2024. május 8., szerda

Hatékonyabb önvédelem

Jövő ilyenkor gázspray-vel és elektrosokkolóval is védekezhetünk, ha ránk támadnak az utcán

Képzeljék el a következő helyzetet: sötétedés után egy magányos nő – vagy éppen férfi – bandukol egy elhagyatott utcán. Egyszer csak rátámadnak, megpróbálják kirabolni, leteperni az aszfaltra, megerőszakolni, vagyis bántalmazzák. Ha a megtámadott például gázspray-t, elektrosokkolót vagy egyéb önvédelmi eszközt tart magánál, és azt alkalmazza is támadója ellen, a vonatkozó törvény értelmében büntetőjogilag felelősségre vonható – öt év fegyházelzárás a maximális büntetés.

A köztársasági parlament a napokban fogadta el a fegyverekről és munícióról szóló új törvényt, amelyet nagyjából egy év múlva ilyenkor kezdenek el alkalmazni. Az egyik vitathatatlanul legjelentősebb újdonság az, hogy az előbb említett önvédelmi fegyverek, tehát a gázspray, az elektrosokkoló és ezeken felül a törvény értelmében a légfegyver – amelynek torkolati energiája nem haladja meg a 10,5 Joule-t –, a csúzli és a hideg fegyverek birtoklása megengedetté válik, anélkül hogy azokat be kellene jelenteni az illetékes hatóságnál. Persze nem mindegy, hogy ezeket a fegyvereket csupán birtokolhatjuk, vagy hogy hordozhatjuk is. A gázspray-t a tizenhat évnél idősebbek hordozhatják is majd, az elektrosokkolót viszont csak a tizennyolc évnél idősebbek. Mindkét fegyver birtoklására tizenhat év a korhatár. Az előbb említett többi fegyvert támadás esetén csupán otthonaikban alkalmazhatják önvédelem céljából a polgárok, az utcára azonban nem vihetik ki magukkal.

Zorica Kasalica rendőrségi tábornok is megerősítette, hogy a szóban forgó fegyvereket az új törvény önvédelmi eszközként definiálja, és mint ilyeneket támadás esetén használhatják az emberek.

Miro Bojić ügyvéd a Blic napilapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy ha valakihez betörnek, vagy rátámadnak otthonában, akkor önvédelem céljából szinte mindent alkalmazhat: baseballütőt vagy akár kést is. Nagyon fontos azonban tudatosítani azt, hogy ezeket a hideg fegyvereket senkinek nem szabad magával vinnie az utcára, nyomatékosította az ügyvéd.

– Ha egy fegyveres betörő illetéktelenül behatol valakinek a lakásába, és rátámad a háziakra, azok bármivel védekezhetnek, ami a kezük ügyébe kerül. Azt, hogy az önvédelem túllépi-e a jogos védelem határait, az illetékes bíróság fogja eldönteni – magyarázta Bojić.

Az elemzők szerint a törvénymódosításból elsősorban a nőknek származik majd előnye, tekintettel arra, hogy a tolvajok vagy az erőszaktevők első számú áldozatai továbbra is a nők soraiból kerülnek ki. A szakértők szerint a gázspray és az elektrosokkoló használata egyszerű, és mindkettő rendkívül hatékony önvédelem céljából. A gázsprayek ára ezer dinár körül alakul, az elektrosokkolóké pedig 3500 és 6000 dinár között.