2024. május 9., csütörtök

Lefoglalták az ETO Parkot és a stadiont

A Győri ETO FC labdarúgócsapata az ETO Parkban lévő edzőpályán

A Győri ETO FC labdarúgócsapata az ETO Parkban lévő edzőpályán

A vagyon-visszaszerzési eljárásban a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság – mondta a fővárosi főügyész az M1 aktuális csatornának hétfőn este. Ibolya Tibor emlékeztetett rá: március 11-én rendelték el a nyomozást, aznap négy helyen tartottak házkutatást, amelynek eredményeként lefoglaltak körülbelül tízezer oldalnyi nyomtatott szöveget és körülbelül 800 gigabyte-nyi elektronikus adatot. Ennek az „óriási mennyiségű” adatnak az áttekintéséhez idő kellett – hangsúlyozta a főügyész.

Arra a kérdésre, hogy ennyi idő, két hét elég lehetett-e a vagyon kimenekítésére offshore cégeken keresztül, azt válaszolta: „objektíven nem volt olyan helyzetben” Tarsoly Csaba, hogy vagyont tudjon kimenekíteni.

A főügyész elmondta: a vagyon-visszaszerzési eljárás tart, ennek részeként hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság biztosítási intézkedésként. A gyanúsítás után már megkezdődött a vagyonvisszaszerzés, gépkocsikat, üzletrészeket, készpénzt, ingatlanokat foglaltak le – tette hozzá.

Tarsoly Csaba és két társa ügyében a főügyész a gyanúsítás részleteit nem árulta el, annyit közölt, hogy „a cselekmény minősítése csalás”. Mint mondta, ez egy nehezen bizonyítható bűncselekmény, ezért minden olyan nyomozati cselekményt el kellett végeztetniük, amely megalapozottá teszi a gyanút. A Magyar Nemzeti Bank feljelentése csak arról szól – folytatta –, hogy a Quaestornál bűncselekmények történtek, de ekkor még nem volt egyértelmű, hogy milyen bűncselekmények. Mivel kár keletkezett, ezért a csalás gyanúját próbálták megalapozott gyanú szintjére hozni.

Ibolya Tibor ezzel kapcsolatban kijelentette: nem akar olyan országban élni, ahol egy feljelentés után egy nappal bárkit le lehet tartóztatni. Amikor a büntetett előéletű Orgován Béla nevére írta a céget, Tarsoly Csabával szemben a megalapozott gyanú „kijegecesedett” – mondta a főügyész. Ez jó volt az ügyészségnek – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Buda-Cash-ügyben sem intézkedtek gyorsabban a nyomozók, talán egy vagy két nappal hamarabb állították elő a gyanúsítottakat – mondta. Ez mindkét ügyben két hét alatt történt meg, amit nemzetközi összehasonlításban is gyorsnak mondható.

Lehet mérkőzést tartani a stadionban

Ugyan a Győri ETO FC labdarúgócsapatának otthonát, az ETO Parkot lefoglalta a nyomozó hatóság, de a Kecskemét elleni bajnoki mérkőzését várhatóan megtartják szombaton.

A Kisalföld honlapjának Bacsek György ügyvéd elmondta, hogy a zár alá vétel vagy bűnügyi zárlat kényszerintézkedés, amelynek lényege, hogy a tulajdonos nem rendelkezhet a tulajdona felett. Nem idegenítheti el, nem cserélheti el és nem adhatja bérbe. Mindez nem befolyásolja a létesítmény használatát, így ebből a szempontból nincs akadálya, hogy hétvégén mérkőzést rendezzenek az ETO Parkban – nyilatkozott az ügyvéd.