2024. május 7., kedd
ASZTALITENISZ

Rangadó helyett „labdáztak”

Nem játszották le a szerbiai férfi Szuperliga tavaszi idényének legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését, amelyen az éllovas Crvena zvezdának és a címvédő, jelenleg második helyen álló Banatnak kellett volna összemérnie erejét. Az ok: a két csapat nem tudott megegyezni abban, hogy a régi, még használatban lévő celluloid labdákkal, vagy az új, műanyag labdákkal játsszák le a mérkőzést. A vendéglátó belgrádiak ragaszkodtak az új labdákhoz, mivel két játékosuk – Aleksandar Karakašević és Marko Jevtović – is utazik pénteken a kínai Szucsouban április 26-án kezdődő egyéni világbajnokságra, amelyen műanyag labdákkal játsszák a mérkőzéseket. A nagybecskerekiek azonban azt szerették volna, ha a mérkőzést a celluloid labdákkal rendezik meg, mivel Szerbiában a 2014/2015-ös idényben nem volt olyan találkozó és torna sem, amelyen ne a régi labdákat használták volna. Mivel nem sikerült közös nevezőre jutni, a két fél a jegyzőkönyvbe beírta a saját észrevételeit, állásfoglalását. A jelenlevő nézőket, hogy valamilyen módon kárpótolják az elmaradt mérkőzésért, a zvezdások szórakoztatták egy bemutató mérkőzéssel.

A rangadó ugyan elmaradt, de ez nem zavarta a szabadkai Spartacust, hogy egy szép, 4:1-es győzelemmel bebiztosítsa bennmaradását a Szuperligában. Stefan Kostadinović 0:2-ről fordított Branislav Đan ellen, Halász Krisztián pedig elemében volt, hiszen Dragan Klajić és Andrija Oderković ellen sem veszített játszmát. A kiesésről így az utolsó fordulóban sorra kerülő Kikinda–Partizan mérkőzés dönt: a bánátiaknak 4:0-ra vagy 4:1-re kell nyerniük, hogy jövőre is szuperligások lehessenek. Belgrádban a fekete-fehérek nyertek 4:2-re, 16:9-es szettaránnyal, így nekik egy 4:3-as vereség is elegendő a bennmaradáshoz.

Van azonban még egy eshetőség, amikor a Kikindának a 4:2-es és a 4:3-as győzelem is elegendőnek bizonyulhat a bennmaradáshoz: ugyanis, ha a Požarevac – amely már biztos bennmaradt – az utolsó fordulóban saját közönsége előtt veszít a harmadik helyezett Versec ellen, akkor a körben három együttes lesz, s mivel a Požarevac győzelmi aránya 3:1, a Kikindáé – ha nyer, akkor – 2:2, a Partizanáé pedig 1:3 lesz, a belgrádiak esnek ki.

A 17. forduló eredményei, férfiak: Spartacus–Požarevac 4:1 (Kostadinović–Arsić 3:0, Takarics–Đan 0:3, Halász–Klajić 3:0, Kostadinović–Đan 3:2, Halász–Oderković 3:0), Vojvodina–Stenes 1:4 (Grbić–Strugarević 3:2, Jandrić–Popović 0:3, Stojšin–Lugonja 1:3, Grbić–Popović 0:3, Stojšin–Smiljić 0:3), Crvena zvezda–Banat – elmaradt, Partizan–Panonija 4:0 (Marinković–Búss 3:0, L. Jovičić–Čičevski 3:0, Kocić–Popov 3:1, Marinković–Fišer 3:0), Versec–Kikinda 4:0 (Pető Z.–Katić 3:2, V. Borčić–Anušić 3:2, L. Lupulescu–Damjanović 3:1, Pető Z.–Anušić 3:2).

1. C. zvezda

16

16

0

64:15

32

2. Banat

16

15

1

63:18

31

3. Versec (–1)

17

11

6

54:31

27

4. Stenes

17

9

8

50:43

26

5. Panonija

17

8

9

37:49

25

6. Spartacus

17

7

10

39:51

24

7. Požarevac

17

6

11

38:55

23

8. Partizan

17

6

11

29:51

23

9. Kikinda

17

5

12

37:55

22

10. Vojvodina

17

1

16

19:64

18

A következő forduló (április 25-én és 26-án): Požarevac–Versec, Kikinda–Partizan, Panonija–C. zvezda, Banat–Vojvodina, Stenes–Spartacus.

A nőknél a hétvégén csak három meccset tartottak meg, ezek közül egyen meglepetés született, ugyanis a Csóka legyőzte a tavaszi idényben a fordulóig veretlen uzdini Unireát. Ez az eredmény sem sorolható azonban a meglepetések közé, mivel a vendégek tartalékos felállításban érkeztek Csókára és a fehér zászlót már az utolsó meccs előtt félig felvonták az árbocra, amikor a párosra Surján Szabina társának az idény során a 12 mérkőzéséből mindössze 2-t megnyerő Adela Ardeleant nevezték.

Nők: Vojvodina–Radnički 1:4 (Zečević–Radonjić 3:1, Vico–Barna 0:3, Tiragić–Recskó 0:3, Zečević–Barna 0:3, Tiragić–Radonjić 1:3), Crvena zvezda–Zenta 0:4 (Aleksandrić–Vejnović 2:3, Oklobdžija–Milovanović 0:3, Stajić–Mendergiš 1:3, Aleksandrić–Milovanović 0:3), Csóka–Unirea 4:3 (Kormányos Zs.–Surján 3:2, Halász–Ardelean 3:0, Bečejski–I. Lupulescu 1:3, Kormányos Zs.–Ardelean 3:0, Bečejski–Surján 0:3, Halász–I. Lupulescu 0:3, Kormányos/Bečejski–Ardelean/Surján 3:2). Korábban játszották: Obilić–Panonija 0:4 (D. Vignjević–Makszuti 0:3, Čolaković–Gyurcsik 0:3, Ágoston–Tóth É. 0:3, Vignjević–Gyurcsik 1:3).

1. Novi Sad

17

16

1

65:13

33

2. Radnički

17

15

2

64:21

32

3. Panonija

18

13

5

60:32

31

4. Unirea

17

13

4

59:31

30

5. Obilić

17

8

9

41:47

25

6. Csóka

17

8

9

43:50

25

7. Zenta

17

7

10

38:46

24

8. C. zvezda

18

3

15

23:68

21

9. Vojvodina

17

3

14

25:58

20

10. J. Kolumbo

17

0

17

14:68

17

A következő forduló: Josip Kolumbo–Csóka, Unirea–Obilić, Zenta–Vojvodina, Radnički–Novi Sad.