2024. május 8., szerda
SOCIETE GENERALE BANK

Segítség az adósság rendezésére

Kedvező feltételeket kínál a Societé Generale Bank a svájci frankban eladósodott ügyfelei számára, akiknek az említett valuta robbanásszerű megerősödésével számottevően nőtt tartozásuk – olvasható a szóban forgó pénzintézet közleményében.

– Célunk, hogy megkönnyítsük ügyfeleinknek adósságuk törlesztését. Lehetővé tesszük számukra, hogy alacsonyabb részletekben törlesszék kölcsönüket, a végcél pedig az, hogy annyi pénzt fizessenek vissza a banknak, amennyit kellett volna az árfolyam-növekedés előtt – nyilatkozta Pierre Boscq, a bank igazgatóbizottságának tagja.

Boscq szerint fontos az is, hogy a bank a klienseket megvédje a további pénzügyi kockázatoktól. Ezért azt tanácsolják nekik, hogy a hitelt váltsák át frankról euróra.

– Arra, hogy erről meggyőzzük ügyfeleinket, igyekszünk még azoktól a kritériumoktól is kedvezőbb feltételekkel szolgálni az euróalapú hitelcsomagokat illetően, amelyeket a Szerbiai Nemzeti Bank hagyott jóvá. Persze azt is megértjük, ha erre nem tartanak igényt – fejtette ki Boscq.

Tehát a bank azon ügyfelei, akik svájcifrank-alapú hitelt fizetnek vissza, jelentkezzenek a pénzintézet munkatársainál, akik személyesen fogadják őket és a tanácskozás során bemutatják számukra a jegybank által meghozott négy hiteltörlesztési modellt, a kliensek pedig szaktanácsadás segítségével eldönthetik, hogy milyen módon rendezné tartozásukat.