Urbán András Hamletgép című előadásának főhőse az a gondolkodó ember, aki keresi és vizsgálja a maga helyét a világban. A bitolai Népszínház színészei – akik szerzői szövegekkel is hozzájárultak az előadáshoz – a mai macedón valóságról beszélnek, és nagyon ismerős, az egész térségre jellemző jelenségekkel találkozunk: a munkanélküliség, az elszegényedés sokszor önmaguk előtt is nehezen vállalható kényszerpályára sodorja az embereket, virágzik a korrupció, az intrika, a nacionalizmus témájának állandó melegen tartása, a nyugati országokban lépten-nyomon megaláztatások érik a Balkánról érkezőt. A forradalom harcosai gyors csalódást élnek át, a hétköznapi rutin, a küzdelmek fáradttá, életunttá teszik a kisembert, aki tele van félelmekkel, a holnaptól való rettegéssel. Van-e kiút, létezik-e megváltás, átformálható-e a társadalmi valóság?
A Hamletgép kapcsán Urbán András, az előadás rendezője fejtette ki gondolatait:
– A Hamletgép szövege eleve azzal a társadalmi környezettel foglalkozik, amelyben létrejött. Egyebek között feldolgozva az 1968-as időszakot, amikor az emberek elkezdték átformálni a társadalmi valóságot. Egy olyan fázisban vagyok, amikor kifejezetten foglalkozok azzal a környezettel, amelyben létrejön egy-egy előadás. Ez történt Ljubljanában és Bitolában, de így van ez a Kosztolányi Dezső Színházban vagy akár Újvidéken is. Tulajdonképpen az érdekelt, hogy azokkal a színészekkel, akikkel dolgozom, a Hamletgép problémáján keresztül eljussak a valóságba, amely emberileg érinti őket. Ez egy eléggé szókimondó előadás, független attól, hogy milyen hatalom van az adott országban. A bemutatón, függetlenül a politikai hovatartozástól, a nézők nagyon is megértették, hogy miről is szól. Nem a pártok közti különbségekkel foglalkoztak, hanem a valósággal, amely a mindennapjaikat jelenti – hallottuk Urbán Andrástól, aki előadásainak színházi kategóriákba való sorolásáról is beszélt, kitérve a politikai színház fogalmára.
– Utóbbi időben előadásaimat leginkább a posztdramatikus színház kategóriájába sorolják. A politikai színház egy furcsa megfogalmazás, dilemmás a jelentése is. Vajon mit nevezünk annak: ami egy adott politikai ideológiát, pártot képvisel, vagy foglalkozik bizonyos politikai kérdésekkel? Előadásaim inkább az utóbbihoz sorolhatók. A régi Jugoszlávia térségében divatba jött az elkötelezett színház fogalma. Végül is az előadásaim elkötelezettek bizonyos ügyek mellett, vagy épp kritikusak. Úgy gondolom, hogy nálam a politika egyfajta eszköz, amit más polgárpukkasztásnak nevez. Alapvetően kis funkciója van a figyelem irányításában, egy adott témakör megnyitásánál, nem feltétlenül politikai ambíciókról van szó. A politika ugyanúgy része az életünknek, mint bármi más, miért ez lenne az a szegmentum, amellyel nem foglalkozunk – fejtette ki Urbán András, és szólt a kisebbségi szempontokról is.
– Macedóniában nagyon jó volt dolgozni, mert egy remek társulatra leltem. Amikor a bitolai színházról van szó, elkezdek vigyorogni örömömben, mert kellemes időt töltettem a társulattal, de ez vonatkozik a kolozsvári színházra is, amellyel nemrég szintén együttműködtem. Macedóniában semmit sem jelentett az, hogy vajdasági magyar vagyok. Ez egy rébusz, egy furcsa identitás: a szerbiai, aki nem szerb. Nyilván Macedóniában is élnek kisebbségek, hogy engem ebben hogyan helyeznek el, az már más téma. Olyan ez, mint a régi jugoszláviai identitás. Amikor minden jól megy, akkor büszkék vagyunk arra az identitásra. Amikor nehezebb az élet, akkor az egy rossz identitás, erősödik a sehova se tartozás kérdése. Ha valaki magyar rendezőt keres, nem Szerbiában teszi ezt. Ha szerbet, akkor pedig nem a magyar kisebbség köreiben. Nehéz megmagyarázni Európában ezt az identitásproblémát. Ugyanakkor érdekes, mert egy adott problémakörhöz különbözőképpen állhatunk hozzá, mert másmilyen a rálátásunk és a tapasztalatunk. Ez persze nem jelenti, hogy diszkriminálva lennék, sokat dolgozok Szerbiában, de nyilván a díjkiosztók az ünnepnapok, a hétköznapok viszont a lehetőségek problémáiról szólnak. Az idén kezdek először belgrádi színházban dolgozni, holott a rendezői társadalom úgy él meg, mint aki mindig is itt dolgozott. Ez így van, de nem azokban a színházakban, amelyeket jobban szem előtt tartanak. Szerencsésen alakult, hogy erre nem is vágytam soha. Ugyanez vonatkozik Magyarország irányában is – mondta Urbán András.
Az előadás létrejöttéről Valentin Svetozarev, a Naroden teatar Bitola igazgatója is szólt:
– Színházunk nyitott a más térségről érkező rendezők felé. Előadásunkat egy hosszú beszélgetés előzte meg, amely a rendező és a színészek között folyt. Ebből született meg a darab, Heiner Müller szövege alapján. Számunkra lenyűgöző volt, hogy mindannyian egyből megtaláltuk a közös hangot, nem létezett akadály közöttünk. Egyformán gondolkodunk a színházról, és ez egy remek kiindulópont volt, amely egy nagyszerű előadást eredményezett. Sokféle előadást játszunk, de ilyen még nem szerepelt a repertoárunkon. Másmilyen, de mégis hozzánk közel álló. Szabadkára első ízben jöttem szakmabeliként, korábban csak turistaként jártam itt. A társulat nevében is mondhatom, hogy a Desirén látott előadások lenyűgöztek bennünket, főleg az, ahogyan a színházak megközelítenek egy-egy adott témát. Ez bátorítóan hat ránk, úgy érezzük, jó helyen vagyunk és jó úton haladunk – hallottuk az igazgatótól.
A Hamletgép című előadás kapcsán tartott sajtótájékoztatón Urbán András, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, a fesztivál alcímét taglalta, és értékelte is a rendezvényt. Az idei Desiré a Dead or alive, azaz Élve vagy halva alcímet viseli:
– A nemrég elhunyt Jovan Ćirilovval, a BITEF művészeti igazgatójával beszéltünk arról, hogy ezek az alcímek nem egyenes koncepciók. Egy játék, egy prizma, amely kísér egy adott előadássorozatot. Ha tovább elemezzük, jelentheti az is, hogy mindenáron, vonatkozhat arra is, ahogyan mi viszonyultunk a fesztiválhoz. Az idén egy olyan előadásokat felvonultató fesztiválról van szó, amely tartalmilag vagy formanyelvében a határokat feszegeti, akár egészen explicit módon vagy a végleteket keresve. Ez alapvetően közös az idei programban. A fesztivál szervezése idején úgy éreztük, szerényebb műsorunk lesz, de két héttel a kezdés előtt kikristályosodott számunkra, hogy mégis nagyszerű a program, amire rendkívül büszkék vagyunk. Természetesen vannak előadások, amelyek vitákat gerjesztenek és vegyes érzelmeket váltanak ki. Mindig akadnak produkciók, amelyek egyesek nemtetszését váltják ki, másoknak azonban tetszenek, sőt élvezik őket. Nem lehet okunk a panaszra, hiszen az idén is sikerült olyan fesztivált létrehoznunk, amely jegyei mind elkeltek, az előadások telt ház előtt zajlanak. Nagy az érdeklődés, és ami fontos, hogy újabb generációk is érdeklődnek. Bármelyik előadáson láthatók fiatalok a közönség köreiben. Egyesek olyan áron is eljöttek, hogy a fesztivál miatt lemaradtak a tanulmányukkal, vagy a szabadságukat épp erre az időszakra időzítették. A fiatalok érdeklődése nagyon fontos számunkra.
