnapi parlamenti választásokon indulnak jelöltként – vélekedett Andrej Illarionov, az orosz elnök volt tanácsadója. Az orosz közgazdász – aki 2000 és 2005 között volt Vlagyimir Putyin tanácsadója – hozzátette; a Kremlnek nem kevés embere van az ukrán parlamenti választásokon induló jelöltek között, és nemcsak a Majdan-tüntetések nyomán menesztett Janukovics hívei által létrehozott új pártokban, hanem a demokratikus erőknél is.

Kifejtette, Putyin azt a feladatot szabta nekik, hogy a lehető legnagyobb létszámú képviselői csoportot hozzák létre, amely képes akadályozni a mostani választások után létrejövő, új összetételű parlament munkáját. Ennek végső célja pedig Porosenko megbuktatása, amelyre Putyin határidőt is szabott, mégpedig a jövő év végét. – A Kreml most ravaszabbul és több fantáziával tevékenykedik, és jelentősen nagyobb forrásokból, mint korábban – jegyezte meg. Szerinte Putyin és környezete semmilyen körülmények között sem hagy fel Ukrajna destabilizálásával. Úgy véli a nyolc hónapja folyó putyini agresszió megmutatta, hogy az EU és az USA nem képes megfékezni ilyen ambíciói megvalósítását.

– A következő két év, az idei tél és különösen a jövő év vége lesz különösen kritikus időszak – vélekedett, hozzátéve, hogy ez alatt az idő alatt a Kreml mindent bevet Ukrajna szétesése érdekében.