2024. május 6., hétfő

Bezdán – Vajdaság Velencéje

Két nemzetközi vásáron is népszerűsítették a települést

A Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárság közös standján mutatkoztak be a Vajdaság, Szerbia és a helyi önkormányzatok idegenforgalmi szervezetei, valamint más turisztikai intézmények Budapesten, az Utazás Kiállítás 2015 rendezvényen. A vajdasági standon különböző népviseleteket, emléktárgyakat és jellegzetes gasztronómiai fogásokat mutattak be. Fölvonultak A különbözőség gazdagsága elnevezésű projektumban részt vevő falvak képviselői, akik színes viseletükkel megidézték a Vajdaságban élő népek kulturális bőségét. A látogatóknak ezt a gazdagságot Monostorszeg, Bezdán, Tavankút, Futak, Kiszács, Čortanovci, Bácskeresztúr és Tóthfalu képviselői mutatták be.

Egy hónap leforgása alatt a bezdáni Vikend turisztikai egyesület két fontos turisztikai vásáron is szerepelt, Budapesten az Istar 21 egyesület már említett projektuma keretében, és Belgrádban, Zombor Város idegenforgalmi kínálatának részeseként. Pesten a többi vajdasági település mellett a bezdániak is ételkülönlegességekkel, szuvenírekkel gazdagították az idegenforgalmi kínálatot, és ez alkalommal a Vajdaság Velencéje elnevezéssel mutatkoztak be, utalván az egykori mezőváros jellegzetességére, hogy a település folyóvizek közt fekszik.

Monostorszeg hölgyképviselői sokác népviseletben népszerűsítették a falu turisztikai kínálatát, a Podunav egyesület tagjai meg a kézműves-mesterségekből tartottak bemutatót. Magyar nyelven nyomtatott programfüzetekkel csalogatták a turistákat a faluba, kerékpártúrára, csónakos vagy hajós természetjárásra, madárlesre, a helyi hagyományok megismerésére.