(Léphaft Pál karikatúrája)
Klaus Werner Iohannis Románia elnökévé választása óriási eufóriát váltott ki ország és Európa-szerte. Öt nap alatt Iohannis lett a média sztárja. Nicolae Ceausescu személyi kultuszának ideje óta embert és családját ennyit nem istenítették, mint Iohannisét.
Az erdélyi magyarság egy része Iohannis győzelme után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezérkarának lemondását is követeli. Az RMDSZ ugyanis arra biztatta választóit, hogy lelkiismeretükre hallgatva szavazzanak, azonban a kampány utolsó napjaiban igyekezett meggyőzni az erdélyi magyarokat, hogy mégis inkább Victor Pontára szavazzanak vagy ne menjenek el szavazni. (Ezzel szintén Pontát juttatták volna előnyhöz.) Noha a vasárnapi választás csupán az elnök személyéről szólt, a közösségi médiában, a Facebookon egyre többen és egyre hevesebben követelik, hogy az RMDSZ lépjen ki a Ponta-kormányból. Ezzel a legtöbbet a Iohannist támogató jobboldali szövetségnek ártanának, amely szemmel láthatóan nem akar még kormányozni. Nincs rá felkészülve, s a gazdasági-pénzügyi egyensúly is kényes az országban. Megszólalt az RMDSZ egykori elnöke, Markó Béla is, aki kijelentette: nincs jobb alternatíva, mint a kormánykoalíció tagjának maradni. „Ha mi most kiugrunk ebből a bárkából, azzal csak a vízbe ugrunk, mert még csak nincs is másik bárka” – fogalmazott Markó Béla.
De másként is befürödhet az erdélyi magyarság. Iohannisszal. A szász nemzetiségű elnöknek ugyanis meglehetősen érdes és éles véleménye van a nemzeti kisebbségekről. Erről a szerdán este megjelent Önéletrajzi könyvéből is megbizonyosodhatunk.
„Román állampolgár vagyok, meggyőződéses román és német etnikumú – vallja magáról Klaus Iohannis könyvében. – Az etnikai származás fontos – és örömünkre, valamennyi kisebbség örömére – Romániában elfogadott dolog, és ennek kapcsán meg kell mondanom, Románia pozitív és példamutató szerepet tölt be Európában azzal, ahogyan formálisan és informálisan bánik kisebbségeivel”.
Iohannis szerint Romániában évszázados története van a kisebbségek együttélésének. (Noha Románia csak 1862-ben jött létre.) Iohannis úgy véli, hogy az etnikai érzékenység szüntelen táplálása sokak politikai fegyvertárához tartozott az utóbbi 20 évben, és mindez legalább annyira veszedelmes, mint a populizmus.
A december 22-ei beiktatására váró államfő a közigazgatásról, a decentralizációról is megfogalmazza véleményét. Vannak, akik úgy vélik, szem előtt kell tartani Románia régi történelmi régióit, emlékeztet a szerző. „Nem kellene régiókat kijelölnünk sem történelmi megfontolásokból, sem abból kiindulva, hogy azok már léteznek.” A régiósításnál nem szabad figyelembe venni az etnikai határokat – ott, ahol több etnikum is található –, mivel akkor a kérdés csakhamar etnikai problémává válik, márpedig a régiósítás célja nem ez: az igazi célt a közigazgatás hatékonyabbá tétele jelenti. Klaus Iohannis egyébként nem híve a régiók teljes körű autonómiájának sem.
Jelenleg folyik a vita az erdélyi magyar közösségben, hogy nehezebb lesz-e ezentúl az erdélyi magyar kisebbség jogfosztásáról meggyőzni a nemzetközi közvéleményt, hisz úgymond milyen baj lehet a jogegyenlőséggel egy olyan országban, hol a többség egy kisebbségit választ államelnöknek? Van, aki szerint nem, mert az RMDSZ kormányrészvételével ugyanezt a helyzetet legitimizálta. De nem ilyen mértékben és nem ennyire károsan.
A székelyföldi autonómiát sokáig (végleg) le lehet venni a napirendről. Ezt lassan azoknak az erdélyi magyaroknak is be kell látniuk, akik Iohannis győzelmétől megmámorosodva, az RMDSZ feloszlatását is egyre hangosabban követelik.
