A közelmúltban zárult le a Magyar Nemzeti Tanács Nyelv(rend)őrség elnevezésű programja, amely a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. A nemzeti jelentőségű program során azt szerették volna felmérni, hogy az állami, tartományi és önkormányzati szervek, valamint a többi, közmegbízatást végző szerv a vajdasági helyi önkormányzatokban mennyire tartja be a hivatalos nyelv- és íráshasználatot. Két fiatal nyelvrendőr fényképezőgépekkel „felfegyverkezve” több mint tíz hónapon át járta a terepet és dokumentálta a nyelvi jogaink érvényesülésével kapcsolatos tényeket.
Beretka Katinka, az MNT Végrehajtó Bizottságának és Nyelvhasználati Bizottságának tagja lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a program szorosan kapcsolódik a nyelvi iroda létrehozásához, az iroda létrejötte előtt ugyanis megpróbálták feltérképezni a magyar nyelvhasználatot Vajdaságban, hogy minél pontosabban tudják definiálni a későbbi beavatkozási területeket, programokat és szükséges intézkedéseket.
KÖNYVBE KELLENE FOGLALNI
– A tavaly március és december között lezajlott helyszíni vizsgálatok során olyan nagy mennyiségű információhoz jutottunk, hogy az eredményeket érdemes lenne szerkesztett formában, könyvbe foglalva is megjelentetni. A Kárpát-medence magyarlakta vidékein voltak már ehhez hasonló próbálkozások, ezért érdemes lenne megfontolni, hogy a vajdasági hivatalos nyelvhasználati állapotokról ilyen módon is tájékoztassunk, határon innen és túl egyaránt. Az idevágó törvényes rendelkezések képezték alapját a nyelvrendőrök munkájának, azaz azt ellenőrizték, hogy az egyes közmegbízatást végző szervek betartják-e törvényes kötelezettségeiket a magyar nemzeti közösség nyelvi jogainak tiszteletben tartása terén. Ez magában foglalta a helyi önkormányzati szerveket, bíróságokat, közvállalatokat, biztosítókat, munkaközvetítőket, a szociális munkaközpontokat, de említhetném az olyan közszolgálatokat is, mint amilyenek az iskolák vagy az egészségügyi intézmények. Valószínűleg ezért is kapott nagy visszhangot az MNT ezen programja a szerb nyelvű sajtóban, illetve egyéb nem formális blogbejegyzésekben, hiszen a nyelvrendőrök elsősorban nem azt figyelték, hogy a magyar nyelvű feliratok milyen magyarsággal, mennyire szabatosan jelennek meg, hanem például azt is felmérték, hogy a rendőrségeken, biztosítókban tájékoztatnak-e magyarul. A fiatalok átlagos polgárként járták a különböző hivatalokat, és fényképeket készítettek, valamint jegyzőkönyvet vezettek. Utánajártak annak is, hogy az ingatlan-nyilvántartó elnevezése, a belső feliratok és az információs táblák megjelennek-e magyarul, van-e lehetőség szóbeli kommunikációra magyarul, kapható-e magyar nyelvű űrlap. Természetesen egyes helyeken, mint amilyenek a bíróságok, egészségházak vagy az iskolák, gyakorlati nehézségekbe ütköztek, hiszen nem olyan egyszerű egy kórházban leellenőrizni, hogy ki mindenki beszél magyarul vagy bejutni egy iskolába és lefényképezni a hirdetőtáblát. Ezeket az eseteket leszámítva azonban összességében elmondható, hogy a meglátogatott 31 vajdasági önkormányzat a hozzájuk tartozó 240 településsel komoly átvilágításon esett át, már ami a magyar nyelv hivatalos használatát illeti. A fényképek áttanulmányozása során számos nyelvhelyességi probléma is feltűnt a különböző nyilvános feliratokon, nem ez képezte azonban az elsődleges vizsgálat tárgyát – foglalta össze Beretka Katinka.
Jelenleg az adatok és jegyzőkönyvek feldolgozása zajlik, majd ha ez befejeződik, az MNT mind a pozitív, mind pedig a negatív tapasztalatokról értesíteni kívánja az önkormányzatokat. A tartományi felügyelő szerveket, valamint az ombudsmani hivatalokat is tájékoztatni kívánja a felmérés eredményéről, illetve szükség esetén a megfelelő eljárások elindítását kezdeményezi.
AHOL SOK A MAGYAR, OTT LEHET MAGYARUL
Az egyik nyelvrendőr egy észak-bácskai lány. Kilétét ugyanúgy nem kívánja felfedni, mint társa, az észak-bánáti fiú, mert mint elmondták: miután az MNT illetékesei bejelentették a projektum megvalósítását, számos szerb nyelvű honlapon, újságban felháborodott írások jelentek meg.
– Ezekben a szerzők nehezményezték, hogy magyarul szeretnénk ilyen jellegű felmérést készíteni. A cikkek szerzőiből és az írásokat kommentálókból is áradt az ellenszenv. Fenyegetőztek, rosszindulatúak voltak. Azt persze nem tudhatjuk, hogy a valóságban mennyire kell tartanunk ezektől és a hozzájuk hasonlóan gondolkodó személyektől, ugyanakkor nem szeretnénk kockáztatni – indokolta döntésüket a lány.
A folytatásban elmondták, hogy pontos listájuk volt azokról a hivatalokról, amelyeket fel kellett keresniük. Ezek közé tartoztak a városházák, a rendőrség, az adóhivatal, a földhivatal, a biztosítók, bíróságok, közvállalatok, általános és középiskolák, az állami alapítású kulturális létesítmények, valamint az utcanévtáblák.
– A legtöbb hivatalban nehéz volt fényképezni. Ez a kisebb településen, ahol mindenki ismer mindenkit, különösen körülményes volt, mivel elég feltűnőek voltunk. A kamerák és a hivatalnokok figyelő tekintete is nehezítette munkánkat, de ahol csak mód volt rá, ott igyekeztünk jól kivehető képeket készíteni. Persze néha lebuktunk, de mindig sikerült kimagyarázkodnunk. Volt olyan eset, amikor azt mondtuk, hogy a statisztikai hivatalból jöttünk, és csak ellenőrizzük, hogy ki van-e függesztve minden felirat. A portás ezután nem is kérdezett többet. A szóbeli kommunikációt először mindig magyarul kezdtük. Ha az illető szerbül köszönt vissza, akkor is magyarul beszéltünk. A városházán például diplomát hitelesítettünk, a rendőrségen lakcímet változtattunk, a közvállalatokban a számlák felől érdeklődtünk. Ha a hivatalnok továbbra sem akart, vagy nem tudott megszólalni magyarul, akkor megkérdeztük, hogy kaphatunk-e segítséget. A válasz erre szinte kivétel nélkül az volt, hogy majd ő segít, és lassabban, tagoltabban kezdett el beszélni – idézte fel tapasztalatait a lány.
A másik nyelvrendőr, az észak-bánáti fiú, mindehhez hozzátette, hogy a tíz hónap alatt összesen 31 olyan vajdasági községet és várost, illetve az azokhoz tartozó kisebb és nagyobb falvat jártak be, ahol a magyar nyelv hivatalos használatban van. Szabadkától kezdve Újvidéken át egészen Fehértemplomig eljutottak.
Mint azt megjegyezte, nagyobb meglepetés sehol nem érte őket:
– Ahol nagyobb lélekszámban élnek magyarok, ott tudtunk magyarul ügyeket intézni, ahol pedig kevesebben, ott már nehezen vagy egyáltalán nem sikerült. Néhol csak furcsán néztek ránk, de a legtöbb helyen nagyon segítőkészek voltak, és segíteni próbáltak. Külön szeretném kiemelni, hogy sehol semmilyen atrocitás nem ért bennünket. A projektum során szerettük volna kideríteni, hogy egy magyar ember a szerb nyelv tudása nélkül is boldogul-e a hivatalokban, intézni tudja-e ügyeit, biztosítanak-e számára magyar vagy többnyelvű űrlapokat.
A fiú azt sem tartja mellékesnek, hogy munkájuk során számos látványosságot meglátogathattak. A közismertebb nevezetességek, mint amilyen az aracsi pusztatemplom vagy a bácsi vár mellett olykor olyan meglepő és humoros látványosságokhoz is eljutottak, mint a biószegi Bob Marley-szobor vagy a bégaszentgyörgyi Rocky-szobor.
