2024. május 6., hétfő

Hol a médiakritika határa?

Tomislav Nikolić államfő újra felborzolta a kedélyeket, ezúttal azzal a kijelentésével, miszerint egyes médiumok és a civil szféra egy része az állam megsemmisítésén munkálkodik.

Az államfő nyilatkozata megosztotta az újságírókat és a civil szervezeteket. Egyesek szerint az államfőnek joga van kritizálni, mások szerint az alaptalan kijelentések megengedhetetlenek „ezen a pozíción”. Egyes médiumok állam-megsemmisítési szándékáról Tomislav Nikolić Federica Mogerini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerbiai látogatása során beszélt.

– Nem sikerült elérnünk, hogy a médiumok objektíven és szakszerűen tudósítsanak, pozitív vagy negatív írástól függetlenül. A kormány munkájáról a nem tárgyilagos és nem megfelelő tudósítás, a civil szervezetek mellett, a rend és a joguralom bevezetésére törekvő állam megsemmisítésének egyik fő fegyvere – mondta Nikolić.

Amíg az államfő szerint az államelnököt, a kormányfőt és a kormány tagjait a kritikák miatt védelem illeti meg, egyes újságírók szerint a politikusok is kritizálhatnak, amennyiben megalapozottan teszik azt.

– Nikolić elmondhatja véleményét a médiumokról, és azt gondolom: jó, ha tudjuk mit gondol, de nem általánosíthat. Mondja azt: azok az újságírók, ezek a médiumok… A kritikának megalapozottnak és pontosnak kell lennie, nem vonhat kollektív felelősségre mindenkit – mutatott rá Ljiljana Smajlović, a Politika napilap főszerkesztője.

A civil szektorból ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy Nikolić veszélyes nyilatkozatot tett, ami rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé. A kijelentés a kilencvenes éveket idézi vissza.

– Ha arra gondol, hogy kampány folyik, mondja ki, de az a kijelentés, hogy a médiumok és a civil szervezetek államellenesek, megengedhetetlen. Ideje lenne, hogy valaki közölje az államfővel, hogy ő minden polgár elnöke, és ne tegyen olyan kijelentéseket, amelyeknek az állam stabilitását ingathatják meg – mondta Dragan Popović, a Kuća ljudskih prava (az Emberi Jogok Háza) képviselője.

Az újságírók jogi véleményezést kértek Nikola Selaković igazságügyi minisztertől. Ő azt mondta, Szerbia államfőjének jogában áll véleményt nyilvánítani és állást foglalni, nem tud olyan tényezőről, amely ebben megakadályozhatná őt, ugyanakkor úgy véli, hogy ez a kijelentés nem a médiumok és a civil szektor ellen irányul.