Vojvodina Recommended címmel tartott csütörtökön a nagybecskereki Új Optimizmus mozgalom egy egész estét betöltő kulturális programot Budapesten. A Fonó Budai Zeneházban megrendezett eseményen színházi produkcióra, filmvetítésekre, kerekasztal-beszélgetésre, fesztiválok, intézmények, folyóiratok, könyvek és egyéb kulturális tartalmak ismertetésére és bemutatkozására, valamint több együttes koncertjére került sor.
Az Új Optimizmus mozgalom budapesti bemutatkozásának a célja a regionális párbeszéd serkentése, Vajdaság és Magyarország kapcsolatának előremozdítása, nem kevésbé a kulturális programok decentralizálásának a megerősítése volt.
Branislav Grubački Guta, a mozgalom vezetője lapunknak adott nyilatkozatában elégtelennek nevezte a Vajdaság és Magyarország közötti együttműködést kulturális téren. Mint mondta, egyféle bezárkózottság jellemzi a kapcsolatot, aminek következtében tér nyílik az átfogóbb együttműködésre. Példaként hozta fel Csernik Árpád Van valami bejelentenivalója? című előadásának telt házas budapesti bemutatkozóját.
A Nagybecskerekről indult, Újvidéken és Szabadkán áthaladó Vojvodina Recommended autóbusz nyolcvan személyt szállított Vajdaságból Budapestre. Arra a kérdésre, hogy milyen kritériumok alapján döntötték el, hogy ki képviseli majd Magyarország fővárosában Vajdaságot, Grubački fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem azt mondták, hogy a legjobbakat mutatják be Vajdaságból, hanem azt, hogy ajánlják az adott személyeket és intézményeket. Szavai szerint az ajánlott személyek és intézmények jelenlétükkel és eredményeikkel minden objektív mérce alapján jelentős társadalmi tényezők.
A tartományi kormány képviseletében az eseményen jelen volt Branislav Bugarski régióközi együttműködési titkár, aki alkalmi beszédében hangsúlyozta, hogy a két régió lakói jól ismerik egymást, de nem árt időnként bemutatni egymásnak, mivel foglalkozik éppen a másik.
A kulturális program elején Csernik Árpád rendezésében és előadásában bemutatásra került Szerbhorváth György Van valami bejelentenivalója? című monodrámája. A vajdasági magyar kisembernek a történelem viharaival folytatott küzdelmét feldolgozó színpadi mű után megtartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői azokra a kérdésekre keresték a választ, hogy mit mondhat a színház és az irodalom a történelemről, lehet-e ironikus a társadalmi tragédiákhoz. Balázs Attila író meglátása szerint semmit sem lehet megtanulni a történelemből mozgókamera vagy több kamera alkalmazása nélkül, a múlt csak különböző szemszögek figyelembe vételével értelmezhető kellőképpen. Mint mondta, az előadás egy rögzített kamerával operál, ezért felvetette a kérdést, vajon mennyire jön át egy nem magyar nézőnek. Gordana Draganić Nonin, a Nova Misao folyóirat főszerkesztő-helyettese tetszését fejezte ki a több kamera szükségességének felvetéséről, megjegyezte azonban, hogy neki élvezetes volt és „átjött” az előadás. Azon véleményének adott hangot, hogy a művészi alkotásokból sokszor többet tudunk meg a történelemről, mint a történelemkönyvekből, lévén, hogy az irodalom és a színház érzékletesebben tárja elénk a magántörténelmet, az egyéni sorsokat, amelyekkel könnyebben azonosulunk. Makai József újságíró hamisnak értékelte a dilemmát, hogy a történelemből vagy a művészetből tudunk meg többet a múltról, mint mondta, a történelem különböző narratívák összessége, és egy történelemkönyv is lehet olvasmányos. Arra a felvetésre, hogy mennyire képes a művészet hatni a politikára, az újságíró azt mondta, hogy kétségtelenül voltak nagy hatású könyvek, de ez a hatás nagyon korlátozott, és tisztában kell lennünk a lehetőségekkel. Az előadásról szólva Bárdi Nándor történész, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa elmondta, hogy ez a darab egy hanyatlástörténet, egy folyamatos jajkiáltás, a kisember védekezése a hatalom brutalitásával szemben.
A folytatásban vajdasági fesztiválok, intézmények, folyóiratok, könyvek és egyéb kulturális tartalmak ismertetésére és bemutatására került sor. Bemutatkozott a Matica srpska; az Európa-szerte ismert, minden idők legjobb vajdasági fesztiválja, az EXIT; az újvidéki Egyetemi Művelődési Központ; a Nova Misao (Új Gondolat) és a Vojvođanski Magazin (Vajdasági Magazin) folyóirat; lejátszották a Playing for Change – Zrenjanin videofelvételt Nagybecskerekről és környékéről, amelyet helyi zenészek, hang- és videoművészek készítettek; bemutatták Bogica Mijatović Vojvođanska rok enciklopedija (Vajdasági rockenciklopédia) című kötetét és a Krčedin művésztelepet.
Az est folyamán levetítették a Branislav Bala és Nemanja Bala rendezésében készült Love Hunter című játékfilmet, amelyben Milan Mumin, a legendás újvidéki Love Hunters együttes frontembere játssza a főszerepet. Vetítették továbbá a Vajdasági Televízióban évek óta nagy sikerrel futó Državni posao (Állami munka) című sorozat erre az alkalomra készült epizódját, amelyben a három közalkalmazott a magyar állampolgárság kérvényezése kapcsán osztja meg egymás közt véleményét. Az érdeklődők betekintést nyerhettek Sinkovics Ede képzőművész műtermébe.
A zenei program keretében fellépett Branimir Rosić, a nagybecskereki Josif Marinković zeneiskola dzsessz-szekciója, a Jam Factory együttes és nem utolsósorban az utóbbival közönség elé állt Panta Šiklja Nafta költő, előadóművész, az „udrilirizmus” megalkotója, hogy sajátos előadásával – fúvós hangszerként használja a tököt – zárja a vajdasági művészek bemutatkozását Budapesten.
