Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II., Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. E tizenegy labdarúgónak a nevét nyilván a legtöbb magyar kívülről fújja, s az is biztos, hogy 60 évvel ezelőtt a világ összes focit szerető szurkolója is ismerte, mert a magyar Aranycsapat korának legjobbja volt, róluk stadionokat, iskolákat és utcákat neveztek el, s nem csak Magyarországon.
Grosics Gyula, a Fekete Párduc tavaly június 13-án hunyt el, s ezzel a Mighty Magyars csapatból (ahogyan nevezték őket külföldön) csak Buzánszky Jenő maradt köztünk.
Sajnos, nem sokáig. Úgy látszik, Jenő bácsi nem tudta elviselni a „magányt”, s a még a közelmúltban is kőkemény „bányász” vasárnap este elhagyott bennünket. Nem épült fel a decemberi két műtétből, alig evett, ivott. Társaihoz szállt a lelke, csatlakozott a csapatához, s immár együtt ihatja a mennyei fröccsöket a többiekkel…
Minden újságíró álma az volt, hogy Puskással interjút csináljon. A mostaniak közül azonban ez csak egy korábbi kollégánknak sikerült, de én személy szerint nagyon büszke voltam arra, hogy Grosiccsal, a tartalék Várhidi Pállal, és Jenő bácsival is interjút készíthettem. Ez utóbbi néhány évvel ezelőtt Topolyán jött össze, egy könyvtári találkozón, ahol a maga célratörő, nem túl kacifántos mondataival válaszolt meg mindent Buzánszky, majd vacsora közben folytatódott a beszélgetés. Sokkal oldottabb légkörben, mert bizony Jenő bácsi megkóstolta a finom barackpálinkánkat, s a borokra is kíváncsi volt, így a roston sült húsok mellé fehéret és vöröset is fogyasztott. Emlékszem, pontosan harminc kérdést tettem fel neki (meg legalább még annyit a hallgatók), de folyamatosan hiányérzetem volt, mert tudtam, tízszer ennyi sem elég, hogy csak a legszebb pillanatait halljuk annak a fantasztikus csapatnak. De azt is tudtam, hogy Jenő bácsi – igazi vidéki emberként – igencsak a szívén viseli a magyarság sorsát, s számos alkalommal fordult meg a határokon túl. Lesz még alkalom – gondoltam, mert a leghíresebb magyar védő elnyűhetetlen volt, szívesen ment, ha hívták, s mindig készségesen mesélt a dicső múltról.
Meghalt Buzánszky Jenő, a magyar labdarúgó Aranycsapat utolsó élő kezdőembere. Meghalt, de nem ment el, mert társaival együtt halhatatlan ő is. Tavaly novemberben a Halhatatlan Magyar Sportolók között kapott helyet, s nevét nemcsak mi, magyarok zárjuk a szívünkbe, hanem az idők végezetéig emlékeznek majd rá Riótól Tokióig és Johannesburgtól Stockholmig.
