2024. május 7., kedd

Fél évnél is többet kell várni a békefenntartókra az ukrán ENSZ-nagykövet szerint

Ukrajna ENSZ-nagykövete szerint legalább fél év kell ahhoz, hogy döntés szülessen egy békefenntartó ENSZ-kontingens küldéséről a kelet-ukrajnai válságövezetbe.

Jurij Szerhijev az Ukrajina televíziónak nyilatkozva mondta ezt, szavait csütörtökre virradóra idézte az UNIAN hírügynökség.
A diplomata kifejtette, hogy az ENSZ-alapokmány, konkrétan annak 51-es cikkelye alapján Kijevnek joga van ahhoz, hogy önállóan forduljon segítségért bármely országhoz vagy országcsoporthoz.

- Ugyanakkor mi nem csupán behívjuk (a békefenntartókat), hanem azt akarjuk, hogy az ENSZ égisze alatt tevékenykedjenek. Ha a bevett eljárással tesszük ezt, legalább fél évre lesz szükség csak ahhoz, hogy döntést hozzon az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Csak ezután következik a kontingens felállítása - mondta Szerhijev.

Petro Porosenko ukrán elnök a múlt héten tett javaslatot a békefenntartók behívására a harcok sújtotta Donyec-medencébe. Egyelőre nem tudni, hogy a BT-ben vétőjoggal rendelkező Moszkvának mi a hivatalos álláspontja erről.

Pavel Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn New Yorkban már megkezdte a nem hivatalos előzetes egyeztetéseket a békefenntartó kontingens felállításáról az ENSZ Biztonsági Tanács tagországaival, hogy - mint mondta - megismerje a szóba jöhető lehetőségeket, majd ennek alapján döntsön Kijev a további lépésekről. Az ukrán külügyminiszter szerint több BT-tagország belátja azt, hogy pótlólagos mechanizmus kell a minszki fegyverszüneti megállapodások betartásához, és ez lehet egy nemzetközi békefenntartó kontingens felállítása a válságövezetben. Klimkin szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelő missziója egyedül erre nem képes.