2024. május 8., szerda

Negyedmilliárd dolláros segélyfelhívás Jemen részére

Több mint negyedmilliárd dollár értékű segély összegyűjtését célzó felhívást tett közzé pénteken az ENSZ, hogy a világszervezet a következő három hónapban segítséget nyújthasson a polgárháború sújtotta Jemen mintegy 7,5 millió lakosának.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeit Koordináló Hivatalának (OCHA) becslései szerint 120-150 ezren menekültek el otthonukból a harcok dúlta Jemenben; ez a szám kétszerese a világszervezet korábbi becsléseinek. Így több mint 300 ezerre nőtt az arab ország belső menekültjeinek a száma.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a jemeni egészségügyi létesítmények március 19. és április 13. között 767 halottat és 2906 sebesültet regisztráltak. A WHO illetékese azonban figyelmeztetett arra, hogy a halottak tényleges száma ennél jóval nagyobb lehet.

Ravina Samdaszáni, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának egyik szóvivője közölte, hogy március 26. és április 15. között legalább 405 civil vesztette életét a harcokban, közülük 86 gyerek és 26 nő.

Több ezer család menekült el az összecsapások és a légicsapások miatt, sokan nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, vízhez, élelemhez vagy fűtőanyaghoz - jegyezte meg Johannes Van Der Klaauw, az ENSZ jemeni humanitárius koordinátora.

A világszervezet közölte, hogy a harcok elől menekülők ellátására 273,7 millió dolláros felajánlásra lenne szüksége tagállamai részéről.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (CICR) pénteken közölte, hogy a legsúlyosabb gondot a krónikus betegségekre szedett gyógyszerek, az élelmiszer és az üzemanyag hiánya jelenti az arab országban. "Azonnal meg kell találnunk az utat, amelyen keresztül élelmet juttathatunk be Jemenbe", különben a humanitárius helyzet "a következő hetekben még problémásabbá válik" - mondta Cédric Schweizer, a CICR jemeni illetékese.

Az OCHA arról számolt be, hogy a harcok miatt legalább 5 kórház, 15 iskola, Jemen három legnagyobb repülőtere, két híd, két üzem és négy mecset, valamint számos piac, erőmű, vízmű és szennyvízgyűjtő létesítmény semmisült vagy rongálódott meg és vált használhatatlanná.

A világszervezet már a jelenlegi konfliktust megelőzően is humanitárius válságtól tartott Jemenben: korábban 15,9 millióan szorultak valamiféle humanitárius segítségre. 2014 decemberében az ENSZ 10,5 millió jemenit regisztrált, akiknek sürgősen élelemre volt szükségük. Ez a szám jelenleg 12 milliót tesz ki, s ez a becslések szerint tovább emelkedhet.

A Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíció március vége óta légicsapásokkal támadja a jemeni síita húszi felkelők állásait, s a szárazföldön folyamatosan összecsapnak a húszik és szövetségeseik, az Ali Abdalláh Száleh korábbi jemeni államfőhöz lojális katonák az Abed Rabbo Manszúr Hádi nemzetközileg elismert elnökhöz hű egységekkel.