2024. május 4., szombat

Érdemtelenek

Az emberek többsége megtiszteltetésként éli meg, ha elismeréssel adóznak munkája előtt. Annak ellenére, hogy az egészséges önbizalommal megáldottak tisztában vannak vele, ha valamit jól végeztek el, vagy kiváló eredményt mutattak fel tevékenységükben, olykor mégis szükség van a pozitív visszaigazolásra – a negatív visszajelzésekkel egyébként is bőkezűen bánik a nagyközönség. Annak, hogy mikor, milyen politikai és társadalmi közhangulat közepette és kitől érkezik a kitüntetés formájában kifejezett elismerés, rendkívüli és semmi esetre sem elhanyagolandó jelentősége van. Különbség van aközött, ha valakit Kim Dzsongun észak-koreai diktátor, vagy Angela Merkel német kancellár tüntet ki tevékenységéért, hiszen feltételezhetjük, hogy a két vezető egymással szöges ellentétben álló mércék mentén választja ki az elismerésre érdemeseket. Az, hogy ki kit részesít nyilvános elismerésben, nemcsak a kitüntetettet, hanem őt magát is minősíti.

HOBBI: ÉRDEMRENDEK

Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnökről mindenki tudja, hogy egyik legkedvesebb államfői tevékenysége az állami érdemrendek odaítélése. 2012 és 2014 nyara között 375 érdemrendet, a tavaly június óta eltelt időszakban pedig újabb 41-et nyújtott át. Bár Nikolić elődje, Boris Tadić, elnökségének nyolc éve alatt csupán 368 állami érdemrendet ítélt oda, a korábbi időszakokban hatalmon lévő szerbiai/jugoszláv elnökök sem takarékoskodtak a kitüntetésekkel: Slobodan Milošević nyolc év alatt 1155 személy tevékenységét ismerte el érdemrenddel, Vojislav Koštunica három év alatt 3105 érdemrendet osztott ki, Svetozar Marović szintén három év alatt pedig 1695-öt. Ha a Nikolić által kitüntetett külföldi államfőket vesszük figyelembe, kiderül, hogy a szerb elnök kizárólag azokat tartja elismerésre érdemesnek, akiknek az országa nem ismerte el Koszovó államiságát. Ennek a megfontolásnak a mentén egyebek mellett Moldávia, Grúzia, Türkemisztán, Azerbajdzsán, Örményország, Kazahsztán, Fehéroroszország, Oroszország, Ukrajna, Szlovákia, Görögország és Ciprus államfői büszkélkedhetnek szerbiai érdemrenddel. A kitüntetett külföldi művészek és egyének között is kizárólag olyan személyek vannak, akiket az országban „szerbbarátként” tartanak nyilván, akik az országot ugyanúgy a „gonosz” Nyugat áldozatának tartják, mint a szerb társadalom és politikum java része.

Az államiság napja alkalmából a minap az elnöki palotában megtartott ünnepségen Nikolić 89 Gyertyaszentelő érdemrendet nyújtott át. A kitüntetettek között volt számos színész, zeneszerző, intézmény, intézményvezető, sportoló és sportklub, valamint Ljubiša Diković, a Szerbiai Hadsereg vezérkari főnöke és Smilja Avramov nemzetközi jogász is. Utóbbi két kitüntetett eddigi életútjával mindenféleképpen érdemes foglalkozni.

HÁBORÚS BŰNÖK GYANÚJA

Diković a Katonai Akadémiát gyalogság szakon fejezte be. Ezt követően elvégezte a vezérkari, majd a nemzetvédelmi iskolát. 2009 és 2011 között a Szerbiai Hadsereg szárazföldi egységének volt a vezetője, ezt követően került a vezérkar élére. Az említettek alapján úgy tűnik, hogy egy többé-kevésbé sikeres katonai pályafutásról van szó. Az elmúlt hetekben azonban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek Dikovićot háborús bűnök elkövetésével hozzák összefüggésbe. A belgrádi Humanitárius Jogi Alap olyan írásos dokumentumokat tett közzé, amelyek állítólag egyértelműen bizonyítják, hogy a valamikori Jugoszláv Hadsereg 37. motorizált brigádja, Ljubiša Diković parancsnoksága alatt 1999 áprilisa és májusa között háborús gaztetteket követett el a koszovói Rezala, Staro Čikatovo, Donja Zabela és Gladno Selo falvakban. A dokumentumok hivatalos katonai és rendőrségi iratokra, tanúvallomásokra, kórbonctani jelentésekre és szerbiai rendőrök, illetve katonák a hágai törvényszék előtt elhangzó vallomásaira támaszkodnak. Diković az állítások szerint nemcsak több tucat koszovói albán meggyilkolásában, hanem házaik kirablásában is részt vett. Az ügyre akkor derült fény, amikor néhány évvel ezelőtt Rudnica közelében tömegsírra bukkantak. Ebbe a tömegsírba hantolták el állítólag a Diković egysége által meggyilkolt több tucat albán holttestét.

A GAZTETTEK TÁMOGATÓJA

Smilja Avramovot bizonyos körökben Slobodan Milošević akadémikusai egyikeként emlegetik. A nemzetközi jogász a kilencvenes években tagja volt annak a „szakértői csoportnak”, amely egyebek mellett a miloševići politika és a Nagy-Szerbia projektum megvalósítását segítő jogi keretet dolgozta ki. Az egyébként is lőporos hangulatú kilencvenes években azzal korbácsolta fel a kedélyeket, hogy közszereplései alkalmával rendszeresen felhívta a figyelmet a szerb nemzet ellen korábban elkövetett vélt, vagy valós gaztettekre – amelyeket előszeretettel genocídiumnak minősített. A szerb nemzet legnagyobb ellenségeként a Vatikánt nevezte meg, amely szerinte az USA és Európa segítségével folyamatosan összeesküvéseket sző Szerbia ellen. Később, amikor a hágai törvényszék előtt megkezdődött a Milošević elleni büntetőeljárás, Avramov a védelem egyik első számú tanúja volt, ezt követően pedig tagja lett a szintén háborús bűnök elkövetésével terhelt Radovan Karadžićot támogató nemzetközi bizottságnak. Napjainkban a szélsőséges jobboldali Dveri rendezvényeinek egyik rendszeres vendége és előadója. Köszönőbeszédében az elnöki palotában nem hazudtolta meg önmagát, és arról szónokolt, hogy Szerbiának a sarkára kell állnia és erejét nem kímélve küzdenie kell azért, amit elvettek tőle. Szerbiának nem áll jogában megfeledkezni a múltról és semlegesnek lennie, hangsúlyozta.

NEM VÁLTOZOTT

Bár Diković az igazságszolgáltatás előtt egyelőre ártatlan ember, tekintettel Szerbia háborús múltjára és a feltételezések szerint általa elkövetett bűntettek komolyságára, talán érdemes lett volna addig várni az állami érdemrenddel, amíg be nem bizonyosodik a vezérkari főnök büntetőjogi ártatlansága és erkölcsi fedhetetlensége. Avramov esetében viszont vitathatatlan, hogy egy véres projektum hordozóinak az egyike volt. Avramov azok közé tartozik, akik megteremtették a kilencvenes évek háborújának és az akkor elkövetett gaztetteknek a jogi alapját, értékelte Žarko Korać.

„A haladóbőrbe bújt radikálisok”– hallhatjuk évek óta a megállapítást Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke és Tomislav Nikolić, a párt tiszteletbeli elnöke, a valamikori radikális politikusuk kapcsán, bár azt is el kell ismerni, hogy Vučićnak Nikolićnál valamelyest jobban sikerült az átalakulás – vagy ügyesebben titkolja valódi arcát és elveit. Azzal, hogy az Avramovhoz és a többi megkérdőjelezhető személyhez hasonló egyének tevékenységét tartja elismerésre érdemesnek, Nikolić azt bizonyítja, hogy továbbra is ugyanaz a személy, aki nem is olyan régen még Šešelj vajdával egyetemben a Nagy-Szerbia projektum megvalósításáért küzdött. Azt a legnehezebb felmérni, hogy a szerb köztársasági elnök vajon tisztában van-e azzal, hogy milyen üzenetet hordoz magában kitüntetettjeinek névsora, vagy sem. Azt sem tudom eldönteni, hogy mi lenne a jobb: egy felfogás tekintetében korlátolt lehetőségekkel bíró államfő, aki nem érzékeli döntéseinek súlyát, vagy egy olyan, aki már nem is kívánja titkolni, hogy továbbra is az, aki mindig is volt. És tudjuk, hogy ki volt. De vajon tudjuk-e, hogy ki most?