Lovas Ildikó (Kozma Rita felvétele)
Kisebbségi létről, cenzúráról, Szabó Magda-kultuszról, nemzetről és irodalomról esett szó Lovas Ildikó legutóbbi könyvbemutatóján, melyet csütörtökön este tartottak a magyarkanizsai a József Attila Könyvtár Koncz István-termében.
Cenzúra alatti – Készülődés szabómagdaságra c. tavaly megjelent regényéről a szerzővel Gruik Ibolya beszélgetett, az est során pedig hosszú felolvasások helyett laza, impulzív és pörgős könyvbemutatón vehetett részt a közönség. Az olvasók a többi között választ kaptak arra az érdekes kérdésre, miért, illetve hogyan tud egy vajdasági író aradi magyarokról írni.
– A regény cselekménye Budapesten játszódik, a főhős, Kiss Piroska népművelő nagyapja Aradról menekült magyar. Felvetődik a kérdés, hogy én, aki egész életemben Szabadkáról, a Bácskáról írtam, hogyan kerülök Aradra. Engem mindig is bosszantott, mikor a határon túli magyarokat emlegetik, akkor első helyen Erdély, hosszan, majd egy kicsit a felvidékieket, és végül utoljára megemlítik Vajdaságot is. Minden nemzetnek megvan a bölcsője, s ebből a szempontból Erdély nagyon fontos, de valahogy mi mégis mindig a peremre szorulunk. Ebben úgy gondolom, szerepe van a kommunista rendszer alakulásának nálunk, más a nyitottságunk, más a műveltségünk, s a viszonyulásunk meghatározza az irántunk valót is. Arra az erkölcsi dilemmára voltam kíváncsi, hogy hogyan tud egy határon túli író, a határon túli magyarsághoz való viszonyulásról írni. Azzal, hogy ezt nem egy szabadkai, bácskai szemszögből közelítettem meg, kizárja a taszítás lehetőségét. Arad erre tökéletes volt, mert találtam egy várost, ahol több nemzetiség él együtt, amely nem erdélyi, de Romániában van, ezért a peremre szorultság is megegyezik, amelynek saját tapasztalatunkból szerzett fájdalmáról itt úgy lehet beszélni, hogy az ne legyen elrugaszkodott – magyarázta Lovas Ildikó.
A szerző elárulta azt is, hogy a regény címe, a Cenzúra alatti, a szóösszetétel első hallásra nem egyértelmű jelentésének ötlete adta, amely valójában mindazt jelöli, amely a cenzúra által felállított képzeletbeli mérce alatt még átcsúszik. A regényben szereplők, különösen a nagypapa pedig sok mindent cenzúráz, azaz a cenzúra alatti kifejezést pontosan arra használja, amiről nem szeretne beszélni. Az írónőt pedig ezek a kibeszéletlen történetek foglalkoztatták.
– Az időseknek egy bizonyos kor után nem marad más, csak a megoszthatóság. A gyerekek nem szívesen hallgatják ezeket a történeteket, az én nagyanyám például nem kérdezte, hogy én hogy vagyok ezekkel a történetekkel, ő csak úgy mondta. Amondó vagyok, hogy igenis az idősekben kell hogy legyen elegendő eltökéltség, hogy ,,na, most ezt végighallgatod”, mert a fiatalok még nem tudják, hogy azok fontos dolgok.
