Nagy erőkkel keresik az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító, balesetet szenvedett helikoptert – közölték az iráni állami hírügynökségek vasárnap.
A tájékoztatás szerint keresőkutyákkal és drónok...
Közélet
Sztantity Szebasztián 1991-ben született Zentán, általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 2014-ben szerzett diplomát a Belgrádi Egyetem Politika Tudomány Karán nemzetközi kapc...
A zentai Burány Hajnalka a Vajdasági Magyar Szövetség önkormányzati választási listájának első számú jelöltje. 1980.
Hajóbaleset történt szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, három férfit és két nőt még keresnek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap délelőtt...
Jelentősen romlott a közlekedésbiztonság az utakon, szombatról vasárnapra virradó éjjel Szerbiában mindössze 12 óra alatt kilenc közlekedési baleset történt, amelyekben öten életüket vesztették, 11...
Négy személyt tartóztattak le Horgoson, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az év elejétől többször is loptak Horgos területén.
A.