Látszólag békés készülődés a családi ebédhez
Minden érzékszerv felerősödik, a szív erősebben dobog, izzad a tenyér, a fájdalomküszöb egyre nagyobb, viszont az elszenvedett sérelmek begyógyulására sokszor egy élet is kevés. Ilyen a családon belüli erőszak, amely a központi témája a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház legújabb előadásának, a fiatal szabadkai alkotó, Andrej Boka rendezésében színpadra állított Csendnek.
A témakör rendkívül szerteágazó, elvégre a családon belüli erőszak szinte számtalan formában testet ölthet, a folyamatos leszidástól kezdve a szexuális zaklatásig minden beleférhet. Egy dologban azonban megegyezik ez a számtalan variáció: ritka esetben lesz lelkileg egészséges, teljes értékű ember az elszenvedőjéből.
Az előadás a színpadon játszódik, mindössze 15 néző tekintheti meg egy időben, ami összhangban is van a témakörrel, elvégre a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás is általában csak szűk körben ismert jelenség, esetleg pár rokon meg néhány szomszéd tud róla, ám az esetek nagy részében azok is csöndben maradnak, elvégre ugyan kinek van joga beleszólni mások magánügyeibe. Egyik jelenetből sétálunk át a másikba, afféle labirintusszerű ösvényeken, éppen olyanokon, mint amilyen a bántalmazott gyermekek léte. A gyermekek, akiket bántanak, egyfolytában menekülnének az ilyen élethelyzetből, de a labirintus nem engedi őket, család csak egy van, annak része vagy jóban és rosszban, így a kukoricán térdeplés, a nadrágszíj okozta hurkák, apa szeméremajkak közé hatoló ujjai a mindennapi élet részévé válnak, akármerre is fordul a bántalmazott, bántalmazója képe mindig kísérteni fogja. Ilyen élmények után érthető, ha mentsvárként felnőtt fejjel is a fehér kismackóra tekint, amely az egyetlen védelmezője, könnyeinek egyedüli felszárítója volt abban a kilátástalan gyermekkorban, amelynek emlékei újra meg újra letaglózzák, mintha múltbéli kísértetek bujkálnának minden sarokban.
Ideális család, mondhatnánk, anya (Mezei Kinga), apa (Mészáros Gábor), lány (Béres Pešikan Márta) és fiú (Mikes Imre Elek), két szülő, két gyerek. Ez azonban csak a külső szemlélő számára remek összetétel. A fiút büntetik, mert nem szereti a mákos tésztát, mert ügyetlen a rádiószerelésben, anya „csak” kukoricát szór elé, hogy rátérdeljen, apa viszont pofon vágja. A lány rosszabbul jár, őt apa gyakran veszi kezelésbe, megrontja őt, testvérének ráadásul néznie kell az eseményeket, anya pedig soha nem marad otthon, a lány hiába kéri, hogy ne menjen dolgozni.
Az előadás a címéhez illően nem hemzseg a szövegtől, itt-ott hangzik csak el egy-egy mondat, többre igazán nincs is szükség, elvégre a testek elárulnak mindent – mindezt úgy, hogy durván erőszakos jeleneteket nem látunk, de éppen a pattanásig feszült hangulat és a riadtan fürkésző tekintetet adnak hitelt és erőt a produkciónak. Ahogy az elején már említettem, ilyen élethelyzetben az érzékszervek felerősödnek, a gyermek minden neszre felfigyel, minden szagot érez, szinte a falon is átlát, mert egyvégtében fel van készülve rá, hogy ismét át kell élnie a megaláztatást. Szíve erősebben dobog, mert olyan, mint egy riadt madárka, amelynek eltörött a szárnya, a macska meg már csak pár lépésre van tőle. Tenyere izzad, mert fél, de reméli, hogy ezúttal nyugton hagyják, ámbátor tisztában van vele, mi vár rá, megszokta már a fájdalmat, szinte fel sem veszi. Megszokta???? Á, dehogy szokta, soha nem fogja megszokni, nem lehet megszokni, sose lesz jó! Soha az életben nem fogja elfelejteni azokat a napokat, az emlékfoszlányok kinél ritkábban, kinél gyakrabban visszatérnek majd, nemcsak apától, hanem valamennyire minden férfitól fél majd, megtépázott lelkében talán sosem lesz nyugalom.
Csend
Rendező: Andrej Boka. Szerző: Andrej Boka. Dramaturg: Góli Kornélia. Zene: Milan Vejnović. Jelmeztervező: Marina Sremac. Látványtervező: Darko Subotin. Plakátterv: Damir Lučić.
Szereplők: Béres Pešikan Márta, Mészáros Gábor, Mezei Kinga, Mikes Imre Elek.
