2024. május 2., csütörtök

Sok hűhó egy csetnik vajdáért

Igen, Kedves Olvasóm, már megint Šešeljről írok. Pedig azt hittem, a legutóbbi szövegemmel már kipipáltuk ezt a témát, de hát az újságíró tollát is a napi politika történései vezetik, ezek pedig a radikális politikus körül forognak. Úgyhogy, jöjjön akkor még egy bőr…

Ugyebár, Šešelj hazajött, volt egy szereplése a reptéren meg pár nappal később egy nagy(nak szánt) gyűlése Belgrád központjában. Ő se vak, láthatta, hogy nem vonult ki kétmillió ember az üdvözlésére, akik az általa nemzetárulónak nevezett rezsim igája alól kiszabadulni vágytak volna és visszatérni a régi, tankokkal kitaposott útra. Úgyhogy utána csend is lett körülötte. Ami nem azt jelenti, hogy visszavonul oszt annyi, hanem nyilván átgondolja következő lépéseit. Aztán, váratlanul, másoktól kapott ingyenreklámot. Régi „barátai“, a horvátok biztosítottak neki rivaldafényt, sőt európai szintű szereplést. Nyilván hazai szavazatvadászati céllal, horvátországi politikusok csaptak kisebb hisztériát Šešelj megnyilatkozásai miatt, aki szerintük ismételten uszított, hadba szólított, ráadásul, ahogy fogalmaztak a szerbiai hatalomtartók ettől nem határolódtak el.

Először a zágrábi Szábor, majd az Európai Parlament is határozatot fogadott el, amelyben elítéli Šešelj szélsőséges, gyűlöletkeltő kinyilatkozásait. Lássuk röviden: az EP a nem kötelező erejű határozatban felszólítja Szerbiát, hogy határolódjon el a hágai vádlott nyilatkozataitól. Az EP a leghatározottabban elítéli Šešelj gyűlöletbeszédét és az egykori Jugoszlávia területén történt háború áldozatait sértő nyilatkozatait, valamint a balkáni országhatárok módosítására vonatkozó felszólításait. Ráadásul a határozat körül az EP-ben is vita alakult ki, egyesek támogatták, mások ellenezték ezen határozat elfogadását.

Azokkal értek egyet, akik szerint azért volt felesleges egy ilyen határozat elfogadása, mert ezzel igazából „érdemein felüli“ figyelmet kap Šešelj. Aki mindjárt élt is a rivaldafény lehetőségével és sajtótájékoztatót hívott össze, ahol többek között elmondta, önként nem fog visszatérni Hágába, egykori harcostársainak, Tomislav Nikolićnak és Aleksandar Vučićnak kell őt letartóztatni és visszatoloncolni. Illetve, ha már kamerák előtt volt, felszólította a szerb kormányfőt egy tévés szópárbajra. Ez utóbbiról kár több szót ejteni, nyilván nem kerül rá sor.

Ha hagyják békén, a levében főni a főradikálist, szépen, lassan, mindenki elfelejtette volna, hogy itthon van, így viszont esélyt kapott arra, hogy még néhány tized(?) százaléknyi népszerűséget szerezzen pártjának és nem mellékesen, hergelje a mai divatos szóhasználattal nyugat-balkáninak nevezett egyébként meg volt jugoszláv közvéleményt.

Három héttel ezelőtt A háborús uszítók élő lelkiismerete című írásomban megfogalmazott gondolatok azok, amelyek életre keltek ezzel a bónusz szerepléssel. Az, amit most a haladó államvezetésen a horvátok és a nyugati politikum is számonkér, a határozott elhatárolódás Šešelj viselkedésétől, az általa elmondottaktól és nyilvánvalóan a kilencvenes évek radikális párti eszméitől. Végső soron egyértelmű elhatárolódás a saját múltjuktól. Mert ne feledjük el, ilyesmire eddig nem került sor. Nyilván, láthatjuk, európai szellemben politizálnak a haladók és a prioritások is változtak, de nyilvánosan, mindenki előtt nem hangzott el, hogy Nagy-Szerbia, meg Srebrenica, meg a többi…

Ahogyan Šešelj visszatérésével egyfajta háborús szellemidézés ment végbe, ez egyben kiváló lehetőség arra is, hogy a kormányfő és az államfő egyszer és mindenkorra pontot tegyen a múltra és visszazárja Nagy-Szerbia szellemét a palackba. Ezzel hallgattathatnának el minden itteni és külföldi disszonáns hangot, és ezzel lehetne begyógyítani egy újabb sebet, amely a volt jugoszláv tagköztársaságok egymás közti viszonyában újra meg újra felszakad. Ellenkező esetben időről időre kénytelenek lesznek egyfajta bizalmatlansággal szembesülni, ami személyüknek és az országnak is árthat az európai úton. Merthogy, ugye, arrafelé megyünk…