2024. május 8., szerda

Putyin: súlyosbítaná a helyzetet, ha Izrael fegyvert szállítana Ukrajnának

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szombati interjúban kijelentette: súlyosbítaná a helyzetet, ha Izrael fegyvert szállítana Ukrajnának.

Putyin a RIA Novosztyi állam hírügynökség tudósítása szerint azokra az állítólagos izraeli nyilatkozatokra reagált, amelyek szerint Izrael ukrajnai fegyverszállítással válaszolhat arra, hogy Oroszország feloldotta az Sz-300-as légvédelmi rakéták Iránba szállítására vonatkozó tilalmat.

Putyin a Vesztyi v szubbutu című műsorban azt mondta, Izraelnek jogában áll fegyvert szállítani Ukrajnának válaszul arra, hogy Oroszország Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket ad el Iránnak.

- Így dönthet az izraeli vezetés, joguk van ahhoz, hogy úgy cselekedjenek, ahogy célszerűnek látják. Azt gondolom, ez ellenkező hatást váltana ki. Amennyiben halált okozó fegyverről van szó - mondta Putyin, hangsúlyozva, hogy ez csak tovább szítaná a térségben a feszültséget, és ez az emberi áldozatok számának növekedésében is megmutatkozna.

Az orosz elnök leszögezte, hogy az Iránnak szállítandó orosz rakéták védelmi jellegű fegyverek, amelyek semmiképpen sem gyöngítik meg Izrael védelmi képességeit.