2024. május 3., péntek

MagyarZó Pistike messéi

Ámde a vénasszonyok nyara is csak addig tartott, ameddig a politikusok ígéretei szoktak a választások után: egy hétig. Egy hét kellemesen langyos napsütés, és utána rögtön jött a durva valóság: a hidegfront, a viharos szél és a jeges eső. Mintha nem zuhogott volna eleget a nyáron!

Amama már a sparheltbe is begyújtott, azon főzi a krumplipaprikást galuskával, hogy jó laktató legyen. Néhány karika kolbászt is tesz bele a válogatós fater kedvéért, de csak módjával, mert több nap, mint kolbász!

– Barátkozzál a gondolattal, Tegyula, hogy mostantól a krumpli lesz a fő eledelünk. Egy nap krumplileves, másik nap sült krumpli, harmadik nap krumplinudli. Vasárnap a változatosság kedvéért burgonyatorta. Remélem, sikerül annyira lefaragnom a konyhai kiadásokat, hogy be tudjuk fizetni a számlákat. Így beilleszkedünk az országos keretbe.

– Miféle keretről van szó, Tematild? – csodálkoza atata, aki uopste nincs elkeveredve a krumplis menütől.

– Nem olvastad, Tegyula? Az átlagpolgár a fizetése negyven százalékát költi a számlákra, hatvan százalék pedig marad minden másra, a kosztra meg a ruházkodásra. Ezt akarom én is betartani. A hónap végén pedig még büszke is lehetsz rám, ha megspórolok egy-két százast. De gondolom, a kormány is!

– Hát elég nagy szégyen, hogy a közüzemi számlák negyven százalékot emésztenek fel. De ugyan miért lenne rád büszke a kormány?

– Azért, mert ilyen megértően fogadom a megszigorításokat. Nem zúgolódok, mint te szoktál, nem szidom az albánokat, nem verem be kővel a pékségeik kirakatát, hanem alkalmazkodok a körülményekhez. A nehéz időkhöz, melyek ránk köszöntek, és önhibáján kívül a kormányra is. Mert tudom, hogy mindez a jövőnkért van.

– Honnan szeded ezt a marhaságot, Tematild, hogy a jövőnk miatt vannak a megszorítások? – idegeskede atata. – Mert szerintem éppen, hogy a múltunk miatt jutottunk idáig, hogy csökkenteni kell a fizetéseket meg a nyugdíjakat. Vagyis a kormánypártok múltja és eddigi teljesítménye miatt.

– Nem marhaság, Tegyula, mert a Vujovics gazdasági miniszter mondta, hogy a jövőnkért kellett ehhez a népszerűtlen intézkedéshez nyúlniuk. Hát én is hozzájárulok a szebb jövőhöz azzal, hogy nem lázadok, amiért kevesebb a konyhapénz.

– Hallaná csak eme miniszter az anyósom véleményét! – füstölge a Zacsek. – Még hogy a jövő miatt csökkentik a nyugdíját! Milyen jövőre gondolt a miniszter úr a hetvenévesek esetében? Talán a túlvilágra?

– Látom, Zacsek, magát is lázba hozta a költségvetési módosítás – szóla atata. – Úgy háborog, mint a patrióták a szerb–albán meccs miatt. Remélem, nincs köze a sarki albán cukrászda kirakatának bezúzásához. Szegény Múszó tavaly renoválta az üzletet, most kezdheti újra. Pedig annyi köze sincs a focihoz meg a belgrádi stadionban lezajlott ramazurihoz , mint nekem Nagy-Albániához.

– Nem szoktam féltéglával kifejezni a véleményemet, Gyula zomzéd – válaszola az önérzetes Zacsek. – Viszont az anyósom tényleg nagyon fel van háborodva.

– Talán a kedves anyósát is felizgatta a focimeccs meg az albán zászlót vivő drón? – érdeklőde amama.

– Nem a foci meg az albán zászló miatt háborog, hanem azért, mert ebbe a cukrászdába szoktak betérni a barátnőjével baklavára. Most, hogy az öntudatos huligánok beverték a kirakatot, messzire elkerülik még a környéket is, nehogy éppen akkor szottyanjon kedvük randalírozni, amikor ők ott vannak.

– Vigasztalódjon a kedves anyósa azzal, hogy a rendőrség sürgősen intézkedett, védelmet ígért az albánoknak. Sőt, már elő is állították a támadók többségét – válaszola atata. – Állítólag többségük éretlen tizenéves, aki nem volt tisztában cselekedete súlyával.

– Lehet, hogy ők nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent egy ilyen támadás a kisebbségi polgárok ellen, akik állítólag egyenrangúak, de a szüleik és a tanáraik biztosan tisztában vannak – kontráza a Zacsek. – Azt szeretném egyszer már látni, hogy felelősségre vonják egy ilyen huligán apukáját, és jól megbüntetik.

Atatának egészen véletlenül egy pesti vicc jutott eszébe.

A körzeti rendőr bemegy este a kocsmába, és elordítja magát:

– Cigányok, kifelé!

Mit lehet tenni, kimennek, ám az egyik önérzetes roma másnap bemegy panaszt tenni a polgármesterhez. Annak rendje-módja szerint be is hívják a körzetist, és kioktatják:

– Ide figyeljen őrmester úr! A roma polgárok is emberek, tessék velük kulturáltan beszélni, megértette?!

Még aznap este bemegy a körzetis a kocsmába, leakasztja a gumibotot, elkezdi paskolni vele a tenyerét és megszólal:

– Uraim! Aki nem a nyáron barnult le, hagyja el a helyiséget!

Még szerencse, hogy nekünk van nemzeti tanácsunk, mely még a széltől is megvéd minket, nemcsak a féltéglával dobálózó huligánoktól! Desőt most újraválaszthatjuk a mi kis parlamentünket, méghozzá négy lista jelöltjei közül.

– Ez mind szép és jó, Tegyula, csak az a baj, hogy nem tudok elmenni rajtuk – sopánkoda amama. – Mindegyik olyan szépen ecseteli, hogy védelmezni fogja jogainkat, ápolni fogja hagyományainkat, és megvéd bennünket a pártok túlzott befolyásától, hogy egészen elérzékenyülök. És mindegyik listavezető annyira szimpatikus, hogy legszívesebben mind a négyet bekarikáznám.

– Hogyhogy nem tudsz elmenni rajtuk, Tematild?! Annak alapján dönts, hogy megbízol-e bennük. És nem a nyakkendőjük alapján.

A főnökhöz belép újdonsült szőke titkárnője.

– Uram, egy férfi keresi önt. Fiatal, 30 év körüli, szőke, gyönyörű kék szemekkel, napbarnított bőrrel, karcsú, kisportolt testalkattal, szimpatikus tekintettel, és beszélni szeretne önnel.

– Jó, de miről?

– Arra sajnos nem emlékszem.

PISTIKE, albán pék és önérzetes roma