Köszöntünk, anyukák, lányok,
Süssön ma legszebb nap rátok,
Szépséges nők, jó asszonyok,
Kívánunk boldog, víg Nőnapot!
Ezt a versikét a Zacsekpetivel közösen mazsoláztuk össze a világhálóról, hogy egy kicsit megvigasztaljuk a szebbik nemet az egész évi szekírozásért meg macerálásért. De ez főleg a Petire vonatkozik, aki különösen a Julika magyartanárnőt szokta macerálni a füllentéseivel.
A múltkor például azért nem volt meg a házi feladata, mert benne hagyta az ing zsebében, és anyukája kimosta. Ősszel pedig az volt a kifogása, hogy a barátja beleesett a Kis-Dunába, ő utána ugrott, hogy kimentse, és a dolgozat elsüllyedt. De a Julika uopste nem jutalmazta a hősiességét, hanem egy hatalmas karót írt be neki.
– Igazán szép tőletek, Tepisti, hogy megemlékeztek a nőnapról – érzékenyüle el amama. – Sajnos, változik a világ, és ez a kedves szokás is lassan kimegy a divatból. Elmúltak azok a régi szép idők, amikor az apád március nyolcadikára felvitt Pestre, és a Mátyás Pincében a gyertyafényes vacsora közben elhúzatta a kedvenc nótámat a prímással! Azt, hogy Édesanyám, te jó asszony...
– Ne romantikázz, Tematild! – idegeskede a prózai fater. – Mert hol van már az a prímás? Vagy Bécsben, vagy Londonban muzsikál a vendégeknek. Könnyű volt akkor nekünk Pesten mulatozni, amikor mellényzsebből fizettünk, és mindenki irigyelt minket az útlevelünkért meg a jólétünkért. Ma meg a cimbalmostól kéne kölcsönkérni, hogy kifizessem a kávét.
– Az én anyósom se tud beletörődni abba, hogy csórók lettünk – jelentkeze a Zacsek.
– Talán a kedves anyósa is Pestre szeretet volna kirándulni a nőnapon? – érdeklőde amama.
– Nem, neki még nagyobbak az igényei. Mivel az orvosa sós levegőt ajánlott a bronchitisére, azzal állt elő, hogy fizessünk be neki egy egyhetes budvai kirándulást. Mert attól teljesen megfiatalodna, és most akciósan mindössze kétszáz euróból megúsznánk!
– Remélem, Zacsek, hogy magának is szívügye, hogy az anyósa megfiatalodjon, és figyelembe veszi az orvosi ajánlást! – figyelmezteté őt atata.
– Már hogyne venném figyelembe! Mondtam neki: anyuka, tegyen sót a lavórba, és kapcsolja be a ventilátort. Az még egy euróba se kerül, és annyi sós levegőt szippanthat, amennyi jól esik!
A dúsgazdag Takácsnénak viszont mindig befizet a férje egy egzotikus kirándulást nőnapra. Tavaly például Mexikóban járt, de egyáltalán nem volt elkeveredve.
– Szörnyű dolog történt ott velem! – panaszkodott a barátnőinek. – Képzeljétek a helyzetet: indiánok jobbról, indiánok balról, indiánok előttem, indiánok a hátam mögött...
– És mi tettél, hogy szabadultál meg tőlük?
– Mit tehettem? Megvettem tőlük a hímzett takarót, amit árultak.
Ámde a Vucsics is szörnyű helyzetbe került, pedig nem is utazott Mexikóba. Ő arra panaszkodik, hogy a nép nem akarja követni a szebb jövő felé vezető úton.
– Azért elég kínos lehet, Tegyula, hogy ő csak dolgozik, dolgozik, körülötte meg mindenki hegedül. Biztosan idegesíti a komolyzene.
– Ne beszélj butaságot, Tematild! Nem a hegedüléssel van baja a kormányelnöknek, hanem a nemzeti elit magatartásával. A hangyáról és a tücsökről szóló La Fontaine-mesével azt akarta elpanaszolni, hogy miközben ő a kormánytagokkal szorgalmasan dolgozik, mint a hangya, addig az elit meg az ellenzék, vagyis a mihaszna tücskök egyre csak muzsikálnak és kritizálnak. Pedig még a választásokat is elvesztették! Szerinte Szerbiában fordított vége van a mesének: nem a dologtalan tücsök dobja fel a talpát, mint La Fontaine-nél, hanem a szorgos hangya.
– Rögtön megszakad a szívem e panaszoktól! – kommentálá a politikus fabuláját a kukacos Zacsek. – Szeretem, ha egy vezető azt képzeli magáról, hogy csak ő akarja a boldogulásunkat, a buta nép pedig nem hallgat rá. Vagyis hogy mindenki henye tücsök, és csak ő a hangya. Én inkább úgy érzem, hogy mi vagyunk a balek hangyák, akik napestig gürcölünk éhbérért, a tücskök pedig a kormány körül lebzselő pártkáderek.
– Az még hagyján, hogy a Vucsicsot a szorgalmáért kritizálják, de az tényleg furcsa, hogy a Dragicát a szépségéért érik támadások – sóhajta amama.
– Honnan szeded ezt a butaságot, Tematild, hogy Nikolics elnök feleségét azért támadják, mert szép?
– Nem butaság, mert maga Nikolics mondta ezt szó szerint a tévében. Azt mondta: azért támadják a felesége alapítványát, mert a Dragica hatvanévesen is szép asszony. Nekem éppen szimpatikus, hogy így nyilatkozik a feleségéről, tőled ezt sose hallom, Tegyula. Meg is értem az elkeseredésüket, szegény asszony végre egy kicsit divatozhat, költhet magára, járhat kozmetikába, és akkor ebbe is belekötnek!
– Nem kell azért mellre szívni az elnök panaszait – inté őt atata, aki totál érzéketlen a vezetők magánéleti problémái iránt. – Megszokhattad már, hogy folyton összeesküvőket vél felfedezni. Most azokat a bírálatokat sérelmezi, hogy a felesége alapítványa, ami egy civil szervezet, az elnöki hivatalban kapott helyet.
– Na és? Nem látom, hogy mi ebben a probléma, Tegyula. Az, hogy ilyen családbarát megoldást találtak? Egymás mellett van az irodájuk, és bármikor átmehetnek egymáshoz kávézni. Talán jobb lenne, ha a Dragica a város másik végében dolgozna?
A miniszter behívja a csinos titkárnőjét, és rendel egy kávét.
– Milyen kávét kíván, miniszter úr?
– Olyan erős legyen, mint én, és olyan édes, mint magácska!
PISTIKE, csóró tücsök és macerás indián
