2024. május 7., kedd

Amíg lesz teherautó, útlezárás is lesz

Ismét tiltakoznak a Skadarlija utca lakói – „Nem értjük, a polgármester miért nem tartotta be az ígéretét?”

Ismét útlezárással tiltakoznak a Skadarlija utca lakói az utca végén található Dado Metal fémhulladék-lerakathoz és autóbontóhoz szállító teherautók miatt. Mint azt a helyi polgárok hangsúlyozzák, úgy érzik, átverték őket, mert annak ellenére, hogy a januári útlezárást követően Maglai Jenő polgármester személyesen fogadta őket, és megígérte, hogy heti két, kisebb nehézségű teherkocsinál több nem közlekedhet az utcában, megint ott tartanak, hogy hetven-nyolcvan tonnát is szállítanak a járművek.

Az utat hétfő délelőtt tíz óra után, az első kamion megérkezését követően zárták le, s beszélgetésünkkor, a délutáni órákban az eleredő eső ellenére sem adták fel a tiltakozást.

Kenyeres Attila, az utca lakója kiemelte, nem értik, kivel beszélhetett a polgármester, és mi történt, hogy a nekik adott ígéretét nem tartotta be.   

– A polgármester nekünk január 15-én azt mondta, hogy nem mehet az utcában ilyen forgalom, majd abban egyeztünk meg, hogy két teherautó szállíthat be hetente. De amikor a negyedik vagy ötödik ment, majd a következő héten további hat, és egy kisteherautó legalább nyolcvanszor ment be és ki az utcában, akkor tényleg betelt a pohár. A múlt héten, csütörtökön, majd pénteken kértük, hogy telefonon kapcsolják a polgármestert, mert ez most már tűrhetetlen, de egyáltalán nem akartak velünk tárgyalni. Ezért döntöttünk úgy, hogy lezárjuk az utcát megint, ma viszont azért nem tudnak kijönni a helyszínre, mert városi képviselő-testületi ülés van. Azt mondják, hogy nincs, aki kijöjjön. A közlekedési rendőrség kinn volt, a főnök helyettesük meg volt döbbenve, hogyan történhet mindez, pedig Maglai Jenő arra is ígéretet tett, hogy a rendőrséggel is beszél, hogy jobban ellenőrizzék ott a forgalmat, de ezek szerint erre sem került sor – mondta Kenyeres Attila.

A polgárok nem értik, ki tudta meggyőzni a polgármestert, hogy itt mégis járhassanak a teherautók, és miért nem tartotta be a nekik adott szavát.

– Senki nem akarja megoldani a problémát. Amint jön a teherautó, azonnal leállítjuk a forgalmat, minden alkalommal. Ha holnap, ha szerdán, mi mindennap itt leszünk. Majd csak elgondolkodik valaki, hogy érdemes-e, hogy ez történjen, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Nem igaz, hogy nem tudják megoldani. Mi már senkiben sem bízunk. Bizakodóak voltunk a polgármesterrel való tárgyalás után. Nem értjük, hogy a polgármester miért változtatta meg a véleményét. Tényleg itt kell hogy álljunk, esőben, hidegben, hogy valaki komolyan vegyen bennünket, miközben csak a saját igazunkért harcolunk? – tette fel a kérdést Kenyeres, akinek elmondása szerint a lerakat tulajdonosa továbbra is azt mondja, hogy van engedélye, miközben a ma helyszínre érkezett közlekedési rendőrfőnök-helyettes is elmondta, hogy szabálytalanul szállít, majd arról is tudomást szerzett, hogy a saját rendőrei nem büntetik meg ezért az illetőt.