2024. május 8., szerda

Disznóvágás dombosi módra

Második alkalommal rendeztek disznótoros napot Kishegyesen – Hagyományápolás, jó hangulat és közösségi felelősségvállalás egy helyen

Szombaton egy szokatlan időpontban, reggel 6 órakor emberek özönlötték el a kishegyesi labdarúgópályát. Nem futballbajnokságra készülődtek, amire az utánfutón várakozó négy disznóból is következtetni lehetett. A Kishegyesi Hagyományőrző Társaság és a kishegyesi helyi közösség második alkalommal tartotta meg a Dombosi Malacságok elnevezésű disznótoros napot.

A régi, hagyományos, családi disznóvágások hangulatát idéző rendezvénynek versenyjellege is volt, hiszen 7 böllércsapat küzdött meg szigorú kritériumok alapján. Kollár Ilona zsűritag elárulta, hogy a zsűri mindenre odafigyelt. Az egyik fő kritérium az volt, hogy a disznó feldolgozása a lehető leghagyományosabb módon történjen. A csapatoknak előre meg kellett becsülni a disznó súlyát, a szalonna vastagságát, a feldolgozás során pedig ügyelni kellett a tisztaságra is. A zsűri azt is értékelte, hogy hogyan néz ki az elkészült ételeket bemutató asztal, és milyen ízűek a készítmények.

A verseny a ceremóniamester eligazításával kezdődött, aki az idén Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes volt. Juhász fontosnak tarja, hogy minden településnek legyenek olyan rendezvényei, amelyekkel hírt ad magáról, formálja saját identitását, és embereket vonz. A titkárhelyettes kiemelte, hogy a disznótoros napnak a társadalmi közösségvállalás is szerepe.

– Ez nemcsak arról szól, hogy egy szűk közösség hagyományt ápol. Nemcsak a disznótoros nap turistacsalogató szerepe jelentős, amire Magyarországon már sok példa van. Itt az is lényeges, hogy mindaz ami itt felmarad, azt felajánljuk a népkonyhának, hogy minél több kishegyesi polgár részesüljön belőle. A humánus hozzáállás is része a rendezvénynek – nyilatkozta Juhász.

Egy ilyen rendezvény csak jót hozhat a településnek, véli Szűgyi István, a helyi közösség tanácsának elnöke, aki szeretné hagyományossá tenni ezt a Dombosi malacságokat.

– Második alkalommal rendezzük meg a disznótoros napot, de szeretnénk a jövőben is folytatni. Az a célunk, hogy a gádorosi disznótoros naphoz hasonló szintre emeljük a rendezvényt. Ott már 20 csapat versenyez, gazdag kísérőprogramot kínálnak, külföldről is érkeznek résztvevők, és hagyománnyá vált – mondta el a tanácselnök.

A kishegyesiek jó úton haladnak, hogy egy jelentős és látogatókat vonzó rendezvénnyé nője ki magát a disznótoros nap. Az idei évben a tartományi gazdasági titkárság és a kishegyesi helyi közösség anyagi támogatásával jött létre a rendezvény. A program ez alkalommal kibővült a Parador Hungaró című film vetítésével, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület néptáncosainak fellépésével és egy helyi jellegű pálinkaversennyel. Az első kishegyesi pálinkaversenyre 28-an neveztek be, és végül Dancsó László körtepálinkája bizonyult a legjobbnak. A második Vörös Julianna lett barackpálinkával, harmadik pedig Nyírádi Karolina birspálinkával. A pálinkaverseny különdíját Sinka Imre kapta, feketeeper-pálinkával, a díjakat Szabó József, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója adta át.

A disznótoros versenyen igen szoros, de főleg vidám küzdelem folyt. A Paskó Csaba, Bacsó Lajos és Kollár Ilona összetételű zsűri végül a kishegyesi Čanox vágóhíd csapatának ítélte oda az első helyet. Második a Herr Kulen csapat lett, harmadik helyen pedig a Böllőfalusi böllérek végeztek. A legízletesebb hurka különdíjat a Nagy test, nagy élvezet csapat érdemelte ki, legjobb szúró a Hami csapat lett, a legszebb asztal címet a Kishegyesi Kecsketenyésztők Egyesületének csapata érdemelte ki, a legvidámabb csapat különdíjat pedig Kishegyes testvértelepülésének,  Békésszentandrásnak a csapata vihette haza.

Amint Juhász Bálint is említette, a disznótoros napnak szociális jelentősége is van, a fennmaradt ételt a helyi közösség és a Vöröskereszt helyi szervezete csütörtökön fogja kiosztani a népkonyha felhasználói között.