Nezsény Vajdaság Velencéje. Erre a hasonlatra bukkantam, amikor áprilisi utunk előtt az internetet böngészve próbáltam minél több tudnivalót összegyűjteni a közép-bánáti faluról. Nezsény, mint Szécsány község többi településének java része, több mint tíz éve küzd a belvízzel, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy belátható időn belül jobbra fordul a helyzet. Azon az április végi szombaton végül mégsem víz fogadott Nezsényben, sőt, Jovicsin Lajostól, azaz Lajos bácsitól azt tudtam meg, hogy miért játszott a tűz fontos szerepet a falu magyarságának történetében.
1848. március 5-ét írtuk. Aznap a helyi magyarok fejvesztve menekültek, a jószágot az utcára engedték, némely gyereket a bölcsőben felejtettek – mesélte Lajos bácsi.
– Először Aradra, onnan pedig Makóra menekült a lakosság. Amikor Kossuth Lajos megtudta, hogy a nezsényi magyarok menekülnek, leküldött a szomszédságba négyszáz honvédot. Rúzsa Sándor vezetésével száz betyár is itt volt a közelben. Rúzsa Sándor volt az, aki összekürtölte a honvédokat. Ekkor a szerbek Számosig és Tamáslakáig (Tomaševacig) futottak segítséget kérni. Mikor ezt Rúzsa Sándor megtudta, embereivel felsorakozott és leverte a szerbeket. Szembesülvén azzal, hogy a magyarok elmenekültek a faluból, és csak a szerbek, a horvátok és a németek maradtak, megparancsolta embereinek, hogy égessék fel a falut. Ha Rúzsa Sándor nem égetteti fel a falut, őseink soha nem jöhettek volna vissza, neki köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk. Aznap egy honvéd elesett. Rúzsa Sándor három aranyérmét tette mellé a bádogkoporsóba, így fizette ki ezért a magyar földért. Nemrég egy németországi asszony koporsóját helyezték a honvéd koporsójára – idézte fel a valamikori történeteket Lajos bácsi.
A kalapját hetykén és fiatalosan viselő idős féfi szerint ha valaki szeretné megérteni Nezsényt és lakosságát, annak Rúzsa Sándor története mellett két másik múltbéli eseménnyel is meg kell ismerkednie.
– 1715-ben harmadszor támadtak a törökök. Keresztülvonultak Szerbián, és eljutottak Kladovóig. A Szabó János földesúr vezette seregnek ott kellett volna összecsapnia a törökkel. Mindez augusztusban történt. Augusztus 5-én éjfélkor Kladovo felett szörnyűséges felhők borították el az égboltot, és elkezdett hullani a hó. A törökök egytől egyig megfagytak, nem történt vérontás, és a hódítók nem jutottak el a falunkig. Azóta ünnepli Nezsény a Havas Boldogasszonyt a falu búcsújaként. Még mindig él a hit, hogy augusztus 5-én fagy lehet. De azt is tudni kell, hogy akkor, 1715. augusztus 5-én, a törökök elátkozták a magyarokat. Azt mondták: „Ha három magyar összeáll beszélgetni, ne egyezzenek meg”. Ezért nem tudnak összefogni a magyarok – regélt Lajos bácsi.
1944 októberében, amikor bejöttek az oroszok és a partizánok győztek, a leszámolás első nezsényi áldozata, Koch Mária, Lajos bácsi szüleinek a házában bujkált. Lajos bácsi édesapja olykor Kochék fűszeresboltjában segített. Miután a partizánok kivégezték Koch Mariát, még kétszáz németet és magyart lőttek agyon. Földi maradványaik napjainkban is a dögtemetőben nyugszanak. Lajos bácsi nem érti, hogy miért nem volt soha elegendő erő bárkiben is ahhoz, hogy emberhez méltó módon eltemesse az áldozatokat, majd emléktáblát emeljen, hiszen ezt máshol is megtették Vajdaság-szerte.
– Nekünk azóta nincsen se anyánk, se apánk. Senkink nincsen. Mindenki lop. Még jó, hogy mi itt munkásemberek vagyunk, és legalább a reményt nem veszítettük el. Mindig azzal vigasztaljuk magunkat, hogy majd holnap jobb lesz. De mindig rosszabb. Még hogy semmi nem drágul! Húsz százalékkal többe került bevetni a földeket, mint tavaly. Összetartanak itt az emberek, de az is igaz, hogy csak akkor, ha hasznuk származik belőle. Ha szegény vagy, akkor csak kihasználnak, hogy dolgozzál. Ezért válnak szét a fiatalok is. Tudja, hogy mondják: ha a szegénység bejön az ajtón, a szerelem kirepül az ablakon – mondta Lajos bácsi, aki szerint mindennek ellenére sokat kell csókolódzni és örülni.
A RÁDIÓZÁSTÓL A KULTÚRKÖRIG
A Nezsényben élő 488 magyar életében napjainkban a Nezsényi Magyar Kultúrkör tölt be meghatározó és összefogó szerepet. Az egyesület létrehozása és működése, valamint a Szécsányi Rádió magyar adása között szoros a szimbiózis.
A helyi magyarok legaktívabb képviselőit 2001-ben kérték fel, hogy szerkesszék a Szécsányi Rádió magyar adását. A felkért fiatalok egyike Palkovics Mária volt, aki korábban olykor a Képes Ifjúságba is írogatott, és más médiumoknak is tudósított. Beszélgetésünkkor Marika nosztalgiázva idézte fel, hogy kezdetben még elképzelése sem volt – sem neki, sem a többieknek –, hogyan kellene „rádiózni”. Először a Nagybecskereki Rádió magyar adásának szerkesztője segítette a lelkes társaságot, majd megismerkedtek Gubás Jenővel és Ágotával, és az ő közbenjárásuk nyomán jutottak el a Szabadkai Rádióba képzésre.
– Itt kezdtek el bennünket bátorítani, hogy alakítsunk művelődési egyesületet. Elmondták, hogy a szórványban össze kellene fogni a magyarokat. Akármennyire is bizonytalanok voltunk, hiszen semmiféle tapasztalatunk nem volt, 2003-ban megtartottuk a Nezsényi Magyar Kultúrkör alapító közgyűlését. A Szécsányi Rádió magyar adása és a művelődési egyesület később is szorosan összefüggött egymással. A rádió heti egyórás magyar műsora mindig is rendkívül tarka volt, a helyi emberek problémáival, életével foglalkozott, ám egy idő után ez kevésnek bizonyult. A kultúrkör megalapítását követően egyre több rendezvényt és foglalkozást szerveztünk, így mind több riportot és tudósítást készíthettünk. Ma már nagyon boldogok vagyunk, hogy annak idején megtettük ezt a lépést. A művelődési egyesület napjainkban anyanyelvápoló csoporttal és tánccsoporttal működik. A gyerekek nem egyszer eljutottak már Budapestre és más magyarországi településekre, sőt, már külföldi vendégek is jártak minálunk. A Katolikus Közösségek Kárpát-medencei Hálózata (háló) immár öt éve Nezsényben tartja meg májusi rendezvényét. Ebből az alkalomból évente nagyjából száz hazai és külföldi vendég érkezik a településre – magyarázta Marika, aki ma a rádió magyar adásának szerkesztője és a kultúrkör alelnöke.
ŐRZIK ANYANYELVÜKET
A kultúrkör mindennapjaiban a katolikus templom parókiája játszik fontos szerepet. Az újonnan épített épület tavaly készült el, ma itt tartják a gyerekek számára a foglalkozásokat. Ezek közül különösen fontos az anyanyelvápolás. A településen magyar tannyelvű óvodai oktatás nincsen, a helyi általános iskolában pedig elsőtől negyedik osztályig – összevont tagozatban – tanulhatnak anyanyelvükön a gyerekek. Pillanatnyilag csupán négy diák jár magyar tannyelvű osztályba, két elsős és két negyedikes.
Ábel Kornélia óvónőnek, a Nezsényi Magyar Kultúrkör elnökének elmondása szerint a szülők sajnos inkább a szerb tannyelvű oktatást választják. Azzal érvelnek, hogy ezzel megkönnyítik gyermekük helyzetét, mivel később úgyis szerb tanítási nyelvű osztályba kell járniuk.
– A felsőbb tagozatokban a magyar gyerekek számára anyanyelvápolást kínáltak fel, ám idővel ez a tantárgy is megszűnt, mert senki nem érdeklődött iránta. De hogy ne csak a rossz példákról beszéljek: az is megtörtént, hogy két helyi magyar lány az alsó tagozatot magyarul tannyelven végezte el, később szerb tannyelven folytatták tanulmányaikat, ám végül magyar tannyelvű középiskolába iratkoztak. Csak nagyon ritkán fordul elő, hogy valamelyik szülő a negyedik osztály elvégzése után más településre küldi gyermekét, hogy magyar nyelven tanulhasson. A legközelebbi olyan település, ahol a felsőbb osztályokban is anyanyelvű oktatás folyik, a negyven kilométerre lévő Ürményháza. Az a néhány gyerek, aki eddig ott folytatta általános iskolai tanulmányait, nem utazott naponta, helyi családok fogadták be őket. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében és a kultúrkör együttműködésével a parókia épületében heti két alkalommal tartok anyanyelvápoló foglalkozásokat a gyerekek számára. Két csoportunk van, a legkisebbek, az óvodások és az általános iskolások számára. Pillanatnyilag huszonöt gyerek jár a másfél órás foglalkozásokra. A legkisebbekkel verselünk, dalokat, mondókákat tanulunk, különböző körjátékokat játszunk, beszédgyakorlatokat végzünk. Az általános iskolásokkal először a betűket vesszük át, majd olvasunk, de színjátszással is megpróbáljuk elmélyíteni a gyerekekben a magyar nyelv ismeretét. A legnagyobb ünnepekre mindig műsorral készülünk. Leginkább a kiejtésük szorul csiszolásra, sokan szerb akcentussal beszélnek magyarul. Ez sajnos a felnőttekre is jellemző. Sőt, a magyarok körében nagyon sokan egymás között is szerbül beszélnek. Ez a családokban is sok helyütt így van, a gyerekek nagyon gyakran először szerbül tanulnak meg, és csak azt követően magyarul, általában a nagyszülőktől. És ez nem csak a vegyes házasságokra jellemző. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy mindez individuális, nem állíthatjuk, hogy minden családban az effajta hozzáállás jellemző – fogalmazott Kornélia.
Ami az elvándorlást illeti, kiderült, hogy bár a faluban kevés a lehetőség és nem egyszerű az élet, egyelőre mégsem öltött drámai méreteket, de persze vannak olyanok, akik nagyobb városokban vagy külföldön keresik a boldogulást. A legtöbben nem költöznek tartósan külföldre, néhány hónapot ott dolgoznak, majd visszajönnek a faluba – mondja Kornélia, aki szerint egész családok csak ritkán vándorolnak el.
Amikor kedves vendéglátóink afelől érdeklődtek, hogy mikor „lesznek” a Magyar Szóban, kiderült, hogy a lapot nem is lehet megvenni Nezsényben. Senki nem tudja, hogy miért, de nagyjából két hónappal ezelőtt megszűnt érkezni a faluba, most Nagybecskereken veszik meg, ha éppen ott járnak. Megígértük, hogy legalább abból a számból, amelyben falujukról olvashatnak, biztosan küldünk egy-egy példányt.
