2024. május 4., szombat

,,Nem állok le a munkával''

Szalma József akadémikus életműdíjat kapott

A nagybecskereki születésű Szalma József akadémikus, az Újvidéki Egyetem Jogi Karának nyugalmazott professzora, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, az MTA doktora, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság elnöke életműdíjat kapott. Szalma professzorral a pályájáról és az egyetemi tanárok és tudományos kutatók egyesületének díjáról beszélgettünk.
n Mit jelent önnek az elismerés?

– Óriási megtiszteltetés a számomra, mert ezáltal elismerték azt a munkát, amelyet eddigi pályafutásom során kutatási és oktatási területen elértem. A jó szokások szerint Európában jubileumok alkalmával kiemelten ünneplik az oktatókat. Ezek a szokások azt szolgálják, hogy megadjuk a tiszteletet és úgy érzem, hogy ezzel a díjjal nálunk is ápoljuk ezt a tradíciót.

 Gazdag szakmai pályát futott be. Hogyan írná le e rangos elismeréshez vezető utat?

– Egy egyetemi oktatónak két feladata van, az egyik, hogy oktasson, a másik, hogy kutasson. Nem lehet oktatni kutatás és publikációk nélkül, az oktatás pedig egy olyan tevékenység, amely azért volt jó számomra, mert közvetlen kapcsolatba kerülhettem a hallgatókkal. A kapcsolatteremtés a kutatások szempontjából nagyon fontos. A tanulók részéről a visszajelzés, hogy megértik az előadásaim lényegét, ösztönöz arra, hogy a gondolatokat minél pontosabban fogalmazzam meg a kutatásaimban és a publikációimban. Sokat köszönhetek annak, hogy az egyetemen dolgozhattam.

 Ön több nyelven beszél. A többnyelvűség miképpen gazdagította a munkásságát?

– A többnyelvűséget értéknek tartom, amely Vajdaságban hagyomány. Itt az emberek megtanulták a szomszédok nyelvét. Vajdaság Európa kicsiben, ahol az első szabály, hogy a szomszéddal jóban kell lenni. Ez úgy lehetséges, hogy megtanulok valamit a szomszéd nyelvén. Édesapám asztalosmester volt, aki négy nyelven, magyarul, szerbül, szlovákul és németül is beszélt. Az én generációmban talán a családi szokások miatt is a német nyelvet tanulták az általános iskolában és a gimnáziumban is. Ez nagy érték, hiszen tanultunk egymástól.

Fiatal korától vonzódik a művészetekhez, mégis a jogtudományban bontakoztatta ki a tehetségét. Hogyan történt ez?
– Kezdettől fogva érdekeltek a művészetek, az irodalom és a képzőművészet, akárcsak a pszichológia. Amikor befejeztem a nagybecskereki gimnáziumot, akkor el kellet dönteni hogyan tovább. Szociológia vagy pszichológia, de a jog az eszembe sem jutott. Akkoriban az volt a véleményem, hogy a jogtudomány unalmas, tele van dogmával és nincs benne fantázia. Aztán gyorsan kellett döntenem. Azt gondoltam, hogy a jogban van egy kis emberismeret, akárcsak az irodalomban, pontosan kell fogalmazni a gondolatokat, hogy érthető és világos legyen, de van benne szociológia is. Így aztán mégis a jogi stúdiumnál kötöttem ki. Kezdetben majdnem otthagytam és átmentem a Bölcsészkar Magyar Tanszékére. A kiváló professzoraim már az első évben rábeszéltek, hogy maradjak, majd később jön az igazi része a jognak. És valóban, amint másodévessé váltam, akkor már kezdtem látni a jogtudomány boltozatát, hátterét és működési rendszerét. Rájöttem arra, hogy mégsem tévedtem, mert a bírónak, jogásznak, oktatónak jó emberismerőnek kell lennie és ne úgy ítélkezzen, hogy a gordiuszi csomót elvágja, hanem a gordiuszi csomót feloldja. Az elvágás méltánytalansághoz és fájdalomhoz vezethet. A jognak egy preventív funkciója van és ha konfliktusra kerül sor, akkor a bíróságnak a tények mérlegelése alapján, a törvénnyel összhangban méltányos döntést kell hoznia.
 A nyugdíjba vonulását követően folytatja-e a munkát, mivel foglalkozik?

– Tavaly nyugdíjaztattak a jogi karon. A Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémián tevékenykedem kutatási projektekben. Több éve közreműködöm a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karának akadémiai oktatási programjaiban. Két évvel ezelőtt meghívtak oktatónak a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Emellett publikálok Szerbiában, Magyarországon, Németországban és Ausztriában. Már nyolcadik éve tagja vagyok a bécsi Európai Jogharmonizációs Kutatási Központnak, ahova rendszeresen visszajárok előadásokat tartani. Nemrégen egy berlini konferencián vettem részt. Amikor meghívnak, akkor felkészülök a programokra. Nem állok le a munkával.