2024. május 7., kedd

Községnap Kishegyesen

Idén 55 éves Kishegyes község – Ünnepi ülést tartott a községi képviselő-testület – Elmaradtak a nagyberuházások, de számos projektum valósult meg

Tegnap délelőtt 11 órakor kezdődött a kishegyesi községi képviselő-testület ünnepi ülése, amire a község napja alkalmából került sor. A képviselők mellett nagyszámú vendég is részt vett az ülésen, köztük Dobai János tartományi urbanisztikai és környezetvédelmi titkárhelyettes, Szabó József, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója, Juhász Attila tartományi oktatási segédtitkár, Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes és Bagi János, a Szabadkai Regionális Gazdasági Kamara titkára. A községi intézmények, civil szervezetek és történelmi egyházak mellett több vajdasági község is képviseltette magát: Topolya, Verbász, Magyarkanizsa, Ada, Zenta, Csóka, Szenttamás, Bégaszentgyörgy és Magyarcsernye képviselői voltak jelen az ülésen.

Az ünnepi alkalom kapcsán Marko Rovčanin, Kishegyes község polgármestere elmondta, hogy idén 55 éves a község, és az ünnep alkalom arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt év eredményeire.

– Elégedettséggel mondhatom, hogy Kishegyes község sokkal több mindent tett, mint egy évvel korábban. Számos pályázaton vettünk részt, s projektumaink egy része már megvalósult, a másik részén pedig még dolgozunk. Egy nagyobb volumenű projektumunk a termőföldek tagosítása Bácsfeketehegy és Szeghegy kataszteri községek területén. Emellett térfigyelő kamerákat helyeztünk el a község mindhárom településén, ezt a hálózatot a jövőben bővíteni szeretnénk – mondta Rovčanin.

– Meg kell említenem, hogy ugyancsak mindhárom településen felújítási munkálatokat végeztünk a vízvezeték-hálózaton és a közvilágítási rendszeren, valamint hamarosan befejeződik egy új buszmegálló építése Kishegyesen. Számomra nagyon fontos, hogy sikerült új munkahelyeket létesítenünk: Bácsfeketehegyen cipőgyár nyílt, ahol a községből 95 személy kapott munkát. Tartományi támogatással Szeghegyen megnyílt egy kisebb textilüzem, ahol jelenleg 30 asszony dolgozik, de tervben van a munkások számának bővítése – tette hozzá Marko Rovčanin, majd hozzáfűzte, hogy azon kevés községek közé tartozunk, amelyeknek nincs egy dinár tartozásuk sem.

Hallgató Imre, a községi képviselő-testület elnöke szerint olyan nehéz időket élünk, amikor a kisebb dolgokat is értékelni kell.

– Egy olyan kis község, mint mi, fokozottabban megérzi, hogy milyen rossz helyzetben van az ország. Elmaradnak a nagyberuházások, de hála az önkormányzat aktív alkalmazottainak, számos kisebb projektumot tudunk véghezvinni. Nemcsak kis munkáink, hanem olyan figyelemreméltó projektumaink is vannak, amiket korábban kezdtünk el és ebben az évben fejeztünk be. Kiemelném a Bácsfeketehegyen megépült tájházat, a Szeghegyen készülő új kutat és a kishegyesi ifjúsági otthon felújítását, valamint más hasonló munkálatokat – mondta el Hallgató, majd azzal folytatta, hogy minden egyes beruházással az itteni lakosok életkörülményeit szeretnék javítani. A kkt-elnök azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy nagyon jó az együttműködés a községben működő intézményekkel, civil szervezetekkel és történelmi egyházakkal.

Kishegyes kis község, de tettre kész emberek dolgoznak benne, mondta Mohácsi Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere.

– Olyan projektumokba kezdtünk bele, amelyeket meg is tudtunk valósítani. Nem maradtak félbe a beruházásaink, mindent határidőre tudtunk teljesíteni. Az anyagi lehetőségeink igen szűkösek, ezért pályázunk a tartománynál, a köztársaságnál és a határon túl is – hangoztatta az alpolgármester.

Az ünnepi ülésen fellépet Török Gabriella bácsfeketehegyi szavaló, Dudás Virág Ervin kishegyesi hegedűművész és a szeghegyi Njegoš Művelődési Egyesület leánykórusa. Az ülés végén bemutatásra került egy projektoros prezentáció, amely a község és a három helyi közösség eredményeit mutatta be.