2024. május 8., szerda

Fenntartható művésztelepek

Pénteken Topolyán, a múzeum épületében megtartották a Képzőművészet a bácskai régió turizmusának fejlesztésében elnevezésű határon átnyúló európai uniós projekt zárórendezvényét. Az eseményen jelen voltak a programban részt vevő három település, Topolya, Temerin és a magyarországi Jánoshalma küldöttei, vezetői, akik együttműködési megállapodást írtak alá.

Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere és Czeller Zoltán, Jánoshalma város polgármestere köszöntőszavai után a projekt bemutatására került sor, amelyet a három település projektmenedzserei prezentáltak. Dr. Benda Dénes a jánoshalmai eseményeket koordinálta, aki elmondta, hogy városuk volt a pályázat fő kedvezményezettje, és mint ilyen összefogó szerepe is volt az elmúlt tizenöt hónap folyamán. Azt is elmondta, hogy a képzőművészet, amelynek nagy hagyománya van mindhárom településen, lehetőséget nyújt, hogy a hozzá kapcsolható kulturális szolgáltatásokkal egy vonzó turisztikai úti cél legyen. A projekt pozitívumaként azt hangsúlyozta, hogy megteremtette ezen művésztelepek, -táborok fenntarthatóságát.

Döme Szabolcs temerini projektmenedzser elmondta, hogy a pályázat segítségével egy mintegy 170 négyzetméternyi hasznos felületet hoztak létre a helyi tájház közvetlen közelében, ami magában foglal egy alkotóházat, kiállítótérrel, amelyhez a reményeik szerint hamarosan egy emeleti rész is társul majd hálószobákkal. Temerinben nagy hagyománya van az agyagozásnak, így ez a projektben is hangsúlyos szerepet kapott. Sikerült beszerezniük egy professzionális égetőkemencét, és egy hagyományos, római kori kemencét is felépítettek. A tervek szerint rendszeresen kiállításokra kerülne sor az épületben, és közösségi területként is működik majd. Nem titkolt céljuk, hogy egy olyan központot hozzanak létre, amely megfelelő teret ad a művészeteknek és a kézműveseknek, szem előtt tartva a keramika hagyományait.

Balassa Endre topolyai projektmenedzser prezentációjában megtekinthettük a Topolyai Művésztelep épületéről készült, felújítás előtti és utáni képeket, valamint azokból az alkotásokból is kaptunk egy kis ízelítőt, amelyek a szeptemberi művésztelepen készültek, és amelyekből egy kiállítás is nyílt az Art Galleryben. Balassa arról is beszélt, hogy a projektum óriási munkát és kihívást jelentett, hisz szinte napi csatákat kellett megvívni azon belgrádi szervekkel, amelyek a költségeket hivatottak elismerni. Az árfolyam-ingadozásból kifolyólag nagyobb mennyiségű pénzösszeget sikerült megspórolniuk, és ennek köszönhetően hamarosan kovácsoltvas kapuja lesz a Topolyai Művésztelepnek. Balassa elmondása szerint az előttünk lévő kihívások a közösség kihívásai, legelőször is tisztázni kell az épület sorsát, és a sok alternatíva közül ki kell választani a legmegfelelőbbet a topolyaiak számára, hisz a terület a belefektetett csaknem 200 000 eurónak köszönhetően alkalmassá vált különböző programok megszervezésére.

A projektmenedzserek után Ádám István, a temerini TAKT elnöke és Zsáki István, a Topolyai Művésztelep titkára osztotta meg tapasztalatait az egybegyűltekkel. Zsáki elmondta, hogy alkotóként úgy érzi, hogy végre van hova hazamennie, de nemtetszésének is hangot adott, ugyanis jelen projektumot megelőzően a művésztelep nem részesült támogatásban, annak ellenére, hogy az ott készült képek a különböző helyi intézmények és a helyi közösségek épületeinek falait díszítik. Zsáki arról is beszélt, hogy jelenleg is tizenegy képzőművész tartózkodik a telepen, de a tönkretett út nagyon megnehezíti a közlekedést. A felszólalásokat követően Kislinder Gábor, Czeller Zoltán és Ádám István együttműködési megállapodást írt alá, biztosítva ezáltal is a települések közötti testvéri kapcsolatokat. A program állófogadással záródott.