2024. május 19., vasárnap

Koszovó már csak utópia

Nagy megbotránkozást keltett Szerbiában a múlt héten bejelentett hír, mely szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jóváhagyta Koszovó kérelmét, és teljes jogú tagjává fogadta. Még aznap megszólalt a honi ifjúsági és sportminiszter, Vanja Udovičić, aki precedens értékűnek nevezte a döntést, mondván, a NOB eddig kizárólag olyan országokat fogadott a tagjai közé, amelyek korábban már ENSZ-taggá váltak. Ugyanilyen érveléssel fejezte ki rosszallását a Szerbiai Olimpiai Bizottság (OKS) csütörtöki közleményében: „A NOB precedenst teremtett, figyelembe véve, hogy a 1996-ban elfogadott új NOB-szabályzat meghozatala óta egyetlen olyan terület sem kapta meg a tagságot, amely korábban nem lett az ENSZ tagja. 1996-tól mindmáig a 30. szakasz, amely a nemzetközi elismerésről szól, úgy volt magyarázva, hogy szükséges hozzá az ENSZ-tagság. Ezúttal azokban úgy értelmezték ezt a szakaszt, hogy egy állam nemzetközileg elismert, amennyiben az ENSZ nagy része, jelen esetben a 193 tagország közül 108 elismerte függetlenségét.”

A közleményben taglaltak igazak, és számos kérdést vetnek föl. Egyrészt, ugye, a NOB-tagság jövőbeni bővítésének módozataira vonatkoznak ezek a kérdések, de tájainkon fontosabbnak tűnnek azok a bizonytalanságok, amelyek Koszovó sportdiplomáciai elismerésének lehetnek a folyományai. Most akkor a Koszovót el nem ismerő, sőt, saját állama részeként kommunikáló Szerbia sportolói az olimpián és más világeseményeken egymás ellen versengenek majd? Vagy Szerbia visszalép minden olyan sporteseménytől, amelyet koszovói ellenféllel kellene megvívnia, mint ahogy azt egyes klubcsapatai már tették pár évvel korábban? Szerbia megtarthatja a „Koszovó Szerbia része” ideológiát abban az esetben is, ha vállalja a szereplést olyan sportversenyeken is, amelyeken ott lobog a koszovói zászló is?

Egyáltalán: a NOB döntése után megkezdődik-e a Koszovót eddig el nem ismerő országok tömeges pálfordulása, ezek után van-e értelme küzdeni a folyamat ellen, vagy itt lenne az ideje felszámolni pl. a Koszovó-ügyi minisztériumot, és továbblépni, kiszakadni a folytonos múltba révedésből?

Nehéz biztos válaszokat adni, de a nemzetközi tendenciákat elnézve valószínűnek tűnik, hogy a NOB döntése után bizony sok olyan ország, amely eddig nem ismerte el Koszovó függetlenségét, nyit majd a déli szomszéd/tartomány irányába, és legitimálja annak elszakadását. Ezt a tézist támasztják alá a Nemzetközi Birkózószövetség elnökének, Nenad Lalovićnak a szavai, aki szerint a Koszovó felvétele elleni tiltakozás utópia lenne: „A NOB döntése egyöntetű volt, senki sem volt Koszovó tagsága ellen. Ha Szerbia ellene menne ennek a döntésnek, az utópia lenne, és nem segítené a szerbiai sportot, legalábbis nem olimpiai körökben. Ezért nem is voltak reakciók Szerbiából vagy máshonnan. Nem maradt más hátra, mint együttműködni a Koszovói Olimpiai Bizottsággal, mivel a sport nem politika. A sport egy autonóm terület, amely a sportolókról szól, és arról, hogy lehetőségük nyíljon a sportversenyeken való részvételre. A NOB is erre fókuszált a döntéshozatalkor.” Még erősebbnek tűnnek az érvei, ha figyelembe vesszük, hogy a NOB döntéshozó testületében három orosz és két kínai tag is van, még sem ellenkezett egyikük sem a döntés ellen, mintha a két nagy, Szerbiában barátinak tekintett ország is azon ügyködne, hogy Szerbia belássa, nincs értelme a Koszovó körüli szélmalomharcnak, itt az ideje felébredni és elengedni végre, aki távozott.

Nem valószínű az sem, hogy ezen döntés miatt a szerb sportolók nem vállalják majd a koszovói sportolókkal szembeni megmérettetéseket, az OKS pedig semmiképp sem lép ki a NOB-ból, legalábbis erre enged következtetni Vlade Divac OKS-elnök nyilatkozata: „Elégedetlenek vagyunk, erre utaltunk is a NOB-bal történt egyeztetéseink során, de mi egy sportszervezet vagyunk, nem politikai, ez pedig politikai kérdés. Mindenképp szükséges, hogy ennek a társaságnak a tagjai maradjunk. Ragaszkodom hozzá, hogy a sport szemszögéből tekintsünk a kérdésre, a politikusoknak meg hagyjuk, hogy végezzék a dolgukat.”

Szemezgetve a nyilatkozatokat, úgy tűnik, hogy a sporttal foglalkozók már elfogadták, hogy az óriási albán többséggel rendelkező Koszovó önállósult, Szerbiában pedig a sportnál fontosabb dolog kevés van, talán éppen sportrendezvényeken keresztül lehet legkönnyebben hozzászoktatni a szerbiai embereket Koszovó függetlenségéhez, a különválás visszafordíthatatlanságához.