2024. május 7., kedd

Szeretet, hála és megbecsülés az időseknek

A zentagunarasi Armida női civil szervezet köszöntötte a közösség idős tagjait

1991 óta az ENSZ kezdeményezésére október 1-je az idősek világnapja. Az Armida zentagunarasi női civil szervezetnek köszönhetően immár nyolcadik éve művelődési programmal színesített megvendégelés formájában a zentagunarasi közösség is köszönti idős tagjait, azokat, akik egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. A világnap apropóján, falusi közösség lévén, nem tehetik ezt a jeles nap dátuma környékén, őszi terménybetakarítás idején: adventre készülve viszont igen.

– Tisztelettel és meleg szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket a mai ünnepségünkön. Már hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal összejövünk azért, hogy kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik hosszú, munkával eltöltött évek után köztük töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket – hangzott el Kalmár Zsuzsanna, az Armida elnök asszonya tolmácsolásában október 23-án, azon a zentagunarasi kulturális intézményben az Armida nőszervezet által rendezett találkozón, ahová a 70 éveseket és a náluk idősebb helybéli magyar, szerb és ruszin nemzetiségű lakosokat egyaránt várták szeretettel, finom ízekkel és meglepetésvendégekkel. Kalmár Zsuzsanna köszöntőjét Sípos Hajnalka Armida-tag szerb nyelven elmondott üdvözlő gondolatai követték, majd az ünneplő idősödő közösség nevében Csincsák László szólt az egybegyűltekhez. A szervezők meghívásának körülbelül 110 személy tudott eleget tenni, akik a rendezvény keretében a helyi Október 18-a Általános Iskola hetedik osztályosaiból álló drámai csoport tagjainak előadásában egy mesejátékot láthattak, Soványító palacsinta címmel. A csoport munkáját Üveges Gizella magyar nyelv és irodalom szakos tanár irányítja. Az eseményen, amelyen a topolyai Ozorák Sándor szolgáltatta a talpalávalót, ezúttal az idén hetvenévesek közül a legfiatalabb 1944-es születésű hölgyet és urat, valamint azt a házaspárt, akik legrövidebb ideje házasok, alkalmi ajándékban részesítették, de apró figyelmességet a szervezőktől minden megjelent meghívott kapott.

– Talán csak egy alkalommal nem vettem részt, egészségügyi okok miatt, ezen a figyelemere méltó, jó hangulatú rendezvényen. Nagyon köszönjük a nőszervezet tagjai figyelmességét. Vannak olyan idősek a faluban, akik egész év folyamán csak ebből az alkalomból hagyják el a házukat. Évente csak egyszer köszöntik ily módon az időseket, de meglátásom szerint a fiatalabbak figyelmesek a mindennapokban is a korosabb falubeliekkel szemben. Tudomásom szerint előfordul, hogy vállalják például helyettük a bevásárlást, ha azoknak nincsenek hozzátartozóik – nyilatkozta lapunknak az 1930-as születésű Nagy Palóc Gizella, aki a hetvenes években a helyi nőszervezet tagja volt, 1993-ig pedig a helyi vöröskereszt szervezetben is tevékeny.

A 2005. január 9-én bejegyzett női civil szervezet erős magját tizenhét helybéli hölgy alkotja, akik többek között Topolya község női civil szervezeteivel, a helybeli művelődési egyesületekkel is együttműködnek. A női civil szervezet leggyümölcsözőbb kapcsolatot a Vöröskereszt zentagunarasi alapszervezetével ápol, a helybeli iskolával, továbbá a Mag Hagyományápoló Egyesülettel, a Csipkerózsa kézimunkacsoporttal, tudtuk meg a szervezet elnökétől, majd Kalmár Zsuzsanna felidézte: az Armida az idei év utolsó hónapjaiban szerepet vállalt a vöröskereszt által kezdeményezett ruhagyűjtési akcióban, mától pedig, ahogy a korábbi években is, a vöröskereszt önkénteseivel együttesen a népkonyhai szolgáltatás kivitelezésében. Adventi tevékenységeik közül kiemelték a cipősdoboz-akciójuk szervezését, mely sikeres megvalósítását követően, december közepén a falu szegényebb sorsú kisgyermekei, több mint harmincan, a tavalyi évhez hasonlóan ajándékot kaphatnak kézhez a Mikulástól.