2024. május 9., csütörtök

Tehetséggondozó tábor

A Than fivérek jegyében telt az elmúlt hét az óbecsei Than Emlékházban: csütörtökön Than Károly Emlékkiállítás nyílt, amelyen a valaha Than Károly nevét viselő gyógyszertárban használt régi gyógyszerészeti eszközöket tekinthetik meg ezentúl az érdeklődők, péntektől vasárnapig pedig emléktábort szenteltek Than Mórnak és Károlynak, illetve a művészetnek és a tudománynak.

„Szombat esti láz”, azaz látványos kísérletek a Than Emlékház programjában (Fotó: Fehér Rózsa)

„Szombat esti láz”, azaz látványos kísérletek a Than Emlékház programjában (Fotó: Fehér Rózsa)

A hazai és határon túli együttműködéssel megvalósult tematikus tehetséggondozó táborban az óbecsei gimnázium, a budapesti Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a szekszárdi Garay János Gimnázium diákjai voltak jelen, akiknek pénteken Korhecz Papp Zsuzsanna restaurátor Than Mór művészetéről, valamint a 19. század festészeti technikáiról beszélt és képzőművészeti témájú interaktív foglalkozást tartott, valamint a tanulók a festő két eredeti festményét is megnézték az óbecsei Nagyboldogasszony templomban. Szombaton Pivnički Kúti Kornélia okleveles gyógyszerész vezetésével gyógyszerészeti témájú előadáson és műhelymunkán vettek részt a diákok, dr. Borsos Éva biológus, genetikus a növényekről és a fényről tartott nekik foglalkozást, Szórád Endre kémia és Nagy Tamás fizika szakos tanárok jóvoltából pedig látványos kísérletek tanúi lehettek. A vasárnapi ökotúra keretében a vendéglátók Sóskopóra vitték a tábor résztvevőit, akik a helyszínen mobil labor segítségével talajmintát is elemeztek.

Mind a kiállítást, mind a tematikus tábort a Pro Scientia Naturae Alapítvány Zenta szervezte, és Magyarország Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatta.