Némi derűlátásra okot adó üzemalapítások kezdődtek az idén Zentán; vagy inkább fejeződtek be, mivel nálunk gyakran évek múlnak el az „alapkőletételtől” a megnyitóig. Az állami bürokrácia (törvények?) ugyanis nemegyszer inkább az elriasztás szolgálatában áll. Mindenesetre a két külföldi tulajdonú cég már termel, a harmadiknak, a bioerőműnek az előkészületei viszont többszörösen hosszabb ideje húzódnak, mint amennyi idő – fél év – alatt fölépíteni szándékozzák. Jövőre már végképp el kell készülnie. A derűlátók szerint az elkövetkező években felgyorsul az ipari park benépesülése új vállalatokkal, mert a tapasztalatok szerint az indulás a legnehezebb, az új üzemek már vonzzák az újabb befektetőket.
Lehet, hogy így van, ám munkások is kellenek a gyárak működéséhez. Egyelőre néhány száz új dolgozó foglalkoztatásáról beszélhetünk, de az egyik cég például jó esetben akár öt- vagy tízszeresére növelheti az alkalmazottak számát. Ha lesz kit foglalkoztatni. Ők máris húsz-harminc kilométeres körzetben végeznek fölméréseket, utasforgalmi vállalatokkal tárgyalnak (kapacitásukról, járműveik állapotáról és koráról érdeklődve), a munkaközvetítő intézet adatait tanulmányozzák, mielőtt a fejlesztésekről döntenének. Kellenek betanított munkások, szakképzettek és felsőfokú végzettséggel rendelkezők is. Az egyik üzem élére ugyanis már most sem találtak helyben gépészmérnököt, a hegesztőket pedig jobb híján Horvátországban képezték ki, ha már helyben erre nem volt mód, a tulajdonos pedig horvát.
És mindez csak a kezdet, de máris tapasztalható, hogy alig vannak szakmunkások, az egykori, gyakorlati tudást is nyújtó szakmunkásképzés meg is szűnt. Pedig a „tízosztályos oktatás” bevezetéséig (gyorsan föl is számolták) Zentán erős szakmunkásképzés is létezett. Most a befektetők igénylik, és már ajánlották, hogy ők megszervezik a gyakorlati képzést, de ahhoz iskolát kellene nyitni. Sürgősen, mivel évek kellenek, amíg szakember lesz a tanulóból, szakmunkások híján pedig könnyen elmaradnak a befektetők – amikor állandóan munkanélküliségről beszélünk.
Az elmúlt néhány év különösen bonyolulttá tette és még inkább teheti a foglalkoztatásról és munkanélküliségről kialakult képet: miközben a fiatalok ráuntak munkára várni, külföldre mentek megélhetést találni, amikor pedig itthon nyílnának munkahelyek, nem lesz, aki dolgozna. Vagy éppen amiatt nem épülnek üzemek, mert eleve úgy mérik föl a potenciális befektetők, hogy nem jutnak kellő munkaerőhöz. Megtörténhet tehát, hogy gyorsan visszájára fordul a helyzet: munkaerőhiány miatt nem létesülnek új üzemek.
