2024. december 22., vasárnap

Tízéves a Bolyai Filmműhely

A jubileum alkalmából Zentán péntek este nagyszabású ünnepséget tartottak, ahol emlékplakettel jutalmazták a Bolyai Filmműhely elmúlt tíz évének legkiemelkedőbb alkotóit
Lezsák Sándor a legeredményesebb filmműhelyeseknek jutalmat adott át (fotó: Gergely Árpád)

Lezsák Sándor a legeredményesebb filmműhelyeseknek jutalmat adott át (fotó: Gergely Árpád)

Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte meg fennállásának tízéves jubileumát pénteken este a zentai Művelődési Házban a Bolyai Filmműhely, amelynek tagjai az elmúlt évek során jelentős sikereket értek el a különböző hazai és külföldi fesztiválokon. Az ünnepség keretében megnyílt a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti tagozatának és filmműhelyének közös tárlata, bemutatták A kamerával úgy kell bánni… – A Bolyai Filmműhely 10 éve című emlékkönyvet, majd a vendégek válogatást láthattak az elmúlt tíz év legsikeresebb filmjeiből, ezt követően pedig emlékplaketteket adtak át a műhely legeredményesebb tanulói számára.

A Bolyai Filmműhely tízéves jubileuma alkalmából szervezett rendezvény kezdetén annak házigazdái, a Bolyai Filmklub egykori tagjai, Szénási Eszter és Zsolnai Ákos köszöntötték az egybegyűlteket, akik között jelen volt Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, dr. Babity János, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja, Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, dr. Andrási György, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság főosztályvezetője, dr. Auer János, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság tanácsának tagja, dr. Andrási György, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság tanácsának tagja, dr. Hegedűs Zoltán, az Új Média Kft. ügyvezető igazgatója, Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, a zentai önkormányzat több képviselője, Juhász Attila tartományi művelődési segédtitkár, valamint a hazai és a magyarországi filmes szakma jeles képviselői is.

 A vendégekhez ezután Kormányos Róbert, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium igazgatója szólt, kiemelve, nagy öröm számára, hogy egy olyan intézményben dolgozhat, amelyben az emberi szellem mindkét területe ki tud teljesedni, majd hozzátette, a filmműhely üde színfoltja az intézménynek, és olyan tartalmakkal gazdagítja a diákok életét, amely tartalmakat a későbbiek során mind a magánéletükben, mind a szakmai életükben is hasznosítani tudják.

A folytatásban Póth Imre és Horváth Mihály, a Bolyai Filmműhely vezetői mondtak köszöntőt. Póth Imre arról beszélt, mi kellett ahhoz, hogy tíz évvel ezelőtt létrejöhessen a filmműhely, kiemelve, kell hozzá két-három megszállott, aki ért is a filmhez, kell egy intézmény, amely befogadja őket, illetve kellenek diákok is, akiket taníthatnak. Mindezek meglétéért köszönetet mondott a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumnak, majd kifejtette, egy oktatási intézmény műhelyeként a kezdetektől fogva azt tartották legfőbb céljuknak, hogy megtanítsák a fiatalokat egyrészt filmet készíteni, másrészt filmet nézni és értelmezni is annak érdekében, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a manipuláció eszközeinek. Kiemelte, a tanítás mellett a másik fontos céljuk a közösségépítés volt, majd hozzátette, büszkék arra, hogy ezt sikerült megvalósítaniuk, ahogyan arra is, hogy a nehéz időszakok ellenére – ahogyan fogalmazott – sikerült valamit letenniük a vajdasági magyar közösség kulturális asztalára. Úgy fogalmazott, elhintették a magot, a mag kikelt, ezt a magot jövőben tovább kellene fejleszteni, nemcsak ebben az iskolában, hanem más iskolákban is.

Horváth Mihály a kezdetekre emlékezve hangsúlyozta, a kezdetektől fogva nagyon örülnek annak a lehetőségnek, amelyet a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium biztosított számukra, hiszen – ahogyan fogalmazott – a megmaradás egyik feltétele manapság – de a jövőben talán még inkább az lesz – a sokoldalúan képzett ember. Kifejtette, a műhelyben folyó munka során a gimnázium egzakt tudományokkal foglalkozó diákjai a művészet segítségével tudják felszabadítani a szellemüket, majd hozzátette, ennek jegyében nemcsak a filmkészítés iránt szerették volna és szeretnék ma is felkelteni a diákjaik érdeklődését, hanem a film helyes értelmezése iránt is, hogy ne fogadjanak be mindent gondolatok, elemzések és magyarázatok nélkül, hanem megpróbáljanak analitikus módon a filmek mögé látni. Póth Imréhez hasonlóan beszélt a közösségi szellemiség fontosságáról, amelynek megvalósulására szerinte a filmműhely azért kínál kiváló lehetőséget, mert a filmkészítés önmagában is csapatmunkát igényel, majd hozzátette, ennek eredményességét mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a műhely egykori tagjai ma is tartják egymással a kapcsolatot, sőt, a filmkészítést is próbálják közösen művelni.

A jubileum alkalmából megjelent A kamerával úgy kell bánni – A Bolyai Filmműhely tíz éve című kiadványról Gondi Martina, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet megbízott igazgatója beszélt, a kötet létrejöttéhez ugyanis az intézet nyújtott szakmai segítséget. Kiemelte, a könyv több generációt ölel fel, majd hozzátette, gyönyörű dolog, hogy azok, akik már elmentek az iskolából, és rendre nyerik a díjakat a különféle természettudományi versenyeken, filmeket készítenek, akár más országokban is, erre az alkalomra visszatértek oda, ahonnan egykor elindultak, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba és annak filmműhelyébe. Úgy fogalmazott, a könyv azoké a diákoké, akik a filmeket forgatták, akik hajlandóak voltak forgatókönyveket írni ahelyett, hogy a matekdolgozataikra készültek volna, akik hajlandóan voltak éjszakákon át a vágószobában ülni. Külön köszönetet mondott a kiadvány lektorának, Kaszás Angélának és műszaki szerkesztőjének, Beszédes Istvánnak, valamint mindazoknak, akik segítséget nyújtottak annak létrejöttéhez, köztük elsősorban azoknak, akik a magot elültették, azaz Horváth Mihálynak és Póth Imrének.

Az ünnepség folytatásában a Művelődési Ház színháztermében az egybegyűltek válogatást láthattak a Bolyai Filmműhely elmúlt tíz évének legkiválóbb alkotásaiból, majd Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Vladimir Anđelković producer, a Szerbiai Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztivál főszervezője és Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező gratulált a Bolyai Filmműhely vezetőinek és tagjainak a jubileum alkalmából, aminek apropóján a filmműhely keretében tevékenykedő összes fiatal emléklapot kapott, a műhely elmúlt tíz évének legeredményesebb tagjait, Anitics Tamást, Kecsenovity Egont, Lejkauf Istvánt, Szénási Esztert és Zsolnai Ákost pedig emlékplakettel tüntették ki, majd az öt fiatalt Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke külön jutalomban is részesítette, a filmműhely harminc tagját pedig meghívta a XV. Lakiteleki Filmfesztiválra, amelyet szeptember 21. és 23. között tartanak meg.

Zárszavában Horváth Mihály a jövő felé való tekintés fontosságára hívta fel a figyelmet, és leszögezte, úgy érzi, mostanra sikerült kinevelniük egy olyan generációt, amely továbbviszi és továbbélteti majd azt a tudást és azt a szemléletet, amelyet az elmúlt tíz év folyamán a Bolyai Filmműhelyben kaptak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás