2024. május 2., csütörtök

A politika befészkelte magát a fiatalok közé is

Hadd kezdjem gondolataimat egy közhellyel: a fiataloké a jövő. Valamikor talán így is volt. Ők voltak azok, akik erőtől duzzadva, tele ötletekkel, tenni akarással vágtak neki a világnak, emelték fel hangjukat az igazságtalanság ellen, vagy netán jogaik érvényesítéséért. Ők voltak azok, nemcsak a közelmúltban, hanem a történelem során mindig, akik zászlóvivői voltak a reformoknak, a forradalmaknak, netán az elnyomás alól való szabadulási vágy miatt a polgárháborúknak is. Éppen ezért tart annyira minden hatalom a fiatalok megmozdulásaitól, tüntetéseitől. Szerbiában is. Hiszen az egyetemi hallgatók voltak azok, akik 2000-ben kitartóan, napról napra, csendes tüntetéssel, vagy csak azzal, hogy több százan „összeverődtek” a köztereken, parkokban, nyomást gyakoroltak az akkori hatalomra. A kitartásuknak és az ellenállásnak meglett az eredménye, végül a hallgatókat követték a polgárok is, így történhetett meg október ötödike.

Azóta megbomlott az összetartás, akkora tömeget összehívni az egyetemi hallgatóknak azóta sem sikerült, annak ellenére, hogy helyzetük nem sokat változott a rendszerváltás óta sem. Az oktatás minősége romlott, életkörülményeik egyre nehezebbek, hiszen egyre nehezebben tudják a szülők iskoláztatni gyermekeiket. Az elmúlt néhány évben, még ha fel is emelték hangjukat a fiatalok valamiért, nem gyűlt össze mérvadó tömeg ahhoz, hogy elképzeléseiket, követeléseiket érvényesíthessék. Azok pedig, akik összegyűltek, nem voltak elég kitartóak. Hogy mi történt a fiatalokkal a 2000-es évek óta Szerbiában? Az államvezetés belátta, csak akkor lehetnek biztonságban, ha a politika magába szippantja a fiatalokat. Az egyetemi hallgatókat pedig nem volt nehéz meggyőzni, mert szüleik példáján látták, csak azok tudnak érvényesülni a mindennapokban, akik politikával foglalkoznak. A politika jövedelmező „iparággá” vált, a fiatalok pedig nem is az ideológia miatt, hanem a karrierépítés és a megélhetés miatt kezdtek el ezzel foglalkozni. Addig, amíg 2000-ben csak egy egyetemista megmozdulás létezett, ma se szeri se száma ezeknek a szervezeteknek. Szinte minden pártnak van saját szervezete az egyetemeken belül. Így nem is csoda a széthúzás, a folytonos acsarkodás hallgatók és hallgatók között. A politika elérte célját, megosztotta a fiatalokat (is).

Erre mutatnak az elmúlt hetek eseményei is. Amikor, mint minden évben, ezúttal is jobb tanulási feltételek miatt, a minőségesebb oktatás, a több vizsgaidőszak, és az állami költségvetésen történő mesterképzés folytatásának lehetősége miatt emelték fel hangjukat a hallgatók. Mint minden alkalommal, a tömeges megmozdulás ezúttal is a belgrádi Bölcsészettudományi Karról indult. Mintegy 3000-ren gyűltek össze az oktatási minisztérium előtt, hogy átadják követeléseiket. A minisztérium képviselői leültek tárgyalni az elégedetlenkedőkkel, de már akkor magabiztosan nyilatkozták a minisztérium nevében, a tüntetés nem fog folytatódni. Nem is folytatódott, annak ellenére, hogy mindkét fél tisztában volt azzal, a követeléseket nem fogják feltétel nélkül teljesíteni, sőt. „A megállapodásra” akkor mégis sor került, a tüntetés valóban elmaradt. Legalábbis úgy tűnt, igazából csak eltolódott két nappal. Hiszen az elégedetlenség megmaradt, a megállapodás nem érintett minden egyetemi hallgatót. Így egy spontán ötletből kifolyólag néhány száz hallgató újra útnak indult, hogy közöljék, elégedetlenek azzal, amiben a Szerbiai Egyetemek Hallgatóinak Konferenciája (SKONUS) és az oktatási minisztérium megállapodott. A Belgrád belvárosában tett séta során a tömeg csak nőtt, ismét több ezren, talán még többen álltak a minisztérium épülete előtt, mint egy héttel korábban. A kezdeti láng azonban egy apróság miatt kudarcba fulladt. A követeléseket valaki elhagyta. Rögtönözni kellett. És ettől a pillanattól kezdve, mint ahogy az oktatási minisztérium nyilatkozta is, kezében tartva a kézzel írott követeléseket: „Sajnos egyes egyetemi hallgatók nem tudják megfogalmazni mit akarnak. Ez a követelésük?! Ők nem mérvadó tömeg!” És így is kezelték őket, amikor jócskán megcsappant létszámmal, alig kétszázan újra a minisztérium előtt követelték a minisztérium válaszát. Az épület lépcsőin tárgyalhattak velük, mert a tíz emeletes épületben sehol máshol nem tudtak helyet szorítani nekik...

Ők azok az egyetemi hallgatók, akik naivan, vagy politikán kívül, érdekképviselet nélkül csak azt követelték, amit korábban is. És akik a saját bőrükön érezték a politika megaláztatását és üzenetét: politikai háttér nélkül nem elég csak akarni. Küzdeni csak pontos tervvel, felkészülten lehet.