Nem is csoda, ha a szerencsétlen nebulók, mint én meg a Zacsekpeti folyton bezúgunk földrajzból, ha a politikusok minduntalan megváltoztatják a tananyagot. Nem elég, hogy még a legokosabb tanárok se tudják megmutatni a térképen, hogy hol húzódik a határ Zerbia és Koszovó között, plusz még a vajdasági szimbólumokat is úgy összezagyválták, hogy a Pásztor István se tudna elmenni rajtuk!
– Tényleg, Tegyula, ezentúl milyen zászló fog lengedezni a báni palotán? – érdeklőde amama. – Megszoktam már a kék alapon három aranycsillagosat, ami azért tetszik, mert egy kicsit hasonlít az uniósok lobogójára. De hallom, hogy most bevezetik a Petőfiék idejéből való szerb zászlót is. Láttam az újságban, de bevallom, nekem nem túl szimpatikus a kétfejű fekete sas, okkersárga alapon.
– Na és, mit izgat az téged, Tematild, hogy az a zászló okkersárga? – csodálkoza atata. – Nem mindegy, hogy milyen színű?
– Azért izgat, mert ódivatú, mint a nyolcvanéves Juliska tanti kosztümje, amiben templomba szokott menni. És mert az okker egyáltalán nem illik a kék aranycsillagoshoz. Ezt én jobban tudom, Tegyula, mert jobban értek a színekhez. Szerintem nagyon ellentétben lesznek egymással.
– Én meg azt mondom, hogy nem egymással, hanem a józan ésszel van ellentétben ez az egész zászlós história, zomzédasszony – igazítá ki őt a Zacsek. – Mintha más gondunk nem is lenne ebben a szerencsétlen tartományban, mint az, hogy milyen zászlót tűzzünk ki! Megérteném, hogy ezzel vacakolnak a képviselők, ha virágozna a gazdaság, ha megszűnt volna a munkanélküliség, és már csak azon kellene törni a fejünket, hogy milyen lobogót tűzzünk ki az ünnepeken. De mindez csak azért van, mert a belgrádi pártokat borzasztóan idegesíti az autonómia, és mindenáron tudtunkra akarják hozni, hogy ne nagyon ugráljunk, mert az északi tartományban már 160 éve szerb zászló lengedez.
– Ejnye, Zacsek, maga nem hajlik a kompromisszumra? – inté őt atata. –Magának nem mond semmit az a körülmény, hogy a mi VMSZ-ünk is a zászlós javaslatra szavazott a haladókkal, a szocikkal, a radikkal meg a Koštunica-féle szerbdemokratákkal együtt? Biztosan úgy gondolták, hogy hadd lengesse a szél a 160 éves szerb zászlót, legyen meg az örömük, hátha akkor minket békén hagynak. Egyedül az a baj, hogy a demokrata partner átverte őket, váratlanul meggondolta magát, így a végén nem sikerült a szavazás.
– Engem ez a körülmény annyira vigasztal, mint a sógornőmet az ura magyarázata, aki éjfél után vetődik haza.
– Nem szégyelled magad, Jenő! Ilyenkor jössz haza, ráadásul tök részegen?
– Ne haragudj, anyukám, de rossz társaságba keveredtem. Elmentünk négyen a barátaimmal a kocsmába, rendeltünk egy üveg konyakot, de kiderült, hogy ők hárman egyáltalán nem isznak.
Amama sehogy se tudja túltenni magát a helikoptertragédián, melyben hét ember meghalt.
– Szegény pilóták! Biztosan eltévedtek abban a ködös éjszakában. Csak azt furcsállom, Tegyula, hogy ha már ilyen rossz volt az idő, miért kellett nekik pont Belgrádba repülniük, ha Kragujevac sokkal közelebb volt? Ott nem tudták volna megmenteni azt az ötnapos csecsemőt?
– Nem érted te ezt, Tematild. Megtudták volna menteni, de az ilyen látványos mentőakciót nem lehet csak úgy, simán, kamerák nélkül lebonyolítani. Hogy értesültek volna a tévénézők minderről, ha a sötét kragujevaci repülőtéren szállnak le? Ezért kellett Belgrádban landolniuk, mert ott már várta őket az ügyeletes forgatócsoport, és a két miniszter, akik valószínűleg el is rendelték az akciót.
– Olyan tökéletesen meg volt szervezve a fogadtatás, hogy már előre megfogalmazták a sikeres megérkezésről szóló hírt – fűzé hozzá a Zacsek. – Sőt, több újság ezt még le is hozta, megdicsérve a pilótákat a hőstettükért! Arra azért kíváncsi leszek, hogy eme dicsőségre vágyó politikusok vállalják-e majd a felelősséget a rossz döntésükért, hogy ilyen ítéletidőben elrendelték az akciót, és ezzel kockáztatták a pilóták meg az orvosok életét? Az lenne a természetes, ha erkölcsi okokból azonnal lemondanának.
– De kukacos ember maga, Zacsek – jegyzé meg atata. – Sose lenne magából jó politikus, ha folyton az erkölcsre hivatkozik. Nem elég büntetés volt az illető miniszterek számára, hogy egész éjszaka hiába várakoztak a repülőtéren, dacolva a zord időjárással? Talán még meg is fáztak.
– Én csak azt mondom, Gyula zomzéd, ha ezek a szegény pilóták az életüket kockáztatták azért a babáért, akkor a miniszterek részéről sem lenne olyan nagy áldozat a lemondás. De most is csak kibeszélések meg kifogások lesznek. Sajnos, nem vagyunk japánok, ahol már azért is lemond a miniszter, ha tíz percet késik a vonat.
Kovács a héten már harmadszorra késik el a munkahelyéről. Behívatja a főnöke.
– Na, kolléga, tud valami hihető mentséget felhozni a késésére?
– Elnézést, főnök úr, de sok minden összejött ma reggel. Éppen indultam volna, amikor a feleségem megkért, hogy vigyem el egy darabon. Mondtam, elviszem, ha villámgyorsan felöltözik, és el is készült 10 perc alatt. Útközben azonban a hídon akkora dugó volt, hogy kénytelen voltam az autót letenni, és átúszni a folyót, nézze meg, még vizes a cipőm. Aztán lestoppoltam egy rendőrhelikoptert, az elhozott a szomszéd utcáig, de leszállni nem tudott, ezért ejtőernyővel kiugrottam, és most itt vagyok!
– Mondja, Kovács, hülyének néz engem? Azt várja, hogy elhiggyem a meséjét? Ki látott már olyat, hogy egy nő 10 perc alatt elkészül?!
PISTIKE, rossz társaságba keveredett japán
