2024. május 8., szerda
MAGYARORSZÁG

KSH: Csökkent a szegénység

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2013-ban együttesen 31,1 százalékot ért el, ami 2,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – állapította meg a KSH legfrissebb, a háztartások életszínvonaláról szerdán közzétett kiadványa.

A KSH megállapítása szerint az utóbbi négy évben a jövedelmi egyenlőtlenség valamelyest nőtt Magyarországon, ám mértéke még mindig bőven alatta marad az EU-tagországok átlagának.

Az Európai Unióban szokásosan használt terminológia szerint 2013-ban Magyarországon a relatív jövedelmi szegények közé a lakosság 14,6 százaléka tartozott, 23,9 százalék volt a súlyosan deprivált és 9,2 százalék nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya.

Magyarországon 2013-ban a háztartások 1 millió 287 ezer forintos egy főre jutó éves bruttó jövedelme 4,3 százalékkal haladta meg a megelőző évit. A bruttó jövedelmeken belül a munkajövedelmek aránya 67,8 százalék, amelyek túlnyomó része, 81,6 százaléka főállású munkaviszonyból származott.

A háztartások összes jövedelmének csaknem harmadát a társadalmi jövedelmek tették ki, egy főre jutó éves átlagos értékük 389 ezer forint volt. A társadalmi jövedelmeken belül a legnagyobb arányt a nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások képviselték.