2024. május 4., szombat

MagyarZó Pistike messéi

Most már úgy inog a tartományi kormány, mint a Zacsekpeti matekból! Csak egy hajszál választja el a bukástól.

– Mi lesz velünk Tegyula, ha ezek végleg összevesznek? – keserge amama. – Rossz hallgatni őket, ahogy civakodnak! Pont úgy, mint a szomszédék Icukája a csélcsap férjével, aki folyton félrelép. A múltkor is egy hétig a csinibaba macájánál aludt, és csak azért jött haza, mert kiderült, hogy nem tud főzni.

– Mi lenne velünk, Tematild? – válaszola nagy bölcsen atata. – Egyik kormány megy, a másik jön. A te helyzeted ettől még se nem lesz jobb, se nem lesz rosszabb. Se a túró nem lesz olcsóbb a piacon, se a krumpli.

– De drágább azért lehet! – kontráza a Zacsek. – Nem is az a kérdés zomzédasszony, hogy mi lesz velünk, hanem az, hogy kinek jó az, hogy így civakodnak. Mert én nagyon jól látom a röhögő harmadikat a háttérben. Egyedül arra vagyok kíváncsi, hogy melyik partnerről derül ki a hűtlenség, vagyis az, hogy titokban már hagyta magát elcsábítani.

– Már megint rébuszokban beszél, Zacsek. Miféle csábítót emleget?

– Azt, aki már hónapok óta mást se csinál, mint próbálja egymásnak ugrasztani a vajdasági vezetőket, és ajánlgatja a szolgáltatásait. És aki azt ígéri, hogy meghozza nekünk a haladó szebb jövőt!

– Értem, Zacsek, hogy mire gondol, de akkor se tehet semmit. Úgyis megkapja majd a magyarázatot, hogy ennek így kellett történnie, mert a régi partnerekkel már nem lehetett elviselni az együttlétet.

– Csak nehogy utólag kiderüljön, hogy elsiették a párválasztást – titokzatoskoda a Zacsek.

A csinos Paprikáné válópert indít az ura ellen, s a tárgyaláson sírva panaszolja:

– Én nem bírom ezt az életet tovább. A férjem úgy bánik velem, mint egy kutyával.

– Hogyhogy? – kérdezi részvéttel a bíró. – Talán verte magát?

– Azt éppen nem, de azt akarta, hogy hű legyek hozzá.

A nemzetközi valutaalap pedig a belgrádi kormánytól várja, hogy hű legyen hozzá!

– Jó sok pénz lehet az az egymilliárd euró, amit a valutaalaptól kialkudtak a Vucsicsék, Tegyula. Hátha csurran-csöppen valami nekünk is belőle, és végre egy kicsit fellélegezhetünk! Lehet, hogy még a tízszázalékos fizucsökkentést is megszüntetik.

– Ne beszélj szamárságot, Tematild! – inté őt atata. – Abból a milliárdból te nem látsz semmit, mert az csupán készenléti hitel. Olyan, mint a családi arany, amire a biztonság miatt van szükség, és amihez csak végső esetben szabad hozzányúlni. Ráadásul még szigorú feltételeket is szabtak a kliensüknek: azt követelik, hogy a kormány haladéktalanul lásson hozzá a veszteséges állami vállalatok felszámolásához, az adminisztráció lefaragásához, és szüntesse meg a veszteséget veszteségre halmozó szendrői acélművek dotálását. Ami óriási feladat, nem véletlenül mondta a kormányelnök, hogy a nehéz idők még csak ezután fognak következni. Vagyis inkább újabb megszigorításokkal kell számolnunk.

– Én úgy látom, hogy nemcsak fognak, hanem már be is következtek a nehéz idők – egészíté ki atatát a Zacsek. – Éppen tegnap olvastam az újságban a legújabb statisztikát, hogy a januári átlagfizetés 21 százalékkal volt alacsonyabb, mint a tavaly decemberi. Mondta is az anyósom, hogy a Radulovicsnak van igaza!

– Honnan ismeri a kedves anyósa a volt gazdasági minisztert? És mióta jártas az ilyen komoly közgazdasági témákban?

– Nem ismeri személyesen, csak a kijelentéseit olvassa. Ami pedig az anyósom szaktudását illeti: hát mondhatom magának, zomzéd, ha a nyugdíjról van szó, jobban fog az agya, mint a pénzügyminiszternek. Ezért is jegyezte meg, amit a Szasa Radulovics mondott, hogy nagy tévedés volt a nyugdíjak csökkentése! Mert azzal legfeljebb kétszázmillió dinárt takarítottak meg, a megoldás az lett volna, ha elzavarnák azt a százezer pártkádert, akik befészkelték magukat a vezetői állásokba, és milliárdokat vágnak zsebre.

– Könnyű erről papolni, Zacsek – hűté le őt atata. – Azt még senki se találta ki, hogy hogy lehet a pártokráciától megszabadulni. Vagy a szendrői vasmű problémáját megoldani.

– Ez se olyan bonyolult, Gyula zomzéd. Nekem például lenne egy tuti tippem a megoldásra.

– Nocsak, Zacsek! Mióta ért maga a vaskohászathoz? És ugyan mit tanácsolna a kormánynak? Még majd a menedzseri állást is megpályázza, amit az acélművek irányítására írt ki a kormány.

– Azt már nem, de azt tudnám nekik tanácsolni, hogy azonnal csukják be azt a nagy fene műveket, mielőtt a gatyánk is rámegy. Egyszer már rá kellene ébredni, hogy Szerbia sose lesz a vas és acél országa, amit a komcsik eszeltek ki. Úgyis csak egy félreértés miatt vágtak bele annak idején a kohók építésébe egy olyan vidéken, ahol mindenki földművelésből élt.

– Miféle félreértés miatt, Zacsek?

– Olvastam, hogy félreértették az öreg Titót, aki egyszer ellátogatva ebbe a Duna menti kisvárosba, azt találta mondani, hogy Szmederevó legyen a szőlő városa! Vagyis szerbül: grad grozsgya. Amit a buzgó elvtársak úgy értettek, hogy grad gvozsgya, vagyis a vas városa. Na, ezért a félreértésért fizetünk mi havonta tízmillió eurót.

Egy apa utazik gyerekével a belgrádi buszon. Az első megálló egy játékbolt előtt van.

– Apu, vegyél nekem kisautót! – mondja a gyerek.

– Nyugalom, Nemanya, nyugalom! – így az apa.

A következő megálló egy cukrászda előtt van.

– Apúúú! Vegyél nekem fagyit! Fagyit akaroook!

– Nyugalom, Nemanya, nyugalom!

Egy utas odafordul az apához.

– Elnézést, hogy közbeszólok, de magának aztán hallatlan türelme van! Én már rég felpofoztam volna ezt a kis undok Nemanyát.

– Hát, valóban nehezen türtőztetem magam. De egy dolgot félreért. A gyermekemet Ivicának hívják, Nemanya én vagyok.