2024. május 8., szerda

A szociális intézményekről Topolyán

Kedden, november 25-én Topolyára látogatott dr. Nenad Ivanišević, a Munkaügyi, Szociálpolitikai és Foglalkoztatási Minisztérium államtitkára. Az államtitkár Dane Dozet, a Szociáldemokrata Párt községi szervezete elnökének társaságában először a Topolya és Kishegyes Községek Szociális Védelmi Központjába látogatott el, ahol Sztánkó Zsuzsanna, az intézet igazgatója fogadta. A látogatás apropója a minisztérium által az intézetnek odaítélt kétszer 400 000 dinár összértékű támogatás, amelyben az ország minden hasonló szervezete részesül. Az államtitkár az újságíróknak kifejtette, hogy a minisztérium munkatársai úgy döntöttek, hogy a közeljövőben bejárják a szociális intézményeket, és elbeszélgetnek az ott dolgozókkal, hogy minél jobban megismerjék a helyzetüket, és segítsenek a felmerülő problémák megoldásában, ezzel is támogatva azok munkáját. A 2014-es évre visszatekintve elmondta, hogy két nagy horderejű döntés született a minisztériumban. Az egyik a nemrégiben meghozott új munkaügyi törvény, amely nagy médiafigyelmet kapott. A másik pedig, amit Ivanišević külön kiemelt, az a határozat, amely munkára kötelezné a szociális segélyben részesülő munkaképes állampolgárokat, hisz ez egy szemléletváltást jelenthet az egész rendszer számára. Azt is elmondta, hogy ezentúl, aki valamit kap az államtól, annak cserébe valamit nyújtania is kell. Ezzel elkerülhetőek lesznek az olyan helyzetek, mint amilyen Sremska Mitrovicán alakult ki, amikor Szerbia más településeiről érkező önkéntesek védték a várost az árvíztől, a helyi szociális támogatásban részesülő személyek azonban erre nem voltak hajlandóak. Sztánkó Zsuzsanna kifejtette, hogy a 800 000 dinár összértékű támogatás, amelyből 400 000-et bútorokra és ugyanennyit a számítógépes berendezések fejlesztésére költhetnek el, igen nagy segítség az intézménynek, hisz ezzel megkönnyítik a dolgozók munkáját, és javítanak a munkakörülményeken is. Azt is elmondta, hogy ezeket az összegeket olyan célra kell felhasználniuk, amelyre az utóbbi időben nem jutott keretük, hisz náluk mindig az intézmény szolgáltatása felhasználóinak igényei szerepeltek az első helyen, és csak utána tudtak volna fejlesztéseken is gondolkodni. A a minisztérium már említett határozata új feladatok elé állította az intézményt is, fűzte hozzá.

Az államtitkár ezután a helyi Bethesda Szeretetszolgálatot is meglátogatta, ahol hosszan beszélgetett Cipó Rózsával, a fogyatékkal élő fiatalok napközijét működtető szervezet titkárával. Mint azt utóbb Cipó elmondta, az intézménynek, mint egy kis szervezetnek sokat jelent egy ilyen magas rangú állami tisztségviselő látogatása, és a beszélgetés során igyekezett minél jobban megismertetni az államtitkárt a helyzetükkel, akitől azt az ígéretet kapták, hogy a jövőben követni fogja a munkásságukat. Azt is megtudtuk, hogy eddig nem ápoltak szoros kapcsolatot a minisztériummal, pályázatot még nem nyertek náluk, csupán néhány programpályázatot a tartományi szövetségen keresztül. Cipó reményét fejezte ki, hogy a látogatás elindíthat egy együttműködést.