2024. május 8., szerda

Az űrből látta Magyarországot

– Leírhatatlan érzés volt megpillantani Magyarországot az űrből – emlékezett vissza 35 évvel ezelőtti űrutazására Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) kedden.

Hozzátette: bár rendkívül nehéz feladat lenne, bízik abban, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagjaként Magyarországnak még lesz lehetősége embert küldenie az űrbe. Mint fogalmazott, nagy álma, hogy segíthesse a következő magyar űrhajós felkészülését.

Jelenleg a világűrbe magyarok kizárólag orosz űrhajó segítségével juthatnak fel, ezeknek az expedícióknak a legénysége azonban csupán három főből áll, akik közül egy mindig orosz, egy pedig mindig amerikai asztronauta – magyarázta.

Farkas Bertalan szerint nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben Kína űrprogramja is alternatívát nyújthat a magyar űrhajósok számára, ugyanis a távol-keleti nagyhatalom űrkutatása rohamléptekben fejlődik az utóbbi időben.

A 35 évvel ezelőtti expedíciót felelevenítve az űrhajós elmondta: ők voltak az elsők, akiknek a Földre való visszaérkezés alatt 45–50 G-s túlterhelést kellett elviselniük. Farkas Bertalan 1980-ban az Interkozmosz együttműködés keretében Valerij Kubaszov, Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósokkal közösen 7 napot, 20 órát és 45 percet töltött a világűrben május 26-a és június 3-a között.