2024. május 8., szerda

Nyereséges a szabadkai köztisztasági vállalat

Sokat megtakarítottak az üzemanyagköltségeken, és több személytől megváltak

Mintegy másfél évvel ezelőtt új vezetőség került a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat élére. Az új vezetőség a vállalathoz kapcsolódó botrány utáni időszakban keményen dolgozott azon, hogy rendet tegyen, és a cég a fejlődés útjára lépjen. Ennek egyik eredménye, hogy a hatalmas adósságot nemcsak hogy sikerült ledolgozni, hanem a tavalyi évben nyereséget valósított meg az intézmény.

– A revizori vizsgálat szerint tizenöt hónappal ezelőtt a Köztisztasági Közvállalat vesztesége 165 millió dinárt tett ki. Amikor 2013 decemberében megbízott igazgatóként a vállalat élére kerültem, számos megszorító intézkedésbe és átszervezésbe kellett kezdeni, ami az elmúlt hónapokban sok eredményt hozott, s kijelenthetem, a vállalat letudta az adósságát, sőt 27 milliós nyereséggel zárta a 2013-as évet, és bár a zárszámadást még készítjük, azt máris tudjuk, hogy 2014-ben az előző évhez képes még nagyobb nyereséget valósítottunk meg. Eddig háromszor akkora volt az adósságunk, mint a bevételeink, ezt mára sikerült megfordítani, háromszor annyi a követelésünk, mint a tartozásunk. Sokat megtakarítottunk például az üzemanyagon, mivel tavaly az üzemanyag-fogyasztást háromszáz tonnával csökkentettük. Több dolgozótól meg kellett válnunk, elsősorban azok kaptak felmondást, akik nem jelentek meg rendszeresen a munkahelyükön, munkaidő alatt alkoholt fogyasztottak, illetve lopáson kaptuk őket. Helyükre mások kerültek, de kizárólag a termelésbe vettünk fel embereket, az irodában dolgozók számát nem növeltük, sőt egy részükre bíztuk a megfizettetést, amit korábban az ifjúsági szövetkezeten keresztül bonyolítottunk. Sikerült önerőből, saját költségen és a saját embereinkkel felújítanunk a vállalat épületét, rendbe tettük a tetőt, lecseréltük a csatornát, újrafestettük a helyiségeket, így nem kellett külső cégeknek fizetnünk ezért. Az adminisztrációt is drasztikusan csökkentettük, régen négy igazgatóhelyettes is volt, ma egy sincs. Ezenkívül a felszereléseink, munkagépeink némelyike is nagyon rossz állapotban volt. Amit csak tudtunk, megjavíttattunk, a város pedig mintegy kilencmillió dinárral segített, melyből valamennyire fel tudtuk javítani a parkosítási részleg munkagépállományát. Szükségünk lenne még tartálykocsikra, melyekkel az utakat mossuk, szippantós kocsira, új szemeteskocsikra és olyan nyitott platójú teherautókra, melyeket az illegális szemétlerakatok felszámolásakor vagy a téli szolgálatban használunk. Ennek ellenére azt kell mondjam, a gépparkunkat olyan állapotba hoztuk, hogy így is tudunk működni, idővel azonban mindenképpen meg kell azt újítani, mert öreg gépekről, járművekről van szó – nyilatkozta lapunknak Slobodan Milošev, a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat igazgatója.