2024. május 6., hétfő

Jól szerepeltek az ifjú matematikusaink

Kétszáz szabadkai diák vehette át a város elismerő oklevelét

Az önkormányzat az idén sem feledkezett meg a legjobb ifjú matematikusairól, és tegnap délelőtt százhetven általános, illetve több mint harminc középiskolás diák vehette át az elismerő oklevelet, melyet a 2014/2015-ös iskolaév alatt megrendezésre kerülő matematikaversenyeken elért kiemelkedő eredményeiért kapott.

Ljubica Kiselički, az Ifjú matematikusok versenybizottságának elnöke elmondta, az idén nagyon jól szerepeltek a szabadkai diákok, az általános iskolások városi versenyének első ciklusa le is zajlott már, melyen 370 diák vett részt, és közülük 170 diákot díjaznak.

– Az idén kifejezetten nehéz feladataik voltak a gyerekeknek, Minja Vukovićnak, a Miloš Crnjanski Általános Iskola diákjának azonban sikerült a maximális 100 pontot elérni, ami valóban kimagasló eredménynek számít. Az általános iskolásokat március 28-án várja a körzeti szintű verseny, majd az országos, s reméljük, ezeken is jól szerepelnek majd. A középiskolásaink az országos versenyen három díjat is szereztek, ezzel az eredménnyel is elégedettek lehetünk, s már készülnek is a szerb matematikaolimpiára – mondta a versenybizottság elnöke.

Szabadka legtehetségesebb matematikusait Maglai Jenő polgármester is köszöntötte, aki gratulált az elért eredményekhez, egyúttal megköszönte a tanároknak a munkát, amit belefektettek a diákokba, azt kívánva nekik, hogy továbbra is tartsanak ki, illetve köszönetét fejezte ki a családoknak is, amelyek úgyszintén kivették a részüket, hogy ilyen eredmények szülessenek.

– A természettudományok, ezen belül a matematika elsajátítása komoly alapot jelent a jövőre nézve, minden közösségnek nagyon fontos, hogy a természettudományokat kiemelten kezelje az elkövetkező időszakban, hiszen ez a közösség fejlődésének egyik meghatározó tényezője. Remélem, azok, akik jó eredményeket értek el, a jövőben is kitartanak ebben, s folytatják az eredményes munkát. Az önkormányzatnak is az az érdeke, hogy az elkövetkező időszakban is odafigyeljenek rátok, és ahol csak lehet, támogassa a munkátokat, s hogy még jobbak legyetek – mondta a polgármester.