2024. május 20., hétfő

A mostoha állam mostoha polgárai

November 15-én lejárt a vagyonadó negyedik részletének befizetésére meghatározott határidő. Aki eddig nem fizette be a teljes összeget, annak legalább 50 ezer dináros büntetéssel kell számolnia. A drákói szankció az adóeljárásról szóló törvény nyáron történt módosítását követően lépett hatályba. Ennek értelmében a megszabott vagyonadó 50 százalékát kell büntetésként – ez nem lehet kevesebb 50 ezer dinárnál – kifizetnie annak, akinek elmaradása van. A Pénzügyminisztériumban nem hivatalosan elismerték, valójában az volt az elképzelés, hogy a szóban forgó bírsággal kizárólag a jogi személyeket terhelje az állam, ugyanakkor tévedés történt, így azoknak a polgároknak is félnivalójuk van, akik esetleg mindössze 200 dinárral tartoznak. Az utolsó szó egyébként a szabálysértési bíróságoké lesz, így aki időközben befizeti az adót, az elkerülheti a következményeket.

Az vitán felül áll, hogy Szerbiában az adómorál romokban hever és valóban lépni kellett annak érdekében, hogy ez megváltozzon. Ugyanakkor nemzetközi szociológiai kutatásokból az derül ki, hogy a magasan fejlett országokban a polgárok nem azért fizetik az adót, mert félnek a szankcióktól, hanem azért, mert felelősségérzetük ezt diktálja nekik. Szeretnének hozzájárulni a közjóhoz. Persze a felelősségérzet nem csak úgy magától fejlődik ki és érvényesül. Abban az esetben teszünk gondolkodás nélkül eleget adófizetési kötelezettségünknek, ha tudjuk, hogy szomszédunk, a másik utcában lakók és az ország minden egyes polgára ugyanezt teszi, valamint hiszünk benne, hogy legitim államban élünk, fejtette ki ezzel kapcsolatban Benno Torgler svájci közgazdász. Azokban az országokban valósul meg a legnagyobb arányban az adófizetés, amelyekben a polgárok úgy érzik, ők is befolyásolják az államvezetés és magának az államnak a viselkedését, valamint bizalommal viseltetnek az állam élén álló politikummal szemben. Ha ebből a feltételezésből indulunk ki, valamint figyelembe vesszük, hogy Szerbiában a legnagyobb vállalatok – legyenek azok állami, vagy magántulajdonúak – mekkora összegekkel tartoznak az államkasszának, akkor egyértelművé válik, hogy az adómorál egyhamar biztosan nem emelkedik magasabb szintre. A Köztársasági Adóhivatal idei júniusi adatai szerint a tartozók listáján első helyen a Zastava Fegyvergyár áll, amely 7,3 milliárd dinárral tartozik az államnak, 4,6 milliárd dinárral pedig a Simpo bútorgyár követi. A lista nyolcadik helyén egy magánvállalat, a Marko Mišković tulajdonában álló Mera Invest található, amely 854 millió dinár értékben nem fizetett adót az államnak. A Milan Beko tulajdonában álló Belgrádi Kikötő 730 millió dinár elmaradást jegyez, a napokban letartóztatott Miroslav Bogićević öt vállalatának pedig több mint 2 milliárd dinár adóhátraléka van. A legnagyobb tartozók listáján összesen 436 gazdasági társaság szerepel, a legalacsonyabb tartozás 20 millió dinárt tesz ki. Vajon milyen érveléssel magyaráznák meg az illetékesek, hogy egyeseket pár ezer dinár miatt meghurcolnak, miközben mások milliárdos tartozásai felett évek óta szemet hunynak? Az egyik sokat hallott indoklás az, hogy azért nem zárolják a legnagyobb tartozók számláját, mert akkor bevétel nélkül maradnának az alkalmazottaik. Ugyanakkor hol voltak az illetékesek az elmúlt években, vagy megkockáztatom, évtizedekben, hiszen az olykor több milliárd dináros tartozások nem egyik napról a másikra halmozódtak fel, kisebb összegeket pedig sokkal egyszerűbb komoly következmények nélkül behajtani. Ismét bizonyítást nyert, hogy ebben az országban vannak egyenlők és egyenlőbbek, és amíg ez így van, addig szemtelenség az államvezetés részéről elvárni, hogy hűséges állampolgárként támogassuk. Vajon miért ne bánjanak mostohán az állammal a polgárok, ha maga az állam is mostohán bánik velük?

Ugyanezek az érzések ébrednek bennem az egyelőre nem hivatalos hír kapcsán, hogy jövő év áprilisától az állam a villanyáramot is jövedéki adóval terhelné. Az adó összege az elhasznált villanyáram 10, vagy 15 százalékát tenné ki. Azt egyelőre nem tudni, hogy az elhasznált kilowattok, vagy megawattok után számolnák-e az illetéket. Nemcsak a villanyáramot, hanem az összes üdítőitalt – kivéve a palackozott vizeket – is jövedéki adóval terhelnék a következő évtől. Egyes belgrádi napilapok értesülései szerin már el is készült a törvénytervezet, amely mentén hatályba lépnek ezek az intézkedések. Bár a kormányfő és udvartartásának képviselői egyetlen alkalmat sem mulasztanak el, hogy ne bizonygassák, nem a polgároknak kell elviselniük a megszorítások terhét, mindenki egyenlő mértékben fogja kivenni részét az állam talpra állításából, a történések és a megtett lépések, illetve a meg nem tett lépések elemzése éppen ennek az ellenkezőjét erősítik meg. Amíg lesznek olyan mágnások, akik különböző címen dinár milliárdokkal tartozhatnak az államnak, amíg vannak önkormányzatok, vagy állami vállalatok, intézmények, ahol ésszerűtlenül és olykor törvénytelenül magas béreket határoznak meg a tisztségviselők számára, amíg pályázat nélküli kinevezésekről értesülünk, vagy arról, hogy egyes miniszterek szolgálati autóval járnak a komájukkal bevásárlóközpontokba, addig nem vehetjük komolyan az állítást, hogy mindenki egyenlő és mindenki egyformán megérzi a megszorításokat.

Kedves ismerősömmel sokat beszélgettünk az egy-két éve jellemző erős elvándorlási hullámról. Ismerősöm azt mondja, sokuk talán utána sem számol, hogy a magasabb árak miatt külföldön sem tudnak majd érdemben pénzt félretenni. Ez feltehetőleg valóban így van, de valami azt súgja, sokuk ennek ellenére is útnak indulna, mert lehet, hogy elsősorban a megélhetési nehézségek késztetik őket emigrálásra, de abban is lehet igazság, hogy ezek az emberek az igazságtalanság elől is menekülnek. Talán olyan országban szeretnének jövőt építeni maguknak és gyermeküknek, ahol az állam úgy viszonyul hozzájuk, ahogyan szeretné, hogy a polgárai viszonyuljanak hozzá.

Újságíró kollégám egyik inspiráló vezércikkében azt írta: „Szerény emberekre vágyom mostanában.” Én hiteles emberekre vágyom mostanában. Olyanokra, akik egy életen át hűek maradnak elveikhez, még akkor is, ha azok éppen nem élvezik a többség támogatását. Olyanokra, akik a közérdeket saját emberi számításaik elé állítják, olyan feddhetetlen személyekre, akik erkölcsi tekintetben is jogosultak közérdekről beszélni. Olyanokra, akiknek szavai és tettei minden egyes pillanatban összefonódnak egymással. Hiteles vezetőkre vágyom, akiknek elhiszem, hogy a keserű gyógyszer valóban gyógyulást hoz. Olyanokra, akik nem csak akkor rokonszenveznek velem, amikor szeretnének valamit megkapni tőlem, legyen szó a szavazatomról, vagy bármi másról. Olyanokra, akiknek ugyanolyan fontos a sarki csöves, mint a villában nyugovóra térő milliomos.