2024. május 7., kedd

Vajdasági Vágta 2015

Idáig 23 versenyzője van a vágtának, de ez a szám még nőhet – Az ismert tartalmak mellett új produkciókkal bővül a rendezvény kínálata – Már nagyban folynak az előkészületek a vágtára

Tegnap délután a zobnaticai Jadran Hotelban sajtótájékoztatót tartottak a III. Vajdasági Vágta szervezői. A szervezőbizottságból Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója és Pál Károly, a bizottság tagja, a házigazdák közül pedig Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere és Szaid al Szuvaidi, a Zobnatica Rt. megbízott igazgatója voltak jelen.

– Május 23-án elindítjuk a III. Vajdasági Vágtát itt Zobnaticán, ebben a gyönyörű környezetben. Ahogy azt 2013-ban ígértük, hagyományt teremtettünk ebből az eseményből. A Vajdasági Magyar Szövetség, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány, a budapesti Lovas Show Kft. és a zobnaticai ménesbirtok fogja 2015-ben megszervezni a Vajdasági Vágtát, mint a budapesti Nemzeti Vágta előfutamát – mondta Bunford, majd arról is beszámolt, hogy idén is változatos programmal készülnek a szervezők.

Idáig 23 versenyző jelentkezett a vágtára, de a Háló igazgatója reméli, hogy ez a szám még nőni fog. Idén először lesz íjászbemutató, és a kelebiai ménes lovasai is első alkalommal tartanak lovasprogramot. Mint minden évben, most is lesznek ügető és szinkronhajtó versenyek, viszont a rendezvény egy másik újdonsággal is előrukkol: a Kishuszár Vágtával, számolt be Bunford. Ez alkalommal sem marad el a Nemzetközi Vágta szerbiai előfutama, és a budapesti Operettszínház művészeinek fellépése sem.

A Háló igazgatója külön kihangsúlyozta, hogy első évben közel 8 ezer látogatója volt a vágtának, tavaly több, mint 10 ezer, s reményeik szerint idén sikerül elérni a 11-12 ezres nézőszámot. A rendezvényt sok önkormányzat és vállalkozó támogatja, ami azért lényeges, mert enélkül nem jöhetne létre a Vajdasági Vágta, mondta Bunford.

Pál Károly a szervezőbizottság nevében megköszönte a Zobnatic Rt. új tulajdonosának, hogy magára vállalta a korábbi tulajdonos szerepkörét. Ugyancsak megköszönte Topolya polgármesterének, hogy mint az előző két évben, idén is komoly erőbefektetéssel segítik az esemény megszervezését. A futamok kapcsán elmondta, hogy a Vajdasági Vágta első három helyezettje, a Nemzetközi és Kishuszár Vágtának pedig az első helyezettjei jutnak tovább a budapesti döntőre, vagyis összesen öten fogják Vajdaságot képviselni.

– A VMSZ, mint az esemény szervezője, és Pásztor István elnök, mint az esemény fő védnöke mindent meg fognak tenni, hogy ez a rendezvény újra sikeres legyen, hogy újra örömöt okozzon a lovassport kedvelőinek és minden idelátogatónak – mondta Pál.

Kislinder Gábor polgármester számára nagy öröm, hogy ismét Topolya a helyszíne a vágtának. Zobnaticán hosszú ideig hanyatlóban volt a lovassport, de most a közös összefogásnak köszönhetően ezt sikerült helyre tenni és a közösség számára fontos eseményt létrehozni, hangsúlyozta Kislinder, aki reméli, hogy idén is jó házigazdái lesznek a vágtának.

Szaid al Szuvaidi megköszönte a Vajdasági Vágta szervezőinek és Topolya községnek, hogy Zobnaticán tartják ezt az eseményt, amely reményei szerint sikeres lesz. A megbízott igazgató azt is reméli, hogy nagyszerű versenyek helyszíne lesz a zobnaticai lóversenypálya.

A sajtótájékoztatót követően a szervezők és a házigazdák megtekintették a lóversenypályát, ahol már nagyban folynak a vágta előkészületei.