2024. május 7., kedd

Februárban nyolc sárrázó épült ki Óbecsén

Az óbecsei önkormányzat az idei évben 27,5 millió dinárt szán sárrázók kiépítésére, a munkálatokhoz szükséges pénzt az állami földek bérleti díjából fedezik. Februárban a tervezett 25-ből nyolc sárrázó épült meg, mégpedig Mileševo, Drea és Péterréve határában. Tavaly 23 sárrázó készült el a községben, ami 23,5 millió dinárba került.

– Ebben az évben kikértük a helyi közösségek képviselőinek a véleményét is, valamint azokét, akik a község településein közvetlen kapcsolatban vannak a mezőgazdasági termelőkkel. Így alakultak ki azok a helyek minden faluban, ahol a legnagyobb szükség van sárrázóra – mondta el dr. Anđelko Mišković mezőgazdasággal és falufejlesztéssel megbízott tanácstag. Bejelentése szerint az óbecsei határban az idén 13 hidat is rendbe hoznak, az ehhez kapcsolódó közbeszerzési felhívásra beérkezett ajánlatokat március 3-án bontják fel. Az önkormányzat illetékesei szerint a rendelkezésre álló 30 millió dinárból öt év alatt a község területén lévő összes hidat és átjárót fel lehet majd újítani.