2024. május 7., kedd

„Ezekre a kérdésekre a pápa is igent mondana”

Népszavazás Szlovákiában a hagyományos családmodell védelmében

Talán túl erős kifejezés volna azt állítani, hogy ismét szavazási lázban ég Szlovákia, de igaz, hogy egy hét múlva, jövő szombaton tartják az ország történetében nyolcadik népszavazást a család védelméről. Miután sikerült összeszedni több mint négyszázezer támogató szavazatot, végül február 7-ére írták ki a referendumot az azonos neműek házasságáról, örökbefogadási jogukról, méghozzá a szlovákiai Családért Szövetség (AZR) kezdeményezésére. A szlovák állampolgároknak, köztük felvidéki nemzettársainknak, a következő kérdésekre kell majd igennel vagy nemmel válaszolniuk:

– Egyetért-e azzal, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre?

– Egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyereket?

– Egyetért-e azzal, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, amelyeken a szexuális viselkedés, illetve az eutanázia a téma?

A megfogalmazott kérdések alapján is egyértelmű, hogy a népszavazás szorgalmazója a hagyományos családmodellben hívő konzervatív felfogást szegezi szembe az évezredes szokásrendet fellazító liberális látásmóddal.

Szlovákiában nincs nagy hagyományuk a népszavazásoknak: 1993 óta összesen hét népszavazást tartottak az országban, ebből azonban az alacsony részvételi arányok miatt végül csak az európai uniós csatlakozásról szóló referendum lett érvényes, de még ott is „rezgett a léc”. A fő kérdés ezért most is az, hogy vajon sikerül-e elég embert kivinni a szavazófülkék elé.

@k = AZ EGYHÁZ MOZGÓSÍT

A Bumm.sk arról írt tegnap, hogy a Szlovák Katolikus Püspöki Konferencia pásztorlevélben szólítja fel a hétvégén a híveket, hogy vegyenek részt a referendumon. A levelet a hétvégi miséken fogják felolvastatni az egyházi vezetők, akik szerint február 7-én az embereknek alkalmuk nyílik az urnákhoz járulni és cselekedni a fiatal életek és a családok megmentése érdekében.

„Nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy nem veszek részt a népszavazáson, mert úgysem lesz érvényes. A népszavazástól történő távolmaradásommal magam is hozzájárulnék annak érvénytelenítéséhez. Nem minden nemzedéknek nyílik alkalma dönteni hazája jövőjéről. Nekünk most lehetőségünk van kifejezni álláspontunkat az élet legalapvetőbb értékeivel kapcsolatban” – fogalmazták meg véleményüket levelükben a püspöki konferencia tagjai.

A dokumentumban egyúttal emlékeztetik a híveket a pápa római januári miséjén elhangzott szavaira. „Szlovákiában az egyház e pillanatban és ebben az időben eltökélt, a család megmentéséért harcol. Csak így tovább!” – mondta Ferenc pápa. A szlovák katolikus püspökök szerint az egyházfő is egyértelműen igent mondana a küszöbönálló szlovákiai népszavazás kérdéseire.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) Püspöki Irodája körlevelet bocsátott ki, melyben arra kéri a felvidéki református híveket, hogy a február 7-én sorra kerülő népszavazáson minél többen vegyenek részt, és a három kérdésre igenlő választ adva tegyenek hitet keresztyén hitükről – tájékoztat a Felvidék.Ma.

Megindult a távolmaradásra buzdító ellenkampány is. Az LMBT közösség (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) tagjai kampányt indítottak a család megmentéséért szervezett februári referendum ügyében. A népszavazástól való távolmaradásra szólítják fel a polgárokat. A kezdeményezők többek között Richard Stanke és Zuzana Fialová színészek nyilatkozataira hivatkoznak, akik szintén nem vesznek részt a népszavazáson.

A szerdán megjelent közvélemény-kutatási adat a távolmaradásra buzdítóknak volt jó hír, a család védelméért indított népszavazás ugyanis érvénytelen lenne, ha most tartották volna meg a referendumot. Ez derült ki a Trencséni Alexander Dubček Egyetem politológia tanszékének felméréséből. A december 20-a és január 15-e között elvégzett vizsgálatba 1005 fő kapcsolódott be. A megkérdezettek mintegy 36 százalékka ment volna el szavazni – írta a TASR hírügynökség szerda este.

ELLENSÉGES MÉDIAFOGADTATÁS

Az MTI beszámolójában kitért a médiafogadtatásra is a szlovákiai közvéleményt megosztó referendummal kapcsolatban. Bár a népszavazás ügye kétségkívül megosztja a szlovákokat, a korábbi felmérések szerint Szlovákiában a választók túlnyomó többsége konzervatív nézeteket vall. Ezt ugyanakkor távolról sem tükrözi a referendum kérdéseiről a médiában megjelenő vélemények színezete és aránya, mivel ezek szinte kizárólag a népszavazást elutasító hozzáállásról tanúskodnak, sőt a referendum támogatóit gyakran maró gúnnyal támadják – írja az MTI.

A helyzetet jellemzi, hogy a három legnagyobb nézettségű televíziós csatorna más-más érveléssel, de egyaránt elutasította, hogy fizetett hirdetésként közvetítse a Családért Szövetség kampányfilmjét. A civil szervezet már jelezte, hogy emiatt bírósághoz fordul. A legnagyobb kereskedelmi televízió, a Markíza kettes adója, a Doma TV pedig módosította a népszavazás napján esedékes műsorát, és a főműsoridőben vetíteni tervezett német romantikus film helyett egy melegekről szóló komédiát tűzött műsorra.

POLITIKUSI ÁLLÁSFOGLALÁSOK

A politikusok által vallott nézetek nem a hagyományos törésvonalak mentén oszlanak meg – írja az MTI. A pártok üzenete a referendum kérdéseire adandó válaszokkal kapcsolatban – néhány kivételtől eltekintve – kevésbé karakteres a megszokottnál, sőt több esetben nem is egyértelmű. Egyértelmű választ csak a második legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) adott, amely három igent javasol; valamint a népszavazástól való távolmaradást ajánló liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), akiknek támogatottsága viszont hosszabb ideje alatta marad a parlamentbe jutás küszöbének. A KDH-nál kevésbé szájbarágós stílusban, de többé-kevésbé egyértelműen kezeli a népszavazás kérdéseit a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP), arra ösztönözve szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a népszavazáson, és mivel a párt a hagyományos családmodellt támogatja, szavazóit arra kéri, ezen értékek alapján döntsenek a voksoláson. Ennél jóval árnyaltabb a kép a Bugár Béla vezette Most – Híd szlovák–magyar párt esetében. Az eredetileg a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomból (MKDM) indult elnök ugyan a három igent ajánlja, de a párt vezetőségének jelentős része ennél liberálisabb nézeteket vall.